Pácolt makréla lilahagymával, kapribogyóval

 

 

 

Két napja próbálunk minden trükköt bevetve, hiába helyet kapni Isztambul egyik legnépszerűbb haléttermében, a Griffin-ben. A foglalásnál már csak a titokzatos vendéglő megtalálása bizonyul kalandosabbnak. A taxiban ugyan minden modern tájékozódási kütyü megtalálható, sofőrünk mégis inkább rokonait hívogatja segítségért. Végül kitesz bennünket egy Galata-híd melletti, sötét sikátorban, magunkra maradunk. Az étterem valóban nehezen megközelíthető, egy több emeletes ház legfelső szintjén található. Ahogy a liftből belépünk a terembe, és megcsap a hely zsongása, valamint elénk tárul a kivilágított Boszporusz, azon nyomban megfeledkezünk minden bosszúságról. Amikor pedig a tulajról kiderül, hogy az egyik legjobb vendéglátó, akivel valaha dolgunk volt, már csak azon gondolkozunk, hogy hány fajta előételt (mezét) rendeljünk. Az izgalom nagy, így végül természetesen annyi féle tálka érkezik, hogy beterítik az egész asztalt. Házilag tartósított tonhal, marinált garnéla, ropogósra sütött, friss tintahal és szardella, makréla kapribogyóval. (Később aztán jönnek a ház specialitásai: a nyelvhal kebab és a papírban grillezett tengeri sügér). A makréla nagy sikert arat, így itthon gyorsan alkotok valami hasonlót, hogy még sokáig emlékezzek arra a szép estére és Isztambul fényeire. Egész füstölt makréla kapható pl. az orosz élelmiszereket áruló üzletekben, de filézése, bőrének eltávolítása elég macerás, kényelmesebb makrélafilével dolgozni. Az alábbi recept négy kis adagra szól, ha büfé, vagy török meze részeként kínáljuk, más ételek mellett, akár hat személyre is. Nagyon jól illik mellé vodka, raki, vagy ouzo.

Pácolt makréla lilahagymával, kapribogyóval

Hozzávalók (4 adag)

20dkg füstölt makrélafilé

(vagy egy kb. 50dkg-os egész füstölt makréla, kifilézve)

1 kis lilahagyma, vékonyra szeletelve

2 csemegeuborka, 1/2cm-es kockákra vágva

1 púpos evőkanál kapribogyó, átöblítve

1 citrom leve

2 evőkanál fehérborecet

4 evőkanál olívaolaj

só, bors

A füstölt makrélát kb. 3cm-es darabokra vágjuk. Egy tálban hozzáadjuk a vékonyra felszeletelt lilahagymát, a felkockázott csemegeuborkát. A kapribogyót alaposan átöblítjük, és lecsepegtetjük. Lehetőség szerint sóban eltett kapribogyót használjunk, vagy ha csak eceteset kapunk, azt még alaposabban öblítsük át, mert általában nagyon savas. A kapribogyót is a halhoz adjuk. Ráfacsarjuk a citromlevet, hozzáadjuk a fehérborecetet, végül az olívaolajat. Óvatosan sózzuk ( makréla már eleve sós), frissen őrölt borsot hintünk rá. Pitával, friss kenyérrel, vagy pirítóssal tálaljuk.

(Visited 1 073 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

4 hozzászólás

  1. Én a GRobyban is láttam, fejetlenül, vákuumcsopmagolva. Kifilézése sem vészes és a bőre is könnyen lejön. Nekem amúgy egy kedves ismerősöm rendszeresen hoz Szlovákiából, a függés már kialakult 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük