Uborkavinaigrette salátára

Az ország egyik legjobb rántott húsa a székesfehérvári 67 Étteremben készül, ennek a titkáról kérdeztük ki a séfet és a tulajdonost a videóban.

Bevallom, hogy a rántott húson túl, engem még inkább lázba hoz a köretként szervírozott saláta, amelyért esküszüm bármikor hajlandó vagyok autóba ülni. Maga a tulajdonos, Herczeg Zoltán az, aki ezt a salátát (jobban mondva különleges dresszingjét) kitalálta, és a helyében biztosan levédeném, ugyanis szerintem az évtized egyik legjobb gasztronómiai újítása/találmánya. A következőképpen néz ki: gyakorlatilag egy hagyományos uborkasalátát simára pürésítenek, ehhez olívaolajat adnak, és ezzel az öntettel forgatják össze a zöldsalátát. Fenomenális. Ha az ember megkóstolja, akkor az uborksaláta jut eszébe, mégis egészen új formában jelenik meg.

Hogy azért ne kelljen minen egyes salátáért egészen Székesfehérvárig kirándulnom, (és mivel Zoli szerencsére még nem védte le), elkészítettem én is az öntetet – és még úgyis uborkasalátára asszociálok, hogy a magam verzióját kiegészítettem még némi friss reszelt gyömbérrel és wasabival.

És ha már rántott hús, akkor szeretném felhívni a figyelmet egy kiváló kezdeményezésre is: a Mol mostantól 100 benzinkútnál gyűjti a használt sütőolajat, amelynek elhelyezése eddig problémát jelentett (vagy nem valami környezettudatosan történt). Adnak tartályt is, a használt olajból pedig bioüzemanyagot állítanak elő. Nekem ez nagyon tetszik. Részletek itt.

Uborkavinaigrette salátára (4 adag)

1 kígyóuborka (kb.30dkg), meghámozva, kimagozva

2 evőkanál rizsecet

2 evőkanál porcukor

1 teáskanál só

6 evőkanál víz

1 gerezd fokhagyma, reszelve

kb. 3cm-es friss gyömbér, reszelve

késhegynyi wasabipor

Az uborkát meghámozzuk, kimagozzuk, és vékonyra szeleteljük. Összekeverjük a rizsecetet, porcukrot, sót, vizet, reszelt fokhagymát, gyömbért és wasabit, majd az uborkára öntjük. Fél órát állni hagyjuk. Teljesen simára pürésítjük, majd 3 evőkanál olívaolajat keverünk hozzá. Az öntettel összeforgatjuk a zöldsalátát (pl. madárbegy, vagy mesclun), tehetünk hozzá lilahagymát is.

(Visited 516 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

6 hozzászólás

  1. annyira megtetszett a recept, hogy azonnal sütnöm kellett egy csirkét, hogy lehessen hozzá saláta:)
    így hirtelen csak római salátát kaptam, jelentem azzal is isteni.

  2. Az jutott eszembe, nem túl nagy luxus-e minden adag (na jó, legyen 2 adag, ha egyidőben fut be a rendelés) sütőolaját vajjal használhatatlanná tenni?
    Mit lehet ezzel később kezdeni?
    dalia: rántottad a madarat?

  3. Használt olajat a Biofilter is begyűjti, FKF udvarokban vannak kihelyezett tartályaik, meg az éttermekkel is kapcsolatban áll (gondolom nem haragszanak ha oda vinnéd nekik)

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük