Sült karfiol aszalt gyümölcsökkel

Nemrégiben egy tengerentúli étteremben különleges gasztronómiai élményben volt részem. A menő, belvárosi hely saját tanyával rendelkezik, ahol szinte kivétel nélkül mindent maguk termelnek, az állatokat is ott tartják. Az étlapon többek között olyan fogások szerepelnek, mint pl. a „ma reggeli lágy tojás”, ami pontosan azt takarja, ami, vagyis a tojás sokkal frissebb nemigen lehetne. Az étteremről fogok még részletesebben is írni.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy a tulajdonképpen mindenki által képviselt, divatos konyhafilozófia és a kissé túlzottnak tűnő sajtóvisszhang mennyire valós, mennyire van mögötte tényleges tartalom. A vacsora fenomenális volt. Minden egyes eleme (a desszertet kivéve, de ezen a téren mindig túl magasak az elvárásaim) emlékezetes volt, és a tökéletességhez közelített. Lelkesedésem nagy valószínűséggel nem utolsósorban azzal is magyarázható, hogy az étterem specialitásai a csúcsminőségű, saját termelésű biozöldségek, ha pedig egy étlapon külön olyan bekezdés található, ahol csak olyan fogások szerepelnek, mint „kelbimbó”, „cékla”, „burgonya”, azzal engem meg lehet venni. Azért akadt rajta báránycsülök és egyebek is, de a sztárok tényleg a zöldségek voltak. Az én választott főételem egy „karfiol steak” volt, amelynél a felszolgáló kétszer hívta fel rá a figyelmemet, hogy „hölgyem, ez egy vegetáriánus fogás lesz, steak nincs benne”.

Ami a tányéron érkezett, az az egyik legjobb ízű, legizgalmasabb zöldség étel volt, amelyet valaha ettem. A karfiol „steak” nem volt más, mint néhány, valamelyest vastagabbra vágott karfiolrózsa szelet, mindkét oldala szépen pirult, enyhén karamellizált, körülötte pedig egy egzotikus „salsa”, amely aszalt sárgabarackból, magokból és egy pikáns, enyhén citrusos vinaigrette-ből állt. Ez ihlette az alábbi fogást, amely eszméletlen egyszerű, 20 perc alatt elkészül, és szerintem elég zseniális. Én még friss korianderzöldet is adtam hozzá, mert az szerintem mindig kicsit frissít az ilyen édeskés összhatáson.

Sült karfiol aszalt gyümölcsökkel

Hozzávalók (2 személy)

Fél fej nagy karfiol
Olívaolaj, só, fehérbors

5dkg aszalt sárgabarack
2 púpos ek mazsola
5dkg pirított mogyoró, durvára vágva
Fél csokor friss korianderzöld
1ek reszelt lime héj
1ek limelé
3ek mogyoróolaj (vagy olívaolaj)
Opcionális: 2tk dukkah fűszerkeverék
(vagy 1kk őrölt római kömény és 1ek pirított szezámmag)

A sütőt előmelegítjük 220C-ra. Egy nagy sütőlapot leterítünk sütőpapírral (vagy alufóliával), megkenjük olívaolajjal, sót és frissen őrölt fehérborsot szórunk rá. A karfiolt nagyobb rózsákra szedjük, mindegyiket hosszant félbevágjuk, majd kb. 1cm vastag szeletekre vágjuk (így egy rózsából 2 szabályos szelet és 2 domború vége lesz.) Inkább nagyobb rózsákra szedjük, ha túl kicsik, a szeletek könnyen szétesnek. A szeleteket a megolajozott sütőlapra helyezzük, kenőtollal a tetejüket is lekenjük olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk. Sütőbe helyezzük, és kb. 18-20 perc alatt pirosra sütjük (ha kés élét beleszúrjuk, könnyen menjen, de ne puhuljon túl, és ne száradjon össze). Közben a sárgabarackot és a mazsolát leöntjük forró vízzel, 10 percet állni hagyjuk, majd leszűrjük, és felkockázzuk. Összekeverjük a durvára vágott mogyoróval, a fűszerkeverékkel, a lecsipkedett korianderzölddel, zöldcitromhéjjal ,végül a a limelé-vel és mogyoróolajjal készített vinaigrette-tel. A keveréket a karfiolra szórjuk, azonnal tálaljuk, de langyosan is finom.

(Visited 1 154 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük