Jéghideg, céklás meggyleves kecskesajtkrémmel

Két hét késéssel, végre beérett a meggy is. Amikor Tiszafüred után lekanyarodik az ember a harmincnégyes útra, a települést követően néhány kilométerrel bukkan fel az út mentén hosszan elnyúló meggy ültetvény, ami a világ egyik legfinomabb meggyét adja. Ennek elsődleges oka minden valószínűség szerint az, hogy akkor szedik le, amikor tökéletes érettségi állapotába kerül. Pontosan azon a napon – többnyire június közepén, idén végén – kerül ki az út szélére is a meggy felirat, évek óta ugyanaz a tábla, ugyanazzal az írással.


A harminc hektáros ültetvényről az érett meggy azonnal feldolgozásra megy, részben Debrecenbe, részben Karcagra, ahol befőttet és fagyasztott meggyet készítenek belőle. Szerencsére civilként is simán be lehet térni, és akár egy kilót is vehet az ember. Háromféle meggyet termesztenek, az “érdi meggy” érik elsőként és toronymagasan az a legfinomabb is. Aki pedig már kóstolt olyan meggyet, amit tökéletes állapotában szedtek le a fáról, az el tudja képzelni, hogy milyen ízű az ebből készített, jéghideg kánikulaleves. Gazpachonak nem merem nevezni, de azért nem is egy hagyományos gyümölcsleves.

Főszezonban, friss meggyből a legfinomabb, de szezonon kívül (vagy türelmetlenebbeknek) fagyasztott meggyből is engedélyezett. A friss esetében még a magozás is megéri - kézzel, mindenféle magozómasina, vagy kütyü nélkül a leggyorsabb és leghatékonyabb, minden más csak idegőrlő, felesleges próbálkozás. Érdemes előző este elkészíteni, és jégbehűtve tálalni. A kecskesajt nem kötelező, de rengeteget dob rajta, a sós, krémes sajt remek az édes-savanykás gyümölcslevessel.

Jéghideg, céklás meggyleves kecskesajtkrémmel
Hozzávalók (4 adag)

500 g érett meggy (nettó), kimagozva
500 g (4 kicsi) zsenge, nyári cékla, meghámozva
só, bors
1 teáskanál cukor, vagy méz
1 nagy citrom leve
2 ág friss tárkony
fél kígyóuborka, meghámozva, kimagozva
1 kicsi hagyma, felaprítva
Tálaláshoz: 120 g natúr kecskesajtkrém

A meggyet kimagozzuk, ez jó érettségű meggy esetében kézzel a leghatékonyabb és leggyorsabb. A céklát meghámozzuk és lereszeljük a reszelő nagy lyukán. Lábasba tesszük a reszelt céklát, a meggy felét, és felöntjük kb. 8 dl vízzel. Sózzuk, hozzáadjuk a mézet és a citromlevet, valamint a tárkonyt. Kb. tíz percig főzzük, amíg a cékla és a meggy megpuhul. Hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni. Ekkor hozzáadjuk a meggy másik felét, a felkockázott uborkát és hagymát. A tárkonyt eltávolítjuk, a levest pedig turmixgépben teljesen simára pürésítjük. Megkóstoljuk, és ízlés (és az alapanyagok szerint) ízesítjük sóval, borssal, citrommal, vagy mézzel. Utóbbiak mennyisége a gyümölcs édességétől és fajtájától is nagyban függ. Tehetünk hozzá kis csilit is. A levest hűtőbe tesszük legalább 4 órára, vagy egy egész éjszakára, hogy le tudjon hűlni. Jéghidegen kínáljuk. Tálaláskor minden tányérba egy –egy kis darab kecskesajtkrémet teszünk, a tetejét pedig díszíthetjük finomra vágott tárkonnyal.

(Visited 4 435 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

One comment

  1. Kedves Zsófi! Mi a szerepe annak, hogy a meggynek csak a felét főzöd meg? A napokban olvastam egy cikket a hideg levesekről, ott a meggyről azt írták, hogy azon kevés gyümölcsök egyik, amelynek a főzés hatására még intenzívebb íze lesz. Ha meghagynád egészben, akkor érthető lenne, de mivel mindent turmixolsz, érdekelne, miért jó nyersen hagyni a meggy felét.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük