Kapros-citromos spárgafőzelék

 

 

 

 

Nem tehetek róla, a főzelékmániám szűnni nem akar. Kétségtelenül ez az egyik kedvenc magyar fogásom, heteket simán végigcsinálnék úgy, hogy csak főzeléket főzöm/eszem. Lehet, szervezek egy közösségi főzelékmaratont, ki van benne? Ilyenkor ráadásul egy percig sem kell gondolkozni, miből főzze az ember, a piaci kínálat adja magát. A spárga most csúcson, árban sem fog már lejjebb menni, még pár hétig tobzódhatunk. Mindkét fajtát – a fehéret és a zöldet is imádom, rá kellett azonban jönnöm, hogy idén még nem is főztem fehérből semmit. Ez a főzelék szerintem inkább a fehérből finom, de vegyesen is el tudom képzelni, úgy nyilván még mutatósabb. Tíz perc alatt elkészül, hidegen, melegen egyaránt remek. Lehet köret húsok, vagy halak mellé, kiváló pl. tükör-, vagy buggyantott tojással, de magában is csodás. Ha nincs mellé semmi, akkor az alábbi mennyiség 2 kiadós adagot eredményez. Alaplével még finomabb, nekem most nem volt, siettem, vízzel készült. Pár csepp olívaolaj pedig minden főzeléket rettenetesen feldob!
Kapros-citromos spárgafőzelék
Hozzávalók (2-4 adag)
2 csomag (1kg) jó minőségű fehér spárga (meghámozva, tisztítva kb. 70dkg)
4 dl leszűrt hús-, vagy zöldségleves (vagy víz)
só, bors
csipet cukor
pár csepp citrom
2 dl tejszín
1 dl tejföl
2 evőkanál étkezési keményítő (vagy pl. rizsliszt)
1 citrom reszelt héja
fél csokor kapor, finomra aprítva
fél csokor snidling, finomra aprítva
Tálaláshoz: olívaolaj, chilipehely
A spárgát meghámozzuk, ha szükséges, also fásabb részét eltávolítjuk, majd felkarikázzuk. A csúcsokat félretesszük, a többit feltesszük főni az alaplében (vagy vízben), sózzuk, borsozzuk, hozzáadunk egy csipet cukrot és pár csepp citromlevet. Fedő alatt, kb. 10 perc alatt vajpuhára főzzük. A főzési idő hossza a spárga minőségétől/vastagságától függ, egy vékonyabb spárga 5 perc alatt megpuhul. Ekkor hozzáadjuk a tejszínt és a spárgacsúcsokat, ezzel is pár percig főzzük. A tejfölt csomómentesre keverjük az étkezési keményítővel és pár kanál főzővízzel. A spárgához adjuk, és pár percig főzzük, amíg kissé besűrűsödik. Levesszük a tűzről, és hozzákeverjük a reszelt citromhéjat, a finomra aprított kaprot és petrezselymet. Ízlés szerint igazítjuk az ízeket még pár csepp citromlével, és/vagy pici cukorral. Tálaláskor olívaolajat locsolunk rá, és chilipelyhet szórunk rá. Hidegen és melegen is nagyon finom.

(Visited 4 717 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

One comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük