Sült piros paradicsom – szárított paradicsom házilag

Soha nem értettem, hogy a zseniális magyar paradicsomunkkal hogyhogy nem terjedt el a szárított paradicsom műfaja, pedig a klímánk –főleg mostanság – igencsak megvan hozzá. OK, hogy sokat eltesznek, meg lé, meg sűrített lesz belőle, de az olasz eredetű, kvázi gourmet kajának számító szárított paradicsom használata egyáltalán nem jellemző nálunk. Holott az elkészítése nagyon egyszerű, és már pár darabbal eszméletlenül fel lehet dobni egy-egy ételt. Mivel boltban, már, ha egyáltalán kapható, iszonyú drága, tényleg megéri nekiesni, és minimális erőfeszítéssel előállítani. Ezt kétféle módon tehetjük:

1. Az eredeti, autentikus, ősi, vidéki olasz módszer: a félbevágott paradicsomokat kitesszük a háztetőre és két hétig napon szárítjuk (éjszakára ne feledjük minden este bevinni). Amennyiben a háztető megközelítése logisztikai akadályokba ütközne, városlakók vagyunk, tartunk tőle, hogy az első napom ellopják az összes paradicsomunkat – vagy egész egyszerűen nem Olaszországban élünk –ebben az esetben javaslom a másik módszert:

2. Sütőben szárítás
Igen, ehhez valóban órákon át járatni kell a sütőt. De végülis be lehet csukni a konyhaajtót, és nem zavaró, jelenlegi hőviszonyok között meg őszintén szólva, nem mindegy? (mindenesetre igazán megnyugtat, hogy azért mások nál is órákon át megy a sütő, pl. báránysütés céljából).
Több különféle instrukciót olvastam (pl. itt), de az a helyzet, hogy tényleg annyira sütőfüggő, hogy mindenkinek magának kell kitapasztalni, hogy mi működik.

Kétfélét csináltam: az egyik adagot 120C-os sütőben 4 órát szárítottam, a másikat 100C-on egy egész éjszakán át (10 órát). Az első adagot (bal alsó kép) kimagoztam, a másodikat (jobb alsó kép) nem. Az első adag így csak félig szárított lett, és nekem az jobban ízlik. A második nagyon intenzív, koncentrált ízű, szinte csípős, önmagában nem igazán élvezhető. Ezt felöntöttem olajjal (+ fokhagyma, fűszerek), ezt kiegészítőként fogom használni. A félig szárított nagyon finom magában is, akár köretnek is fogyasztható.

Fentiek alapján nekem a következő módszer működik:

1. A paradicsomokat hosszában félbevágom, eltávolítom a zöld csumát, majd kiskanállal kiszedem a magját.
2. Egy tepsit kibélelek alufóliával, picit meglocsolom olívaolajjal és ráteszem a paradicsomokat, vágott felükkel felfelé. Sózom, borsozom. (Tettem rá néhány szál kakukkfüvet, de legközelebb nem fogok, annyira koncentrált maga a paradicsom íze, hogy ebben a fázisban nem szükséges fűszerrel kiemelni –ezt inkább kész állapotában érdemes hozzátenni.)
3. Az elérendő végeredménytől függően 100-120C-os sütőben szárítom. Félig szárított paradicsomhoz 120C-on 4 órát, teljesen szárítotthoz 100C-on 9-10 órát.
4. A félig szárított paradicsom csak 1-2 hétig áll el, a teljesen szárított sokáig. Sterilizált üvegben olívaolajjal öntöm fel, amit ízlés szerint fűszerezni lehet (fokhagyma, bazsalikom, oregano, kakukkfű, stb.). Nem extraszűz, kifejezetten semleges, lágy ízű olaj jobb hozzá. A teljesen szárított simán eláll csak úgy, egy dobozban, olaj nélkül is.

Mire használom? Pl. piros pesto-ba, salátákra, olaszos tésztákra, vagy csak úgy, rájárva.
Most látom, hogy pont a Good Food augusztusi számában is van instrukció, nagyjából összhangban vagyok azzal is.

 

(Visited 1 375 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

36 hozzászólás

  1. Nagyon köszönöm mindenkinek a gratulációkat, meg főleg a szavazatokat!!Igazán nagyon megtisztelve meg minden. Bocsánat, ha nem reagálok e-mail-re, éppen korlátozottan férek csak hozzá.rss is lesz majd, bocs, műszaki nem az erősségem

  2. az olajban eltettet nem muszáj hűtőben tárolni, addig áll el, amíg az olaj meg nem avasodik (l. az olaj üvegén). tapasztalat.

  3. Hát ami azt illeti, jó sok paradicsom kell egy kevéske szárított végeredményhez, de az ….. földiekkel játszó égi tünemény!!!!!!!!!!!!

  4. sziasztok,én szeletekre vágtam a paradicsomot és kánikulaidőben 2-3 nap alatt kiszáradtak (nagyon szép vessző-aszalótálam van hozzá) az erkélyen.használat előtt egy félórára beáztatom (víz, bor) és úgy dolgozok vele. sztem finom így is.és tény, h. nagyon kicsire összemegy! 🙁

  5. hihetetlen, már évek óta töröm a fejem a paradicsom szárításon, alig várom, hogy ez alapján kipróbáljam. köszi!

  6. az lenne a kérdésem, hogy egy kg paradicsomból kb mennyi szárított paradicsom készül? és tényleg eláll sima dobozban a teljesen kiszárított paradicsom?

  7. Judit, hát, nem mértem le, de nagyon kevés. Érdemes nagyobb adaggal nekiállni. úgy emlékszem, hogy 2kg-ból lett nekem olyan egy dzsemmes üvegnyi. És igen, a teljesen szárított dobozban nagyon sokái eláll (de úgyis hamarabb elfogy!)

  8. köszönöm a gyors választ, csak azért kérdeztem, mert a barátnőm szerint jobban megéri a boltit megvenni, és egy kicsit elbizonytalanodtam… a dobozos verzió meg azért is jó, mert akkor nem lesz csupa olaj. én úgy talán még jobban is szeretem, mármint olaj nélkül. mégegyszer köszi!

  9. sziasztokhoztam toszkánából jófajta szárított paradicsomotvan ötletetek,hogy mit tegyek vele,ja és hogyan tudom megpuhítani???

  10. Jó fűszeres olajban zeretném tárolni. Van esetleg jó tipp az olaj fűszerezésére? pl. egy dzsemes üvegbe hány gerezd fokhagyma, mennyi oregano stb ajánlott, hogy érződjön az íze de azért ne is legyen túlzás?

  11. lédúsabb, vagy szárazabb fajta paradicsomot érdemesebb használni, van erre valakinek tapasztalata?

  12. én most készítettem egy félig szárított adagot, fonott kis kosárban a háztetőn. 3 nap alatt készen lett, elég jól néz ki.

  13. Elképzeltem, ahogy felmászok a háztetőre 😀 Én valszleg a teraszra teszem ki tüllel letakarva

    Volt egy kérdés a paradicsom tipusára vonatkozólag, ha jól láttam nem volt rá válasz:
    Én úgy hallottam, hogy a luculus paradicsom a legalkalmasabb erre

  14. Fogyasztásra tipp: friss zsemle,vagy kenyér, teavaj, ementáli sajt, és erre a szárított pari! Én imádom ezt az ízegyüttest!:)

  15. a san benedettoi száritott paradicsom nagyon izlett a napokban izleltem, de jobban preferálom az olajban lévőt.
    Piritoson stb.. PROFI ELŐÉTEL!!!!!!!!!!!!!!!!

  16. Elkezdtek száradni a paradicsomok… este 10-11 kor tálalom a végeredményt nektek… szerelemben élek a paradicsommal és remélem egy új oldaláról sikerül megismernem ugyanis még nem fogyasztottam szárított parit csak pestoban, de úgy meg a homogén környezetében elbújik ugye 🙂

  17. Hát isteni lett, elvagyok ájulva! 😀 3-4 gerezd fokhagymával és 5-6 ág kislevelű bazsalikommal tettem el, majd öntöttem fel olivaolaj+extraszűz olivaolaj keverékével… hamar elfog fogyni.

  18. Na most indul el a sütőben 100 fokon a 9 óra, reggel meglátom, mi a végeredmény 🙂 Remélem, jó lesz, mert imádom a szárított paradicsomot.

  19. a hétvégén jó időt mondanak:) szombat reggel meg is csinálom, én 3 napig szoktam szárítani a napon, leterítem gézzel mindig, hogy a bogarak ne menjenek rá:) estére pedig mindig behozom, mert a párás esti levegőtől bepenészedhet:S jó sok tengeri sóval szóróm meg, majd miután kiszáradtak, én azonnal beleteszem olajba, teszek hozzá kakukkfüvet, kicsi zsályát, fokhagymát és pár szem egész borsot…ha valaki azt mondja, hogy inkább a boltit vegyétek..az akkor még nem evett igazán jó szárított paradicsomot:)én már annyit kipróbáltam, de egyik sem olyan jó, mint amit itthon csinálok:)

  20. Mibe kerül a száritott paradicsom előállítása: idő, munka , pénz, nutriális érték.. – és mibe kerül akkor amikor nincs „paradicsom” helyette paradicsom pürét használni és friss salátát, vagy csírát…?

  21. Adjonisten mindenkinek! Kipróbáltam a napon szárítást, pici koktélparadicsomokat félbevágva, besózva, ki a napra…kb. 3-4 nap alatt megszáradtak, aztán a leírás szerint üvegbe olajjal, fűszerekkel. Attól kezdve (kb. 2 hete) hűtőben vannak, viszont ma néztem meg őket, és szerintem zavarosodik, vagy mi..:( Lehet, hogy penészedni kezd? Mit csinálhattam rosszul?

  22. Sziasztok!
    Régi vágyam vált valóra a fentebb alapján, ámde: a befőttes üvegből szivárog a a kupak alatt az olivaolaj. Felnyitva pezseg, majd megnyugszik. Nem dunsztoltam eltevéskor, ez lehetett a hiba?
    Megmenthető még a paradicsom?
    Illata jó, semmi különös ezen kívül nem látható….

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük