3 darab birsalma, 3 desszert

Nem panaszkodhatom, annyi idén a birsalma, hogy igazán kiélhetem a kísérletezési vágyaimat. Nemrégiben kaptam is megint egy nagy adaggal, még mindig van belőle, illata belengi a konyhát. Nemrégiben lassan főtt birsalmakompótot terveztem készíteni desszertként , az Élet azonban közbeszólt, a lassúból pedig így gyors lett. Olyannyira, hogy kb. negyed órám maradt nevezett desszert összeállítására. A birsalmát kuktában főztem meg, aminek köszönhetően természetesen még véletlenül sem lett szép rózsaszínű színe, ellenben napsárga. Így született az a döntés, hogy akkor megyek ebbe az irányba – a kompóthoz sáfrányt adtam – a birsalma-sáfrány párosítás pedig kiválónak bizonyult. A három darab birsalmából a következő desszertek születtek:

1. Sáfrányos birsalma mascarpone-vel
A tavalyi mintájára, csak sárgán.

2. Sáfrányos birsalmakompót keserűcsokoládé sorbet-val
Ez külön, másik alkalommal készült. A gyümölcs fele birsalma, fele Vilmos körte volt. egyenletes, apró kockákra szeleteltem a gyümölcsöket, sáfrányos szirupban megfőztem, kihűtöttem. Tetején csokoládésorbet.

3. Gőzölt birsalmapuding vaníliamártással

Borzasztóan frusztrál, hogy nem sikerül itthon elkészíteni ezt a desszertet, ahogy szeretném. Nemrégiben, egy külföldi étteremben olyan birsalmasüteményt ettem, amely nem sütve, hanem gőzölve volt. A sütemény valahol a szufflé és a piskóta között volt, bíbor színű, intenzív birsalma ízű. Az édességét és omlósságát a birsalma püré adja. A birsalmát másodjára már sütöttem, hátha úgy intenzívebb lesz az íze és a színe,mindhiába, ezen a recepten még dolgoznom kell.

Birsalmából aztán van elég ihlet, tessék mazsolázni:

Az összes birsalmás poszt a magyar blogokon
Közöttük pl: diós birstorta (grenadine), birsalmasorbet (zsófi foodbogja), birs tatin (gourmandula), birs curry, birses kacsamell (ízbolygó).

Az összes birsalmás írás a külföldi blogokon.

Rengeteg birses ötlet a Bűvös Szakácson.

Régi receptjeim:
Birsalmás csirkemell
Birsalmás-gesztenyés csirkeragu Ciya módra
Sült birsalma
Vörös áfonyás birsalma chutney
Lassan főtt birskompót mascarpone-vel
Birsalmás sütőtök krémleves
Fűszeres birsszufflé
Birsalmasajt 2007
Birsalmasajt 2005

(Visited 6 141 times, 2 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

One comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük