Fuszulykaleves zöldekkel, lilahagymával

“Könnyebb beszélni, mint tenni, nehezebb főzni, mint enni” – áll a hímzett felirat Róza mama máréfalvi, udvari sütősarkának téglafalán. Ő maga varrta még gyerekkorában jópár évtizeddel ezelőtt, akkor, amikor édesanyjától megtanulta sütni-főzni azokat a hagyományos ételeket, amiket azóta is készít – a családjának és az erdélyi kulináris értékek iránt érdeklődő vendégeknek. Máréfalva Hargita megye egyik leghosszabb szalagtelkes faluja a Fenyéd-patak völgyében, Székelyudvarhelytől negyedórányira, és ma már nem csak a világraszóló, pazar máréfalvi tejfölös lepényről híres, hanem Ilonka Rozália – Róza mama – szívből jövő vendégszeretetéről is. A faluban régebben ezzel a kemencében sült, édes lepénnyel várták a hazatérőket. A tésztát hagyományosan szerény tejbegrízkásával kenték meg, azzal sütötték, a tejföl már későbbi fejlesztés a tehetősebb háztartásokban, ahol mindig volt a háznál állat és saját tejtermék. Róza mama nem csak ennek mestere, hanem a messzeföldön híres, vert pityókás kenyérnek is, ami szintén lassan fél évszázada sül a kemencéjében. Két óra dagasztás, két óra kelesztés, két óra sütés – ez a titka. A kovásszal és krumplival dagasztott kenyeret teljesen feketére sütik, majd a szenes felületet fabottal leütögetik, leverik –innen az elnevezés. Amíg sül a kenyér, addig sincs pihenés, Róza mama konyhájából és kamrájából érkeznek a további finom falatok: fuszulykaleves zöldekkel (pénteken mindig ezt főzik), mellé puliszka és lilahagyma, aztán a puliszka kidermesztve, házi szilvalekvárral töltve, tekerve, cérnával szeletelve, kis saját hecsedli, csak kóstolónak. A lepény és a kenyér utánozhatatlan, a bablevest viszont bátran ki lehet próbálni. Pikáns, ecetes, savanykás leves, amit a sok zöldfűszer tesz még frissebbé – csalán, csombor, kapor – tavasszal frissen, télen fagyasztva kerülnek bele. Az alábbi recept szerint, húsmentes ételként is nagyon finom, de egy kevés füstölt sonka vagy tarja sem tesz neki rosszat.

Fuszulykaleves zöldekkel, lilahagymával
Hozzávalók (kb. 6 adag)

30 dkg szárazbab (vegyesen), egy éjszakára beáztatva
1 hagyma, héjastul
6 gerezd fokhagyma, egészben
2 babérlevél
só, bors
1 csokor kapor, finomra aprítva
néhány ág tárkony, finomra aprítva
néhány ág csombor
10 dkg fagyasztott, leveles sóska, vagy spenót
(később, tavaszi szezonban friss zöldek)
2 evőkanál étkezési keményítő
kb. 3 evőkanál jófajta ecet (pl. tárkony-, fehérbor- vagy almaecet)
Tálaláshoz: vékonyra szeletelt lilahagyma, esetleg puliszka

A babot egy éjszakára hideg vízbe beáztatjuk, másnap leöntjük róla a vizet, és frissben tesszük fel főni. Egy nagy lábasban (vagy kuktában) kb. 3 liter liter vízzel feltesszük főni, hozzáadunk egy fej hagymát, hat gerezd fokhagymát (nem szükséges meghámozni), két babérlevelet. Sózzuk, borsozzuk, és kb. 50 percig főzzük, amíg a bab teljesen megpuhul. A hagymát és a babérleveleket eltávolítjuk. A főzés utolsó negyedében hozzáadjuk az összes zöldet is. Az étkezési keményítőt egy kis tálkában külön kikeverjük egy kis vízzel, majd hozzáadjuk a leveshez, és néhány percig keverjük, hogy kicsit besűrűsödjön. Semmiképpen ne forraljuk már a keményítővel. A kész levest kissé lehűtjük, ekkor ízesítjük az ecettel. Vékonyra szeletelt (esetleg kis ecettel pácolt) lilahagymát adunk mellé.

(Visited 2 126 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük