A sóska ilyenkor az egyik kedvenc alapanyagom, szívem szerint (meg ha lenne több időm) sokkal többet kísérleteznék vele. Isztambulban ettem pl. egy paradicsomos-sóskás bulgurt, amit azóta tervezek reprodukálni. A sóskás-ricottás quiche-t is nagyon szeretem, amilyen furán hangzik elsőre, annyira kerek az az étel.
Sóskában azonban ettem az elmúlt hónapban egy olyan salátát, amely azóta sem megy ki a fejemből. A balatonszemesi Kistücsökben a tavaszi menü előételeként fut, az elmúlt időszak egyik legszebb tányérja, annyira, hogy nem győzök mindenkinek lelkesedni róla. Le kéne menni, amíg még van étlapon….
Füstölt pisztránggal, medvehagyma emulzióval és a pisztráng ropogósra kisütött bőrével tálalják, ami olyan, mint egy chips. Fantasztikus.
Volt még itthon egy kis maradék sóskám, így valamelyik este megint eszembe jutott és összedobtam. Valami hasonlót, persze házias, rusztikusabb kivitelezésben. Mivel kaptam sok turbolyát is, a kettőt kombináltam, jól mennek egymáshoz.
Fehérborecettel, olívaolajjal, citromlével, citromhéjjal, kevés juharsziruppal kevertem egy vinaigrette-tet, összeforgattam a zöldekkel és néhány darab füstölt makrélával. Pisztránggal finomabb, de az most nem volt kéznél. Az öntet az ecet és az olaj minőségétől függ, érdemes minél jobbat használni. Ezt most újabb gondolatmenetet indít, amelybe bele sem kezdek, mert az egy külön fejezet. A bécsi ecetmesterről, Erwin Gegenbauerről készített cikkem azóta is az egyik legkedvesebb munkám, a pasas lenyűgöző. Nos, az eceteivel függőségi viszonyba kerültem, itt a Neuburger Spatlese fehérborecetjét használtam. De erről majd még máskor.
