Csípős somen tészta

Az elmúlt napokban két alkalommal is keveredtem ázsiai étterembe. Annyira rákészültem az ütős keleti ízekre, hogy annál nagyobb csalódás ért, amikor az egyik helyen rosszabb ételeket produkáltak, mint a másikon. Egyszer teljesen le volt butítva minden, bár ott nem is vártam különösebben mást, a másikon viszont igen, ott aztán a borsos árak miatt pláne bosszantó volt, ott egész egyszerűen nem főztek jól. Maradt az a változat, hogy a saját konyhámban próbáltam meg összerakni azokat az ízeket, amelyek elmaradtak.

Hetekkel ezelőtt, valahol egy blogon láttam egy somen tészta receptet, amely a New York-i Momofuku étterem új szakácskönyvéből származott. A recept elolvasásáig el sem jutottam, megmaradt a fejemben a natúr tészta látványa, körülötte pedig a sült karfiol és uborka. Ezt szerettem volna kipróbálni, de a világért nem sikerült megtalálnom, a feledés homályába veszett.

A somen tésztához nem volt még túl gyakran szerencsém, egyike a különleges japán tésztáknak, ez sima búzalisztből készül, leginkább a cérnametéltre hasonlít, de annál vékonyabb. Kiderült, hogy a koreai konyha is ismeri és használja, így végül ebbe az irányba indultam. Forró levesben tálalva még csak-csak megfelelne az évszaknak, hideg salátaként azonban annyira nyári étel a hazájában, mintha én most jéghideg meggylevest ajánlgatnék. A hideg tésztasalátát (bibim guksu névre hallgat) a koreai konyha tipikus ízei jellemzik: chili, szezámolaj, fokhagyma, cukor. A 3 perc alatt kifőzött tésztát csípős-édes-savanyú öntettel kell összeforgatni, az egész 5 perc alatt készül el. Köré/mellé, mindenféle kiegészítőt lehet tenni, itt visszatért a sült karfiol (ha csak pár rózsa, kis adaghoz, serpenyőben, ha nagyobb, sütőben) és az uborka látványa. Mehet rá tojás, újhagyma, szezámmag, csíkozott algalap, stb.

Koreai konyhát speciel lehet itthon sokat kóstolgatni, egyszer összegyűjtöttem, hogy hol mindenütt.

Csípős somen tészta

Hozzávalók (2 adag)

10dkg somen tészta (Culinaris/700Ft)
1ek csípős paprikakrém
1 ek chiliolaj
1ek rizsecet
1ek szójaszósz
1ek barnacukor
1 ek szezámolaj
1 gerezd fokhagyma, lereszelve
1 ek pirított szezámmag

A tésztát forrásban lévő vízben 3 percig főzzük. Leszűrjük, és hideg vízben átöblítjük, teljesen lehűtjük. Közben kikeverjük az öntet összes hozzávalóját. Összeforgatjuk a hideg tésztával. Ha karfiollal tálaljuk, néhány karfiolrózsát felszeletelünk, és forró serpenyőben 7-8 perc alatt mindkét oldalán megsütjük.

(Visited 2 417 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

5 hozzászólás

  1. Uhh, ez elképesztően jól néz ki. Remélem megtalálom a Culinarisban ezt a tésztát. A külföldi megvásárolandó szakácskönyvek listája pedig újabb tétellel bővült.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük