Kókusztejes spenótkrémleves feketelencsével

Az újévi lencse mellett valószínűleg sok asztalnál elhangzik, hogy milyen kár, hogy nem jut eszünkbe az év során gyakrabban ez az aprócska alapanyag. Kiváló kamrakincs, tehát mindig tarthatunk belőle otthon, ráadásul az egyik legegészségesebb hozzávaló, főleg, ha valakinek netán az újévi fogadalmai közé került a húsmentes, vagy kevesebb húst felvonultató konyha gondolata. A szójabab mellett a lencse bír ugyanis a legmagasabb fehérjetartalommal, de vas- és rosttartalma sem elenyésző. Az egyik legősibb élelmiszer, a Közel-Keletről származik, később Egyiptomban, Indiában is óriási mennyiségekben kezdték el termelni, ma Indiában és Kanadában terem a legtöbb, utóbbiból érkezik a szilveszteri lencsénk nagy része is. Az Ókorban az egyiptomiak kereskedtek vele a legtöbbet, a vatikáni obeliszk szállításánál például állítólag százhúszezer kiló lencse szolgált csomagolóanyagként (Maguelone Tussaint-Samat: A History of Food). A 17. századi Európában megvetették, és leginkább lovak takarmányaként tartották számon, kulináris értékét csak a francia forradalom után nyerte vissza.

A Puy, francia zöldlencse ma is kimondottan nagy becsben tartott alapanyag az ínyencek körében is. Főzés után is nagyon szépen tartja a formáját, jól illik hozzá a dijoni mustáros öntet, a bacon, vagy éppen a kecskesajt. Az aprószemű, feketelencse kicsit földesebb, diósabb ízű, kiváló pl. gombákkal, vagy édeskés gyökérzöldségekkel. A korallszínű, mutatós vöröslencse igen népszerű a gyors puhulási ideje miatt, szép színét és állagát viszont sajnos hamar elveszíti, inkább pürékbe, levesekbe alkalmas. Gazdag és inspiráló a lencsék nemzetközi világa, a török, mentás lencselevestől, az indiai dhal-okon át a modenai zampone nevű töltött sertéslábbal tálat olasz újévi ételig vezet. Az alább ajánlott levest a tehetséges magyar séf, Huszár Krisztián étele ihlette, a Vietnamigulyas.hu éttermében kóstoltam (elvitelre szinte mindig van), az övé sokkal elegánsabb, a currymártásában nincs spenót, helyette kesernyés matcha tea teszi izgalmassá, tálaláskor pedig shimeji gombát ad hozzá. Miután nála találkoztam ezzel az étellel, az örök kedvenc, baseli, Michelin-csillagos, Stücki éttermében alkotó Tanja Grandits új, vega könyvében is éppen egy hasonló jött szembe (ott leves, és spenót nagyon kevés van benne, az is levelekben). Ez itt a házi változat, húsz perc alatt. Hogy idén szépek és gazdagok legyünk.

Először feltesszük főni a lencsét (ezt akár előző nap is megfőzhetjük, vagy használhatunk maradékot). Átmossuk, átválogatjuk. Négyszeres mennyiségű vízbe tesszük, majd forrás után közepes lángon, kb. 20-25 perc alatt puhára, de nem szétesőre főzzük. (A feketelencsét nem kell áztatni. Ha hagyományos lencsével készítjük, azt előző éjszaka be kell áztatni, és a főzési ideje hosszabb lesz). Csak a legvégén sózzuk. Leszűrjük. Miközben fő a lencse, elkészítjük a levest: az olajon üvegesre dinszteljük a vékonyra szeletelt újhagymát (vagy finomra aprított hagymát), a finomra aprított fokhagymát és gyömbért. Hozzáadjuk a currypasztát, elkeverjük. Felöntjük a kókusztejjel és az alaplével, sózzuk, borsozzuk, tíz percig főzzük. Beletesszük a felolvasztott spenótpürét. (Ez a mennyiség egy bolti doboz fele, amit fagyasztva nehéz felezni, tehát az egészet fel kell olvasztani, de az egész mennyiségtől túl spenótos lenne a leves. A másik felét ezért másra használjuk, vagy egy mini adag főzelékhez, vagy pl. egy krémsajtos mártogatóhoz). Pár percig főzzük, majd turmixgépben, vagy botmixerrel simára pürésítjük. Ekkorra pont meg is főtt a lencse. Mindenkinek a tányérjába néhány evőkanálnyi lencsét szedünk, majd ráöntjük a levest. Friss zöldekkel (pl. spenótlevél, menta, és/vagy koriander) tálaljuk.