Sóskás karalábékrémleves, hidegen vagy melegen

A sóska és a karalábé jó párost alkotnak, ezt minden évben megállapítom ilyenkor. Az első felismerés több, mint tíz éve ért, amikor az egyik kedves barátom elmesélte, hogy az anyukája mindig sóskával savanyítja a töltött karalábé mártását. Azóta én is így teszem (Sóskával savanyított töltött karalábé). Olyannyira, hogy a mártást annyira szeretem, hogy önálló főzelék született belőle, amihez egyszerűen puhára főzöm a felkockázott karalábét, hozzádobok jó pár marék felaprított sóskát, majd az egészet behabarom.

Aztán egy saját fejleszésű, sütőben sült töltött karalábé is sóskamártást kapott, és az lett annak a nyárnak az egyik kedvenc étele (receptje: Zöldfűszeres rizzsel töltött karalábé sóskamártással). Ha már ennyire működik a páros, akkor egy friss piaci sóska zsákmány után úgy gondoltam, hogy levesben is összeadom őket, nem is okozott csalódást. A karalábé ízt ad hozzá, és a leves krémességét is ez adja. Nem kell bele sem sűrítő burgonya, sem rántás, habarás, hiszen a karalábé sűríti be. Melegen és jégbehűtve is nagyon finom, ha valaki laktatóbbra szeretné akkor lehet hozzá adni aprószemű sült burgonyát vagy krutont.

Sóskás karalábékrémleves, hidegen vagy melegen
Hozzávalók (4 tányér leves)

1 teáskanál vaj vagy olívaolaj
2 szál újhagyma, vékonyra karikázva
2 közepes méretű karalábé, meghámozva, felkockázva
1 liter alaplé, vagy víz
só, bors
250 g friss sóska (pucolva 200 g)
150 ml görög joghurt
fél citrom leve
1 evőkanál méz (vagy eritrit)

Táláshoz: főtt tojás, apró kockákra vágva, friss zöldfűszerek (kapor, tárkony, menta pl.)

A vajon üvegesre dinszteljük a vékonyra szeletelt újhagymát. Rádobjuk a felkockázott karalábét (minél apróbbra vágjuk, annál gyorsabban fog megpuhulni), felöntjük az alaplével/vízzel, majd kb. 20 perc alatt, közepes lángon, teljesen puhára főzzük. Közben megpucoljuk a sóskát (a szárakat lecsípjük). Amikor puha a karalábé, hozzáadjuk az átöblített sóskát, egy-két percig főzzük, amíg összeesik (élénkzöld színét azonnal elveszíti), majd az egészet turmixgépben, vagy botmixerrel teljesen simára pürésítjük. Hozzáadjuk a joghurtot, azzal is átkeverjük, végül ízesítjük a citromlével és mézzel, pikáns, édes-savanykás íz a cél. Melegen, aprított főtt tojással, vagy buggyantott tojással tálaljuk, ha laktatóbbra szeretné valaki, lehet a leves betéte héjában sült vagy főtt újkrumpli is. Behűtve, hidegen is nagyob finom és frissítő.

(Visited 3 051 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük