Hűsítő sárgadinnye-granita

A nyár egyik nagy felfedezése számomra a granita műfaja. A granita, vagyis jégkása szicíliai eredetű édesség, ott elsősorban a citromos és a kávés változat a legelterjedtebb. Az állaga állítólag városonként változik, Palermo-ban pl. egészen darabos, míg Szicília keleti részén sokkal simább. Catania-ban a csokoládé-granita, Messina-ban a kávé-granita a hagyományos. Reggelire pedig jellemző a briós granita-val. Ezek tudnak valamit…

A jégkása lett nálam egyértelműen a nyár sztár-desszertje. Nem lehet belőle eleget készíteni, olyan hamar elfogy. Hűsítő, könnyű, édes, különleges, és igazán minimális erőfeszítéssel készül. Az egyik legfinomabb változat a dinnyéből készülő, mind görögdinnyével, mind sárgadinnyével isteni. A dinnyehúst az ember összepürésíti egy kis sziruppal és citromlével (ízléstől függően lehet használni fűszereket, vagy alkoholt is), be a mélyhűtőbe, pár óra múlva kaparászás, és már kész is, még fagyigép sem szükséges hozzá. Dinnye is, meg nem is, fagyi is, meg nem is, édes is, meg nem is. A szirup és a citromlé még intenzívebbé teszi a dinnye saját ízét, olyan, mintha mézédes fagyasztott dinnyét kanalazna az ember. Bármilyen gyümölcsből készíthető, alig várom, hogy kipróbáljam mással is.

Más: mától augusztus végéig vendégmunkáskodom a Kispad-on. Ma egy thai marhasült salátával indítottam.
 
Recept

Hozzávalók (2-4 adag)

Kb. 1/2kg sárgadinnyehús
1dl víz
3 ek cukor
fél citrom leve

A vizet és cukrot egy kis lábasban összeforraljuk, hogy a cukor teljesen felolvadjon. (a cukor mennyisége ízléstől és a dinnye édességétől is függ) Hozzáadjuk a citromlét és lehűtjük. A sárgadinnyét félbevágjuk, magját eltávolítjuk, a húsát felkockázzuk. Hozzáöntjük a kihűtött szirupot és botmixerrel, vagy turmixgépben teljesen simára pürésítjük. A gyümölcspürét egy nagy lapos műanyag edénybe töltjük ( vagy pl. kettő fagyisdobozba), és a mélyhűtőbe tesszük. Kb.1 óra múlva kivesszük és egy villával jégszilánkokra, kásásra kapargatjuk. Ezt megismételjük még néhányszor egy-két óránként.

(Visited 812 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

4 hozzászólás

  1. És nem csak a Kispadon! Most nézem az nlc-n – pedig ott csak fórumozok, ritkán olvasom a receptjeiket, nem az (volt eddig) a legnagyobb kincsesbánya számomra – ígéretes kis dinnyés cikk a címlapon. A „sárgadinnyetatár pármai sonkával”-nál gyanut fogtam, kattintottam is tovább, és tényleg, a szerző a Chili&Vanília gasztroblog szerzője. A rukola, mint már annyiszor említettem, igazán a gyöngém, ez is ki lesz próbálva!Két hét múlva lesz a szülinapom, ideje elkezdenem tervezni a menüt. Nagyon tetszik a görögdinnyés-kecskesajtos cucc, felvettem az ötletlistára. Tavaly tapas volt, az én 12 ételem mellé anyukám műsoron kívül rittyentett egy kis görögdinnye-feta-fekete olajbogyó-lilahagyma-bazsalikom tálat, ha jól emlékszem, Nigella után, fantasztikus volt és nagyon jól illeszkedett az én ételeimhez, pedig meg sem beszéltük. Nagyon hasonlít rá a Te változatod is, de újdonság benne a balzsamecet, úgyis régóta halogatom a szirupfőzést, de most biztosan meg fogom csinálni.És kipróbálom majd vaníliafagyival is. Mármint a balzsamecetszirupot, természetesen. Meg még egy csomó más dologgal.

  2. Rossamela,majd tudósíts a menüről,kíváncsi vagyok, mi lesz a vége! A dinnye, kecskesajt, balzsamecet triót nagyon ajánlom, isteni!Ahoj Dianko!it’s so easy to make a granita, it became my favourite summer dessert. This one is made of charentais melon.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük