Színes joghurtfagylaltok

Micsoda szerencse, hogy nem kell kiválasztanunk, hogy melyik az az egyfajta fagylalt, amelyet készítünk. Csak a a gasztroblogokon annyi féle remek recept található, hogy mindenféle beruházás és könyv nélkül is, egyszerűen a számítógép előtt ülve, tobzódhatunk az ötletekben –csak győzzük folyamatosan járatni a fagyigépet, és végigkóstolni az összeset. Na és akkor még a saját íz-kísérletekkel sehol nem is vagyunk…

Ha mégis valamilyen érthetetlen okból kifolyólag dönteni kényszerülnék, akkor talán ez a joghurtos gyümölcsfagylalt lenne az, amelyet a legkevésbé tudnék (szeretnék) nélkülözni. Vagy azt is mondhatnám, hogy ez az, amelyet tulajdonképpen a leggyakrabban készítek, és valamilyen ízű egészen biztos, hogy mindig előfordul a mélyhűtőmben. Jelenleg (a képen) mangó, ribizli és őszibarack. Gyakorlatilag nemigen van gyümölcs, amelyből ne próbáltam volna még ki. Rossz még semmiből nem lett, de tapasztalatom szerint a savanykás, nagyon leves fajtákkal a legfinomabb, áfonya, ribizli, eper voltak eddig a kedvencek. A képen látható trióból egyértelműen magasan a ribizli vitte a pálmát, de az őszibarackkal is remek –ennél azonban nagyon érett, leves, ízes gyümölcsöt kell használni ( a mangó feledhető, de ezt sajnos sejtettem, mert nem volt túl jó minőségű maga a gyümölcs)

Az arányok (David Lebovizt receptjéből kiindulva): kb. 1/2kg gyümölcs, 2,5dl joghurt, 12-15dkg cukor, negyed citrom leve – a cukor és a citrom mennyisége persze mindig a gyümölcs ízétől, ill. édességétől függ. Néhány kanál alkohol (pl. vodka, vagy gyümölcslikőr) abban segít, hogy a fagyi ne fagyjon kőkeményre. Az elkészítési módszer régebbről, itt.

 

(Visited 447 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

6 hozzászólás

  1. Annyira irigyellek benneteket a fagyigép miatt! Sajnos az én pici fagyasztóm mindig dugig van, nem fér bele egy gép 🙁 De ahogy ismerem magam, jövőre nekem is lesz! Főleg ha ilyen recepteket olvasok.

  2. Jó, hogy mondod. Két mangót vettem direkt erre a célra (mangófüggőség), az egyiket felbontva töb napig érleltük, hogy meg lehessen enni. A másikra viszont még lenne esély:-)Én egy kanál ecetbalzsamot szoktam a masszába tenni, az ad annyi enyhe savasságot, hogy „megvadul” tőle.

  3. én is nagy mangó rajongó vagyok, de néha sajnos belefutok egy-egy rosszabb minőségűbe, ez most pont olyan volt. Mangóból a sima sorbet jobb szokott lenni, de itt most egyszerűen a gyümölcs nem volt elég leves és aromás. Egyébként lime-ot szoktam hozzátenni.

  4. nagyon-nagyon finom lett a ribizlis változat 🙂amióta van fagyigépünk – nagy szerepe van ebben ennek a blognak 🙂 – állandóan fagyikat gyártunk és jobbnál jobbak sikerülnek

  5. Ma megvettem! De esküszöm csak a te blogod miatt. Már tavaly óta álmodozom róla. Köszönhetően a fagyis posztoknak méricskéltem előre a fagyasztómban, és nem ért meglepetés. Most jön a bőség kínja: a kertben van friss menta!!, hogy kaszálni lehet; ma kaptam a nénitől akitől friss epret!! vettem (amolyan kevésbé szép, apró, de isteni fajtát)egy csokor levendulát!! A legszívesebben mindet csinálnám egyszerre!!! Önmegtartóztati márpedig kell(ene).

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük