Indiai krumpli és karfiol curry (Aloo Gobi)

Az aloo gobi (aloo=krumpli, gobi=karfiol) egy indiai, fűszeres, sárga színű zöldség curry (A curry definíciójába nem mennék bele nagyon részletesen, mert igencsak vitatható, állítólag az angolok neveztek el gyakorlatilag minden fűszeres ételt curry-nek, amit Indiában ettek:), pedig maga a szó tulajdonképpen csak annyit jelent, hogy „szósz”). Elsőre talán a karfiol és a krumpli kombinációja nekünk furcsának tűnik, de tényleg nagyon finom. Múltkor amikor otthon voltam, akkor Zs. barátnőmmel Budapest egyik, jelenleg legjobb indiai éttermében, a Taj Mahal-ban vacsoráztunk (Szondi u./Rózsa u. sarok ), ahol kipróbálás céljából ezt rendeltük egyik főételnek. Annyira finom volt, hogy tudtam, hogy az elkészítési módjának mindenképpen utána fogok járni (Zs., és akkor is ez volt a csípősebb:)!!). Úgyhogy némi kutatást és több recept felülvizsgálatát követően többé-kevésbé ezt a receptet követtem. Az elkészítési mód kapcsán több recept is említi az ún. bhoona technikát, ami állítólag elengedhetetlen az autentikus indiai főzéshez és annyit jelent, hogy az ételt erős lángon állandó kevergetés mellett pirítjuk, úgy, hogy minden folyadék elpárologjon és a fűszerek krémesen bevonják a hozzávalókat. Na, ennyire autentikus nem voltam, de a hőfokot valóban változtatgatni kell menetközben.
A recept keresés során egyébként többek között az is kiderült, hogy ennek az ételnek a népszerűségén igencsak sokat dobott a Csavard be mint Beckham (Bend it like Beckham) című 2002-es angol film. A film nem egy komoly dolog, de a maga kategóriájában rendkívül szórakoztató, emlékeim szerint többször hangos kacagásban törtem ki, a téma: indiai kultúra Londonban. Szóval, állítólag van benne egy fantasztikus jelenet, amikor a család, három generációt képviselő nőtagjai aloo gobi-t készítenek (és a DVD-n ez állítólag külön műsorként szerepel az extrák között és lépésről lépésre bemutatja, hogy hogy készül ez az étel).
Hamar kész van, egyszerű, nagyon finom, a kurkumától gyönyörű sárga színű, fűszeres, csípős és egyébként bármilyen zöldséggel készíthető, pl. zöldborsóval (ebben az esetben az igazán remekül hangzó aloo mutter nevet viseli). Basmati rizs, vagy naan kenyér illik hozzá köretnek.

Recept:

Hozzávalók (4 személyre):
1 nagy fej karfiol
4-6 közepes méretű krumpli
1 nagy fej hagyma, kockázva
4 gerezd fokhagyma, aprítva
egy kb. 5 cm-es friss gyömbérdarab, aprítva
2 közepes méretű paradicsom, hámozva
olaj (kb.6 ek)
1 tk egész köménymag
1 tk mustármag
2 púpos tk kurkuma
2 púpos tk őrölt koriander
2 púpos tk cayenne bors (v. pirospaprika)
2 púpos tk garam masala (indiai fűszerkeverék)
só, bors
friss koriander

1. Kicsi rózsákra szedem a karfiolt, meghámozom és felkockázom a krumplit. Felaprítom a hagymát (kis kockákra), a fokhagymát és a gyömbért (a lehető legkisebbre).
2. Egy lábasban szárazon, olaj nélkül megpirítom a köménymagot és a mustármagot (magas hőfokon addig pirítom, amíg nem kezd el pattogni és „ugrálni” a lábasban.)
3. Ekkor hozzáadom az olajat, abba beleteszem a hagymát, fokhagymát és gyömbért, leveszem a hőfokot közepesre és kicsit pirítom, puhítom. Hozzáadom a kurkumát (vigyázat, nagyon fog az erős sárga színe!) és a cayenne borsot (vagy paprikát).
4. A fűszeres keverékre rádobom a krumplit, átforgatom, hogy a fűszerek bevonják. Kb. 5 percig pirítom, hogy a krumpli kicsit puhuljon. Hozzáadom a felkockázott, meghámozott paradicsomot.
5. Rádobom a karfiolrózsákat (kicsi rózsákra szedem a nagyobb darabokat – kb. falatnyi méretűre). Rászórom az őrölt koriandert és a garam masala-t (ez egy indiai fűszerkeverék, nagyobb szupermarketekben és különleges fűszereket árusító boltokban kapható). Az egészet jól átforgatom, hogy a fűszerek egyenletesen oszoljanak el és bevonják a zöldségeket.
6. Aláöntök kb. 1 dl-nyi vizet, sózom, borsozom és fedő alatt kb. 15 percig főzöm alacsony hőfokon, ameddig a karfiol megpuhul. A legvégén még fedő nélkül nagy lángon főzöm, hogy minden folyadék elpárologjon. Ha van épp, friss korianderrel megszórva tálalom.

(Visited 9 858 times, 2 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

4 hozzászólás

  1. Thou being a native speaker of Estonian (and hence as close to Hungarian as it gets in Europe:), I can’t read the recipe for your curry unfortunately. But I cooked a really nice cauliflower curry this week myself, so I can almost smell yours:) And your picture looks really enticing!

  2. Szia!Kiprobaltuk a receptet, eloszor nem volt karfiol, azt brokkolival es zoldborsoval helyettesitettuk, attol egy kicsit suru lett. Es oltari csipos. Mar a recept olvasasakor is soknak tunk a ket tk cayane bors. Masodjara egy csapot tk-val csinaltam, es meg ugyis nagyon csip. pedig en csiposen szeretem a vindaloot is.

  3. MI ANGLIABAN ETTUNK ELOSZOR ALOO GOBIT ES ANNYIRA MEGSZERETTEM HOGY ALLANDOAN EZT A FOGAST RENDELEM A KEDVENC INDIAN TAKE AWAY-BOL.IMADOM ES MOST HOGY KERESTEM A RECEPTET HOGY EN IS ELKESZITSEM MEG ANNYIT TENNEK HOZZA HOGY AHOGY ITT ANGLIABAN KESZITIK ENYHE FUSTOLT AROMAJA VAN AMI CSAK FELTURBOZZA AZ IZET.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük