Gyümölcsrizs málnával és rózsavízzel

 

Rózsát már az ókori Rómában is fogyasztottak, rendkívül nagy népszerűségnek örvendett. Később számos kultúrában teret hódított. Ma leginkább a közel-keleti, arab, török, valamint az indiai konyhaművészetben és hétköznapi gasztronómiában játszik fontos szerepet. Indiában magukat a rózsaszirmokat is megeszik, csak úgy, ahogy vannak, a leggyakrabban azonban rózsavíz, vagy rózsakivonat formájában használjuk főzéshez. Étkezési célra kizárólag teljesen vegyszermentes, kimondottan erre a célra termesztett virágot szabad használni, virágárusnál vásároltat semmi esetre sem. A nemzetközi gasztronómiai színpadon kétségkívül a francia cukrász fenomén Pierre Hermé a rózsa leghatékonyabb píárosa, aki híres, “Ispahan” fantázianevű (és igen gyakran másolt) desszertkollekciójával rendkívül népszerűvé tette. A málna-licsi-rózsa íztriója valóban bódító.
A gyümölcsrizs talán amolyan retro-desszert kategóriában tartózkodik manapság, a málnás-rózsás változata azonban minden, csak nem avitt. Izgalmas, elegáns, illatos. Aki nem barátja az arabos-parfümös háttéríznek, természetesen elhagyhajta a rózsavizet. A tejberizs számos fűszert bír el, az egzotikusabbak kedvelői adhatnak hozzá kardamomot, vagy tonkababot, a klasszikuspárti konzervatívok maradjanak a vaníliánál. A málnaszezon idén rendkívül rövid idő alatt futott le, ha már nem kapunk szép málnát, kiváló az éppen szezonjában lévő feketeszederrel (és kandírozott gyömbérrel), vagy más (inkább savanykás) gyümölccsel. Hagyományos rizzsel is kiváló a végeredmény, de ha tehetjük, használjunk hozzá jó minőségű kerekszemű rizst, pl. rizottóhoz, vagy szusihoz való fajtát (utóbbiból a legfinomabb).
Gyümölcsrizs málnával és rózsavízzel
Hozzávalók (4-6 adag)
20 dkg kerek szemű rizs
1 liter tej (3,8%-os)
1 kávéskanál só
1 rúd vanília
7,5 dkg cukor
30 dkg málna
2 evőkanál rózsavíz
2 dl tejszín, lágy habbá verve
díszítéshez durvára vágott pisztácia
A rizst forró vízben alaposan átöblítjük. Lábasba öntjük a tejet, hozzáadjuk a sót és a vaníliarúd kikapart magjait, majd beletesszük a rizst. Felforraljuk, majd takarékra vesszük a lángot, és lassú tűzön, folyamatos odafigyelés és kevergetés mellett kb. 30 perc alatt teljesen puhára főzzük a rizst. (Vigyázat, tényleg oda kell figyelni, mert hamar odakap!). Amikor a rizs megpuhult, hozzáadjuk a tejberizshez a cukrot, és elkeverjük, hogy a cukor felolvadjon. A vaníliarudat eltávolítjuk. Átöntjük egy edénybe, közvetlenül a felületére frissentartó fóliát helyezünk (hogy ne bőrösödjön), és teljesen kihűtjük. Amikor kihűlt, hozzáadjuk a rózsavizet, és beleforgatjuk a málnát – néhány szemet tegyünk félre a díszítéshez. A tejszínhabot lágyra felverjük, és óvatosan a gyümölcsös tejberizsbe forgatjuk. Poharakba, vagy szép tálkákba adagoljuk, tetejét málnaszemekkel és durvára vágott, sótlan pisztáciával díszítjük. Előre is elkészíthető.
(Visited 1 205 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

2 hozzászólás

  1. Nagyon jól néz ki a gyümölcsrizs!
    Lenne ezzel kapcsolatban egy kérdésem?
    Hosszú évek óta nem sikerült megtudnom, hogy hol lehet rózsavízet kapni Magyarországon?
    Köszönöm!

  2. Szia, rózsavíz szokott lenni a keleti fűszereket árusító üzletekben, pl. Ázsia bolt a Nagycsarnok mellett, Lehel piac arab fűszeres, ill. delikáteszekben, pl. Culinaris

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük