Az ember könnyen odaszokik a Szimpla piacra, mert szerethető. A Kazinczy utcai romkocsma kertjében vasárnaponként hangulatos urbánus piac és vele együtt egy kis New York költözik. Ahol megfér egymás mellett a kíváncsi nyugdíjas és a menő fiatal, ahol nem idegeskedik senki, amiért sorba kell állni a málnáért, és ahol receptek cserélnek gazdát a türelmes várakozás közben. Az egyik standnál töpörtyűkrém és fokhagymás abált szalonna, a másiknál homoktövis és hajdinaliszt. A zöldséges a dekoratív szivárvány mángolddal (a gödöllői egyetem tangazdasága), a csíkos céklások, a bernecebaráti kecskesajtos és a lekvárosok. Két kör között egy presszókávé a pultnál. Aztán a babosok. A “régi idők farmjára” két alkalom után már visszatérőként érkezik az ember. Először is a feleség zseniális házi buktái miatt (a szilvalekváros nyert -bár meg kell jegyeznem, hogy mind a mérete mind a töltelék aránya csökkenőben). Másodszor a pedig a babokért. A zöldbab olyan zsenge és édes, hogy akár nyersen is simán megállná a helyét. Ezt az ízgazdag salátát zöld színű ceruzabab és sárga vajbab vegyesen alkotja, de természetesen egyféléből is készíthető. A recept dél-kelet ázsiai ihletésű, csípős és édes, húsos, és mégsem, és akár egy nagyobb létszámú partira is bevállalható.
Csípős-édes zöldbabsaláta húsgolyóval
Hozzávalók (4 adag)
Húsgolyó:
60 dkg darált sertéshús
1 gerezd fokhagyma, lereszelve
2 cm friss gyömbér, lereszelve
1 szelet kenyér, héja nélkül, beáztatva, kinyomkodva
1 teáskanál olívaolaj
só, bors
opcionális: ½ teáskanál kínai ötfűszerkeverék
sütéshez kb. 1 dl olaj
1 kg zöldbab (vajbab és ceruzabab vegyesen), megpucolva
4 evőkanál világos szójaszósz
2 nagy citrom leve
1 kávéskanál csípős paprikakrém (vagy friss chili)
2 evőkanál szezámolaj
1 evőkanál barna cukor
1 csokor újhagyma, felkarikázva
1 csokor menta, finomra aprítva
1 csokor friss koriander, finomra aprítva
5 dkg sótlan, pirított mogyoró, durvára aprítva
A húsgolyóhoz a darált húshoz keverjük a reszelt fokhagymát, gyömbért, a beáztatott, kinyomkodott kenyérbelet, és az olívaolajat. Sózzuk, borsozzuk. (Ha szeretjük, és van otthon, hozzáadjuk a kínai ötfűszerkeveréket is.) Összekeverjük, majd diónyi méretű húsgombócot formázunk. Nagy serpenyőben olajat hevítünk, majd a húsgolyókat kb. 3 perc alatt arany színűre sütjük. A zöldbabot megmossuk, száras végét levágjuk, majd kb. 4 cm-es darabokra vágjuk. A salátához sós, lobogó vízben megfőzzük a zöldbabot, puhuljon meg, de ne főzzük teljesen szét, ez kb. 12-14 percig tart (zöldbabtól függően). Leszűrjük, majd lehetőség szerint jeges vízbe tesszük, hogy a bab megőrizze friss színét. Az öntethez összekeverjük a szójaszószt, citromlevet, chilit, szezámolajat és barnacukrot. Ha túl sósnak érezzük, kevés vizet adhatunk hozzá. Összeforgatjuk a zöldbabbal. Hozzáadjuk a felkarikázott újhagymát, a finomra aprított mentát és koriandert, majd közé keverjük a húsgolyókat. A tetejét meghintjük pirított mogyoróval.
(Visited 1 481 times, 1 visits today)