Egy formálisabb baráti összejövetelnek – mámint nem annak az „összejövünk sütizni/borozgatni lazán” típusúnak, hanem annak a tervezett vacsorameghívás típusúnak – mindig egyfajta íve van. Ha az ezeréves barátokkal jön össze az ember, akkor persze nem, mert akkor in medias res lelazulás van, de ha netán olyan társaság jön össze, ahol például esetleg nem mindenki ismeri egymást olyan jól, akkor nem árt egy kis bemelegítő, hogy kellőképpen kényelmesen érezze magát mindenki. Ekkor jön képbe az aperitif. Itt nálunk Brüsszelben ez az esetek 90%-ban Kir Royale-nak hívott pezsgőkoktél lesz: száraz pezsgő cassis-, vagyis feketeribizlilkőrrel keverve. Isteni. A pasik hangos fújjozás közepette fikázzák le és kikérik maguknak, a hölgyek körében ezzel szemben annál nagyobb népszerűségnek örvend –itatja magát rendesen ez a kvázi szörp:)Amikor komplett, többfogásos menü a vacsora, akkor nálam nincs kitéve ropi, mogyoró, chips, ilyesmi, mert nem szeretném, ha a vendégek megtömnék magukat mindenféle felesleges nassal, maradjon csak meg a hely és a figyelem a gondosan összeállított ételsorra. Esetleg jó minőségű olajbogyó jöhet szóba. (Ha valami laza, kevésbé összetett vacsi van, akkor viszont mostanában pl. ezt a fűszeres meleg mogyorót szeretem kínálni).
Inkább az aperitif mellé készítek néhány falatkát, ami azonban már a menü szerves része és stílusban, ízvilágban passzol ahhoz. A múltkori vendégség alkalmával ezeket a kanapékat szolgáltam fel a pezsgőhöz. Ilyen kencéket és krémeket sokszor csinálok, vendégségbarát, mert általában akár előző este meg lehet őket csinálni és jól variálhatóak attól függően, hogy mi a főmenü. A képen látható kosárkát én is az IKEA-ban szereztem be (éljen a svéd gasztronómia:), gondolom otthon is kapható), szuper praktikus, mutatós és finom, ropogós. Persze az ember akár előállíthat ilyesmit házilag mondjuk leveles tésztából mini muffin sütőben (bár ebben pont az a jó, hogy olyan jó kis könnyű, vékony tészta… Ja meg hogy kész van pédául). Annyi az egyetlen kommentem, hogy a tölteléket viszont max. 15-20 perccel tálalás előtt érdemes beletenni, különben kicsit átpuhul a kosár és elveszti a ropogósságát.
Füstölt pisztrángkrém:
10 dkg füstölt pisztrángfilé
(ennek híján ez persze lehet más, kevésbé nemes füstölt hal, pl. makréla, bőre nélkül)
1 kisebb mogyoróhagyma, kockázva (vagy kb.1/4-nyi vörös- vagy lilahagyma)
2 púpos tk tejföl
1 púpos tk jófajta (házi a legjobb persze) majonéz
fél citrom reszelt héja
fehér bors (só a hal sósságától függően, valószínűleg egyáltalán nem kell)
díszítéshez snidling
Gorgonzolakrém:
10 dkg gorgonzola (helyette esetleg rokfort, vagy más kéksajt)
2 púpos tk tejföl
1 púpos tk majonéz
2-3 ek fehér portói, vagy sherry
fél gerezd fokhagyma, aprítva
bors, frissen reszelt szerecsendió
tetejére dió
Mindkét kencéhez az aprítógépbe dobom az összes hozzávalót és egyenletes, kenhető állagúra pürésítem. Ha nem érzem elég lágynak, egy pici tejszínt adok hozzá. Előzőnap elkészíthető. Tálalás előtt legalább egy órával ki kell venni a hűtőből, mert szobahőmérsékleten finom.
A fenti két töltelék mennyiség nekem egy doboznyi (24db) kosárkához volt elég.
További töltelék-ötletek pl. Johanna-nál, vagy a magyar domesticgoddess-nél.
Kedves Zsófi!Már az előző bejegyzésnél is meg akartam kérdezni, hogy a 6 fős vacsorák a te specialitásaid, vagy Brüsszelben ilyen az élet? Mert itt a végeken ez maximálisan kiment a divatból, hogy embereket vacsorára hívjunk. Nem is igazán akarnék (túl gyakran), de néha talán igen, viszont valószínűleg mindenki hülyének nézne.Másutt-evésre kizárólag a családi névnapok jönnek szóba, azok meg igazán felejthetőek gasztronómiai szempontból.Kis magyar gasztronómia: egyes magyar gasztroblog-írók azt gondolják, hogy a tejberizs készítésének leírása már valami olvasásra érdemes dolog, mások a családi életüket próbálják fényezni a vasárnapi ebédek leírásával. Sok a lehangoló olvasmány.A te blogodat azért szeretem olvasni, mert van egy átfogó képed a nyersanyagokról, a műveletekről és a nemzeti konyhákról, és azt, amit főzöl, el tudod helyezni ebben az egészben, plusz van ízlésed (valamint pénzed és időd). A kétnyelvűség pedig kifejezetten előny – nekem. Másoknak nem biztos. Munkahelyemből adódóan gyakran a kezembe kerülnek magyar gasztronómiai újságok, amelyekben a fotók inkább elriasztanak az ételtől, mint rábeszélnek. Zavaros tálalás, mindenből túl sok, a fotók zsúfoltak… A szerkesztők, akik főleg szakácsokként kezdték, valószínűleg semmilyen idegen nyelvet nem beszélnek, ezért el sem jutnak azokra az oldalakra, amikre te gyakran hivatkozol, és amelyek gyökeresen megváltoztathatnák az ízletes és kívánatos ételről alkotott képet.Na ennyi mára.Szia.phzs
Kedves Zsuzsa,húha, jó kis összetett megjegyzés, mindegyik részéről van véleményem, de itt sajnos azt hiszem korlátozott a hely, hogy kifejtsem. Úgyhogy csak röviden néhány reakció:A vacsorák nem az én specialitásom:), itt elég sűrú Élet zajlik és sokszor adódik rá alkalom,hogy összejövetelek vannak, mindenféle formában. Persze gondolhatod, hogy én kifejezetten szeretek vendégeket hívni.Gasztroblogok,újságok. Szerintem mindkettőből van rossz és jó is, nem lehet általásnosítani. A blog teljesen szubjektív és amatőr műfaj,sokan (én is)alapvetően saját örömükre írják, az külön bónusz,ha másoknak is érdekes -végül is ki lehet válogatni, hogy mi tetszik, a többit nem kötekező olvasni. Az újságokkal annyiban más a helyzet, hogy azért fizetünk, tehát minőséget várnánk cserébe. Otthon valóban vannak hajmeresztő dolgok, de azért szerencsére színvonalasak is – én. pl. nagyon szeretem a Konyhaművészet c.újságot.Köszi a kedves szavakat!
Üdv’ és köszönet! (Hosszasan kerestem a „kanapé” jelentését !-mert a tv.-ben láttam az angol királynő szakácsáról egy filmet és ott hanzott el ez a szó. (és mutatták az ételt ) – A Wittman fiúk egyik cikke szerint ” a kanapé a félbevágott sajtos pogácsa” (lehet,hogy vicceltek) – az Astoriában egészen mást neveznek kanapénak… szóval : lenne még mit „tanulnunk” ! További jókat! –