Anoush abur, ünnepi gerslipuding

A legenda szerint, amikor Noé bárkáján a negyvennapos özönvíz alatt elfogyott az étel, Noé felszólította a jelenlevőket, hogy mindenki adja össze az összes élelmiszert, amije még van. Minden hozzávalót bedobtak egy nagy lábas vízbe, és egészen lassan elkezdték főzni. Mire megérkeztek az Ararát-hegyhez, elállt a szakadó eső, és megfőtt a gerslipuding, amit az utasok elosztottak egymás között. Az ősi – talán legrégebbi – desszerttel kapcsolatos eme szokás a mai napig él, számos nemzet konyhájában és vallásban fontos szerepe van: amikor elkészítik, a szomszédoknak és barátoknak adnak belőle egy kis adagot – a békét és jóakaratot jelképezi. Már az Ótestamentumban és a Koránban is találni rá utalást.

Hasonló, gabonákból és magvakból álló édesség a mai napig több ország gasztronómiájában jelen van. Görögországban, Cipruson koliva a neve, és látványos, ünnepi díszítéssel tálalják. A Közel-Keleten burbara néven lehet vele találkozni, és december 4-én, Szent Borbála napján fogyasztják, az ukrán konyhában pedig a tizenkétfogásos, húsmentes, ortodox karácsonyi menü fontos fogása, a neve: „kutya”. Aki járt már Törökországban a téli időszakban, a piacokon ilyenkor találkozhatott a nagy zsákban árult búzaszemekkel, ott abból főzik, és az aszalt gyümölcsök és magok mellett gyakran bab és csicseriborsó is kerül bele. A cukrászdákban kapós ilyenkor az „ashure”, bár a többség otthon főzi, hiszen megajándékozza vele az ismerősöket.

Nem mellesleg, igazi modern desszert, ami maximálisan megfelel a mai táplálkozási szokásoknak: egészséges, tápanyagokban gazdag szuperélelmiszerekből készül. Az alábbi, örmény változat Kövi Pál: Erdélyi lakoma című könyvének egyik meglepetése, eredetileg a levesfejezetben, örmény édes leves címen bukkan fel a világ egyik legrégebbi desszertje.

Anoush abur, ünnepi gerslipuding
Hozzávalók (8-10 adag)

150 g gersli (árpagyöngy)
csipet só
100 ml méz (vagy ízlés szerint nádcukor)
150 g aszalt sárgabarack, apróra vágva
100 g mazsola
100 g hámozott, egész mandula, durvára vágva
100 g dió, durvára vágva
1 gránátalma magjai
ízlés szerint: rózsa-, vagy narancsvirágvíz
tetejére: aprított magvak, esetleg morzsolt, szárított

A gerslit előző nap érdemes megfőzni: alaposan átöblítjük, majd háromszoros mennyiségű vízben, csipet sóval, kb. egy óra alatt, takarékon, lassan, teljesen puhára főzzük. Ezalatt a gersli opálossá teszi a vizet, és a keményítőtartalomtól kissé besűrűsödik. Amikor megfőtt, hozzáadjuk a mézet, vagy nádcukrot (ízlés szerint). Az aszalt sárgabarackot és a mazsolát negyed órára forró vízbe áztatjuk (miközben fő a gersli). Az aszalványok és a magok kétharmadát a kész gerslipudingba keverjük, az egyharmadát megtartjuk díszítésre. Aki szereti, ízesítheti kevés rózsa-, vagy narancsvirágvízzel. Hűtőbe tesszük. A puding másnapra teljesen összeáll. Kis tálkákba, vagy üvegpoharakba töltjük, majd a tetejét megszórjuk a maradék magokkal, apróra vágott aszalt gyümölcsökkel és a gránátalmamaggal, esetleg morzsolt, szárított rózsaszirommal, zöld pisztáciával, egyéb színes szóratokkal.

(Visited 3 326 times, 4 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

4 hozzászólás

  1. A gersli eddig nekem csak a hurkával együtt volt jó, a családban levesbetétnek is kedvelt volt. Ezért gyorsan megcsináltam, ízlett még nekem is. Megint nekilátok, még jobban szétfőzöm majd a gabonát, és a kiegészítés, a mák csicseriborsó hozzá, fellelkesített, 3 nap hűtőben tartás után is tökéletes volt. Köszönöm.

  2. Jól emlékszem, hogy az Isztambuli fattyú című könyv végén is ezt kapja a hazatérő férfi?
    Nagyon tetszett a könyv, S azóta kíváncsi voltam rá, köszönöm!

  3. 2015…rRomania…Banat..ez a Maroson tuli nagyon roman videk most ,valamikor nagyon sokszinu videk volt.Nagybatyam temetese utani tor egy nagyon pici faluban…buza mezzel ,dioval es mazsolaval mindenki kapott egy cseszevel ,ha karta megette ott es meg kerhetett,ha nem,akkor haza vitte. Nekunk szekelyeknek nagyon erdekes szokasnak tunt.
    Aztan en tobbszor csinaltam a gyerekeknek ,mert izlett nekik.

  4. Szerbiában karácsonykor készítik, búzából, koljivo a neve. Annyira elterjedt, hogy pohárkákban, tejszinhabbal a tetején, fagyasztva is lehet kapni a szupermarketekben.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük