Barnavajas törökmogyorótorta mézes mascarponehabbal

Minden bizonnyal nem túl ildomos rögtön január elején süteményrecept kipróbálására buzdítani a kedves olvasót, hacsak nem olyan tortáról van szó, aminek minden morzsája megéri a rászánt kalóriát. Az alább ajánlott törökmogyorótorta a desszertek azon csoportjába tartozik, amik kívülről az égvilágon semmit nem mutatnak, az első falat után azonban mindenkinek tátva marad a szája – a száraz piskóta jelmezbe bújtatott mennyország maga.

A titok a két fő hozzávalóban rejlik: a pörkölt mogyoróban és a barnavajban. Előbbi lehetőség szerint piemonti legyen –az észak-olasz területről származó fajtát a világ legjobbjaként tartják számon 70%-os olajtartalma miatt, számos delikáteszüzletben kapható – de ha nem jutunk hozzá ilyenhez, akkor másfajta is megteszi. Utóbbi pedig igazi titkos csodafegyver, a klasszikus francia konyha fontos eleme. Az illatos barnított vaj, vagyis beurre noisette éppen az aranyszínűre pirított, enyhén karamellizált, pörkölt mogyoróra emlékeztető aromája miatt kapta a nevét. Így készül: A vajat kis edényben lassú, enyhe tűzön felolvasztjuk, és addig melegítjük, amíg szép, arany színt nem kap. Először elkezd felhabzani, és szétválni, majd a vaj egyre sötétebbé válik, a kivált tejdarabkák a lábas alján enyhén karamellizálódni kezdenek. (Ha a habot leszednénk, és átszűrnénk, akkor tisztított vajat kapnánk). Lehetőség szerint világos színű (vagy rozsdamentes acél) edényt használjunk, mert ebben jobban látható a szín változása. Ha sötét a lábas alja (pl. fekete, vagy teflon), érdemes egy kis fehér tányért kikészíteni, amire kiskanállal kiveszünk a vajból, hogy lássuk a változását. Türelmesnek kell lenni, a művelet akár 8-9 percig is eltarthat. Jó minőségű vaj szükséges hozzá (minimum 82%-os). A két hozzávaló mintha csak egymásnak lenne teremtve, hihetetlen mit művelnek ebben a tortában. Január ide, január oda, meg kell sütni!

Barnavajas törökmogyorótorta mézes mascarponehabbal
Hozzávalók (10-12 szelet)

Torta:
150 g hámozott törökmogyoró
200 g vaj
fél rúd vanília
120 g porcukor
2 kávéskanál só
50 g liszt
5 tojásfehérje

Vaníliás mascarponehab:
250 g mascarpone
150 ml tejszín
fél vaníliarúd
1 evőkanál méz
2 evőkanál narancsvirágvíz

Először a mogyorót és a barnavajat készítjük elő (ezeket akár előző nap előkészíthetjük): a sütőt előmelegítjük 180C fokra (alul/felül üzemmód). A törökmogyorót kiterítjük egy tepsire, és kb. 12-15 percig sütjük, amíg aranyszínűre, illatosra pirul. Lehűtjük. A barnavajhoz közepes lábasba tesszük a vajat, hozzáadjuk a fél rúd vanília magjait. Lassú tűzön felolvasztjuk, s addig főzzük, pirítjuk, amíg mély aranyszínű, mogyoró illatú lesz, és apró, barna darabok keletkeznek benne - ez kb. 7-8 perc. Átöntjük egy másik kis edénybe (hogy azonnal abbamaradjon a pirulása), és félretesszük, hogy szobahőmérsékletűre hűljön. A pörkölt (nem forró!) mogyorót aprítógépben (vagy kávédarálóban) néhány evőkanál porcukor hozzáadásával, finomra daráljuk. Egy közepes keverőtálba szórjuk a darált mogyorót, a többi porcukrot, a sót, majd beleszitáljuk a lisztet. Egy nagy keverőtálban kemény habbá verjük a tojásfehérjéket. Fokozatosan a habhoz adagoljuk az olvasztott barnavajat és a darált mogyorós keveréket – kb. háromszor egyharmados adagban – spatulával egyenletes masszát keverünk belőle. Egy 23 cm-es tortaforma alját leterítjük sütőpapírral, pici vajjal, vagy olajjal megkenjük (hogy ne ragadjon le majd a tortánk). Beleöntjük a masszát, tetejét elegyengetjük, majd 50-55 percig sütjük (180C fok), akkor jó, amikor a hústű, vagy hurkapálca szárazon jön ki a közepéből. Szeletelés előtt legalább szobahőmérsékletűre hűtjük, langyosan a legfinomabb. A mascarponehabhoz tálkába tesszük a mascarponét, tejszínt, fél rúd vanília magját és a mézet, majd elektromos kézi habverővel lágy habbá verjük. A torta mellé kínáljuk.

(Visited 6 003 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

6 hozzászólás

    1. Én is egyből erre gondoltam, hogy a sajttortából megmaradó 5 tojásfehérje legjobb helye lesz! (Különben pavlova vagy habcsók a sorsa, de azt már unalomig sütöttem.)

  1. Elképesztő finom ez a recept, könnyed, tiszta ízek kavalkádja 😍…. Sajna függők lettünk azonnal

  2. Kedves Zsófi! Nagyon izgalmas a recept! Én a sütéssel mindig bajban vagyok: alsó-felső sütéssel, vagy légkeveréssel jobb megsütni? Köszönöm, Edina

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük