Nem kérdés, soha nem járt a sörkultúra olyan magaslatokban, mint manapság. Elsősorban a kézműves sörök területén tapasztalható néhány éve komoly fejlődés és fellendülés. Szinte nincs hétvége, amikor valahol a világon ne kerülne sor valamilyen kézműves sörfesztiválra, és szinte nem akad hét, amikor valamelyik kis főzde ne állna elő új sörrel. Így van ez néhány éve itthon is, a kézműves sörök rajongóinak saját rendezvényei, helyei és sztárjai vannak, az izgalmas sörök választéka is egyre bővül. Élesztő, Léhűtő, Bestia, Marrionett -azt hiszem, ezek a szentélyek:)
A trend gyökerei a tengerentúlra vezetnek vissza, ahol kb. három évtizeddel ezelőtt születtek az első ízek, mintegy tiltakozásképpen az egyre sivárabbá és egysíkúbbá váló amerikai sörgyártással szemben. A világ (és lassan a hazai gasztronómia) séfjei is felfedezik a sörrel való főzés szépségeit. Ahány típusú sör, annyi íz. Magam ötéves brüsszeli élet után sem tudtam megkedvelni a sört, a vele való főzést viszont rendkívül inspirálónak tartom. Ehhez nagy mértékben járult hozzá egy tulajdonképpen véletlenszerűen a kosaramban landoló szakácskönyv, a néhány hete megjelent „Das Craft Beer Kochbuch” (németül), amit szívből ajánlok mindenkinek, annak is, aki hozzám hasonlóan egyébként még nem áll közelebbi barátságban a sörkultúrával.
Az alábbi csirkemájas receptet három másikból gyúrtam össze, és sörszaküzletben való konzultáció eredményeképpen fűszeres, malátás barnasört, konkrétan egy Trappistes Rochefort 11,3%-os belga sört használtam. Beforralva az ízei szenzációsak a karamellizált hagymával és a mazsolával. Az utóbbi idők egyik kedvenc receptje lett.
Barnasörös, mazsolás csirkemáj sütőtökrösztivel
Hozzávalók (4-6 adag)
80 dkgcsirkemáj (szív nélkül), szobahőmérsékleten, tisztítva
1 evőkanál olívaolaj
2 nagy fehérhagyma, vékonyra szeletelve
1 evőkanál nádcukor
3 dl barnasör (Trappistes Rochefort 11,3%-os belga sört használtam)
2 dl leszűrt húsleves
1 narancs leve
1 csomag (10 dkg) aranymazsola
60 dkg sütőtök
3 szál újhagyma, vékonyra karikázva
2 tojás
2 evőkanál liszt
2 evőkanál étkezési keményítő
1 kávéskanál currypor
só, bors
sütéshez olaj
A sütőt előmelegítjük grillfokozatra. A csirkemájat meglocsoljuk kevés olívaolajjal és megborsozzuk (sózni csak sütés után fogjuk, hogy ne keményedjen meg. Egy alufóliával borított tepsire tesszük, majd kb. 7 percre a sütőbe tesszük, hogy a külseje kissé megpiruljon. Miközben sül a máj, elkezdjük főzni a mártást. A vékonyra vágott fehérhagymát kevés olajon dinszteljük, amikor nagyjából puha, megszórjuk a nádcukorral, kissé megpirítjuk. Felöntjük a barnasör felével, majd a negyedére beforraljuk. Ekkor jöhet hozzá a sör másik fele, az alaplé, 1 narancs leve és héja, valamint az aranymazsola (áztatni nem kell, mert a mártásban puhul meg). Újra beforraljuk a felére, majd ebbe a mártásba tesszük az elősütött csirkemájat, ebben fejezzük be. 5 percig főzzük, hogy megpuhuljon, és a közepe még maradjon rózsaszínű. A sütőtökrösztihez a sütőtököt lereszeljük a reszelő nagy lyukán. Egy nagy üvegtálban hozzákeverjük a vékonyra szeletelt újhagymát, a két tojást, a lisztet, a keményítőt, sót, borsot, és egy kávésknál curryport. Forró olajba teszünk egy-egy púpos evőkanálnyit a masszából, majd kb. 3-3 perc alatt mindkét oldalán arany színűre sütjük.
(Visited 4 494 times, 1 visits today)
Ez valami isteni! Köszönöm a receptet. 🙂