Thai csípős-savanyú, tojásos csirkeleves

Az egyik legjobb műfaj: a vasárnapi húsleves hétfői újrahasznosítása. Néhány könnyen a kamrában tartható, kicsit különlegesebb hozzávaló segítségével új életre kel, és a nemzetközi konyha által ihletett fogássá lényegül át. Így például a legfinomabb ázsiai tésztaleveseket kanalazhatjuk hétfőn esténként. Alább ezúttal egy thai ihletésűt ajánlok, ami csípős, savanyú, sós, édes, tehát hozza azt, amitől a keleti konyhák igazán nagyszerűek: a kontrasztos ízek kerek harmóniáját. A végén csurgatott tojás kerül bele – ez más nemzetek leveseinél is előfordul, például az olasz stracciatella levesben (sok parmezánnal tálalják). Ez a thai változat még a hagyományos, mára talán kissé ódivatúvá vált savanyú tojáslevesünkre is hajaz ízben. A suki vagy sukee Thaiföldön eredetileg egy közösségi hot pot étel, vagyis az asztal közepén gyöngyöző alaplében főzi meg magának mindenki a különböző falatkákat, majd azt csípős szószba mártogatja. Az első ilyen éttermek az ötvenes években nyíltak Thaiföldön, és elsősorban az ott élő kínai közösség igényeit voltak hivatottak kiszolgálni. Az ízek később olyan népszerűvé váltak, hogy a thai-ok fogták a hozzávalókat, és levest kreáltak belőlük, aminek lelke a csípős, karakteres sukee szósz. Az alábbi recept nem teljesen autentikus, hiányzik belőle ugyanis az erjesztett szójabab kockából készített paszta, ami egyébként kapható nagyobb Ázsia-boltokban, úgyhogy bátrak próbálják ki nyugodtan. Ha pedig nagyon ízlik majd a leves, akkor egy szerdán, vagy csütörtökön is engedélyezett az elkészítése, ilyenkor kuktás, instant tempóban készül a húsleves alap.

Thai csípős-savanyú, tojásos csirkeleves
Hozzávalók (2 nagy adag)

6 dl húsleves, leszűrve
+ főtt hús a levesből
4 nagy levél kínai kel
(vagy 2 pak choy)
2 szárzeller, felkarikázva
6 dkg üvegtészta
2 tojás
Szósz:
4 evőkanál chiliszósz (pl. sriracha)
2 gerezd fokhagyma, lereszelve
2 evőkanál nádcukor
2 evőkanál szójaszósz
2 evőkanál rizsecet (vagy almaecet)
2 evőkanál szezámolaj

Tálaláshoz:
Friss koriander
Pirított szezámmag

Az üres, leszűrt húslevest forráspontig melegítjük (a főtt húst is kivesszük belőle, azt majd később tesszük csak bele), és beletesszük a nagyobb darabokra vágott kínai kelt (vagy pak choy-t) és a felkarikázott szárzellert. Néhány percig főzzük, amíg a zöldség megpuhul, de még nem főtt szét. Közben az üvegtésztát elkészítjük a csomagoláson szereplő utasítás szerint – általában csak néhány percre be kell áztatni forró vízbe. Szintén közben kikeverjük a chiliszószt: kis tálkába teszük a chiliszószt, a két gerezd reszelt fokhagymát, a nádcukrot, a szójaszószt, a rizsecetet és a szezámolajat, alaposan, egyenletesen elkeverjük úgy, hogy a cukor teljesen oldódjon fel. Amikor megfőtt a zöldség a levesben, közepesre vesszük a hőt. A két tojást egy kis tálkában felütjük, villával felverjük (nem kell teljesen egyenletesre), majd a forró, gyöngyöző levesbe csurgatjuk. Néhány másodpercig főzzük, amíg a rongyos tojás megdermed. Nagy, mély leveses tányérban tálalunk: a tányérba helyezzük a húslevesből félretett, feldarabolt főttt hús, az üvegtésztát. A forró levesbe kanalazzuk a chilis szószt (a két nagy adaghoz az összes szószt), elkeverjük. Az üvegtésztára merjük a forró, tojásos, csípős levest. Végül friss koriandert és kevés szezámmagot szórunk rá.

(Visited 8 036 times, 4 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

One comment

  1. Imádom a thai ételeket. Nagyon jó ötlet ez a leves. Sajnos friss koriandert elég nehézen, illetve ritkán lehet szerezni. Termeszteni sem könnyű. Köszönettel.
    Annus János

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük