Kefír panna cotta kandírozott citrommal

Tavaly, augusztus végén, a Káli-medencében, Köveskálon, a teraszon ücsörögtünk, talán lecsó volt a vacsora, amikor bemutatkozott a kefíres őszibarack –vagy őszibarackos kefír. Kata barátnőm rukkolt vele elő, ő valakitől tanulta. Valójában pontosan olyan desszert (reggeli?), amit az ember csak úgy összedob abból, ami éppen a hűtőszekrényben akad a nyár közepén. Ilyen egyszerű: kefír, rengeteg reszelt citromhéj, őszibarack, méz (cukor?), összekeverve. Nos, ebből a kis ártatlan semmiségből , úgy emlékszem, rosszullétig ettem, addig, amíg csak volt. Egész egyszerűen lehetetlen abbahagyni, amíg van a tálban, addig kanalazza az ember. Akkor bizonyára kellett hozzá az aznapi hangulat, a ház, a társaság, na meg a pillanat feelingje, de azért a pesti lakásban is jólesett.

A kefírt egyébként is imádom, amikor külföldöm éltem, ahányszor hazajöttem, az volt az első teendőm, hogy az első közértben feltankoltam annyi dobozzal, ami kitartott a pár napra. Annyira Budapest íze volt, hozzátartozott az itthonléthez.

Köveskál, Kata és a kefír ihlették ezt a desszertet. A hozzávalók pontosan ugyanazok, kissé kordába rendezve–minimális zselatinnal megkötve, kvázi mint egy panna cotta (csak hát, a kefír panna cotta elég röhejesen hangzik..). A kiegészítő, amitől egyel összetettebb kategóriába lép, az a tetejére biggyesztett kandírozott citromhéj. Az egész így összességében egy nagyon frissítő, alapvetően savanykás desszert, aminek az édességét a kandírozott citrom adja.

Hozzávalók (4 adag)

5dl kaukázusi kefír
1/2dl víz
3 evőkanál méz
2 őszibarack, meghámozva, apróra kockázva
2 citrom reszelt héja
2 zselatinlap

Kandírozott citromhéj:
2 citrom héja
1dl víz
10dkg cukor

A kandírozott citromhéjhoz a két citrom héját zöldséghámozóval, széles csíkokban lefejtjük, fehér rész ne legyen rajta. Gyufaszál méretű vékony szeleteket vágunk belőle. Kis lábasban vizet forralunk, majd a citromhéjat néhány másodpercig blansírozzuk. Ezt a műveletet összesen háromszor ismételjük meg (kicsit macerás, de gyorsan megy, és fontos, hogy a citromhéj ne legyen keserű). A vízből és a cukorból cukorszirupot főzünk, hozzáadjuk a citromhéjat, majd addig főzzük, amíg a szirup besűrűsödik és a citroméj áttetszővé válik. A szirupban hagyjuk kihűlni, abban tároljuk.
A desszerthez a zselatinlapokat tíz percre hideg vízbe áztatjuk. Közben lereszeljük a citromokat (lehetőleg bio, kezeletlen), ezt is kétszer blansírozzuk, az őszibarackot pedig meghámozzuk, és apró kockákra vágjuk. A vízből és a mézből szirupot főzünk. A zselatint kinyomkodjuk, és a szirupban feloldjuk. Hozzáadjuk a simára kikevert kefírhez. Belekeverjük a reszelt citromhéjat és a felkockázott őszibarackot. Poharakba töltjük és legalább 4 órára, de inkább egy éjszakára behűtjük.

(Visited 975 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

One comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük