Ötrészes minisorozatomban alföldi településeken jártam, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye figyelemre méltó ős- és kistermelőivel beszélgessek. A célom: bemutatni, hogy a megyében is egyre több, a minőség iránt elkötelezett termelő készít kiváló élelmiszereket, csak nyitott szemmel kell járni.
Jászladány ötezerhatszáz fős nagyközség Szolnoktól kb. húsz kilométerre. Itt található Bertalan László egyik hentesüzlete, ahová még Jászapátiból is átjárnak a vásárlók – egy néhány évvel ezelőtti rádiós riport után szoktak ide. Ez meglepő módon nagy szám, hiszen a környéken gyakran előfordul, hogy még a szomszéd falvak sem tudnak egymás termelőiről és értékeiről.
Laci és felesége, Katika az otthonukban fogadnak, később kiderül, hogy az udvarban található maga a feldolgozó üzem is, ahol a nagy népszerűségnek örvendő húsáruk készülnek – hurkák, kolbászok, sonkák, na meg az ikonikus császárszalonna, amiből sosincs elég.
-A császárszalonnából egyszerűen nem tudok eleget készíteni, megbolondulnak érte a vevők – meséli nevetve Laci. Büszke vagyok rá, hogy mindent teljesen hagyományosan készítek, nem használok tartósítószereket és egyéb adalékanyagokat. A császárszalonnába nincs gyorspác befecskendezve, nincs préselve. Mindent hagyományosan, lassan füstölünk, a kolbászokat, sonkákat is –a húsvéti sonkához így már februárban vágjuk le a sertést, hogy legyen ideje elkészülni. Persze, adhatnék én is bizonyos termékekhez pl. szóját, akkor biztosan jobb állaguk lehetne, de én nem ezt az utat választottam, tartom magam a régi, hagyományos technológiákhoz.
Bertalan László családjában nem volt más hentes, de nagyapjával gyakran jártak disznóvágásokra és otthon is mindig volt jószág. Már gyerekkorában tudta, hogy egyszer hentes szeretne lenni. – Laciban olyannyira benne volt már kiskorától a húsok és a szakma iránti érdeklődés, hogy amikor hétéves korában megszülettek az ikertestvérei, akkor a családi legenda szerint nagy lelkesen újságolta a tanítőnéninek, hogy: „Képzelje, tanárnő, született húsz kismalacunk és két kistestvérem” –meséli nevetve Katika, Laci felesége. Nem volt tehát kérdés, hogy az iskola után a szolnoki hentes szakmunkásképzőt végezte el, ezt követően pedig tíz évig a szolnoki nagyvágóhídon dolgozott. – Utána kezdtem el azon gondolkozni, hogy saját vállalkozásba vágjak. Volt itt egy üzlet, amire 2-3 évig ki volt írva, hogy kiadó, azt béreltem ki 2005-ben. Mindenki lebeszélt róla, azt mondták, a válság időszakában úgysem fog sikerülni. Nulláról, szépen, apró lépésenként építkeztem, és persze számos kihívással kellett szembesülni. – Küzdelmes dolog fennmaradni, mi nem tudunk a szupermarketek előrecsomagolt, akciós húsaival versenyezni. Márpedig a tőkehús nagyon nyomott áron megy, a nagyobb konyhák inkább megveszik az olcsóbb, fagyasztott húst, nem a származás és minőség az elsődleges szempont. – Pár éve még az üzletben is hallgattuk, hogy a szupermarketben olcsóbb a hús, de ma már kialakult az a helyi, elkötelezett vásárlóközönség itt Jászladányban és a másik üzletünkben, Jászalsószentgyörgyön is, akinek fontos a minőség. Itt falun egyáltalán nincsenek elszállt árak, és az emberekkel való közvetlen kapcsolatnak és kommunikációnak is van értéke. Sőt, az elején még én szoktattam hozzá a háziasszonyokat, hogy felszeletelem, vagy felkockázom nekik húst.
Katika mosolyogva meséli, hogy férje olyan alázatos és igényes a szakmájára, hogy egyszer komolyan összeszólalkozott az egyik szupermarket húsos pultjában álló hentessel, mondván, milyen szakember az, aki így teszi ki az árut.
A jövő tervei között saját vágóhíd szerepel (jelenleg Rákóczifalván vágatják le a 90%-ban jászladányi sertéseket), a folyamatos kísérletezés –például, hogy melyik húsrészekből lesz a legjobb állagú kolbász nyáron is, amikor a meleg miatt másképp viselkedik -, valamint a marketingben is szeretnének fejlődni, mert abban egyáltalán nincsenek otthon, a manapság már nélkülözhetetlen közösségi médiában meg pláne.
A kérdésemre, hogy náluk mennyi csapódik le a klímaváltozás, környezettudatos táplálkozás kapcsán egyre gyakrabban előkerülő húsmentes, vagy vegán irányzatokból, Katika válaszol:
-Én egy időben élelmezésvezetőként dolgoztam, és azt tapasztaltuk, hogy az idősek fehér, sózott szalonnát, császárt és tükörtojást kértek, egyszerűen azért, mert mindig ezt ették, ezt kívánták, és ezeket a hagyományos dolgokat szeretik. A nagyvárosiak pedig pont azért kedvelik ezeket a termékeket, mert nagyon nehezen jutnak hozzá olyan húsféleségekhez, amiről biztosan tudják a származását, a minőségét és hogy tényleg nincs benne semmilyen adalékanyag.
Búcsúzóul megkóstoltatják velem a termékeket, a császár valóban parádés, mint ahogy kiváló a fokhagymás, pirospaprikás abált szalonna, a házi májas és a disznósajt is. A családi ház melletti üzemben pedig éppen töltik a dedelkát, azaz a csepleszbe (más néven receháj, fátyolháj) töltött májashurkát (ez lesz majd később a Dedelka&Ferdinánd címet viselő jászkun pop up ebéd névadója és egyik alapanyaga).
Csevegünk még kicsit a faluról, mesélik, hogy 2011 óta tapasztalható egy kis fejlődés, csak ekkor árulják el nagy titokban, mosolyogva, hogy valójában Katika Jászladány polgármestere. A község 50%-a roma lakos, békétlen együttélés jellemezte eddig a mindennapokat, de Katika most nagyon bizakodó, azt mondja, most egy olyan roma önkormányzat van, akikkel reményeik szerint jól lehet majd együttműködni. A világot megváltani nem tudják, de úgy látják, sok tettrekész ember él Jászladányban, akik várják, hogy elinduljon valami, és valaki utat mutasson.
Az interjú a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat TOP 5.1.1-15-JN1-2016-00001 számú, a „Foglalkoztatási-gazdasági együttműködések megvalósítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében” című projektjének keretében készült.
Hajrá Lacika! Hajrá fidesz! 😀