Klasszikus, kapros tökfőzelék

Brooklyni újságírót kalauzoltam szombaton reggel a Lehel-piacon, persze odavolt a piacon uralkodó bőségért, ami most az átlag nyárihoz képest is extrém, egyszerre ért be minden, az egrestől, a málnán át a barackokig, színes babokig, dinnyékig minden van. Körbevezettem, elmeséltem neki az elmesélnivalókat, rácsodálkozott a rácsodálkoznivalókra, majd kifelé indultunk. Itt, az utolsó állomásnál, a savanyúságosnál (ahol én zöldfűszereket szoktam beszerezni) derült ki, hogy egy tételről megfeledkeztem: a tökről! Hosszasan el kellett neki mesélnem, hogy mihez is kezdünk a konyhánkban ezzel a zacskókban árult, gyalult zöldséggel, ennek kapcsán pedig elmerülhettem a főzelékeink ecsetelésében is. A szupercuki, kedvenc árusom (a Lehelen a nagy, sarki savanyúságos középen, akinél mindig sok zöldfűszer kapható, és vödörben áll a tormalevél és a mángold), vette a lapot, és megmutatta a hatalmas fagyalut, prezentálta a gyalulást, sőt, beengedett bennünket az üzlet mögé, ahol ott sorakoztak az óriási, 15-20 kg-os tökök. Na, itt aztán volt fotózkodás, gondolhatjátok! A körútat befejeztük, távoztunk, elindultunk kávézni. Előtte azonban visszaszaladtam, mert rájöttem, hogy azonnal főznöm kell egy tökfőzeléket.

Nem terveztem receptet írni hozzá, de közkívánatra megteszem. Azért nem akartam receptet adni, mert a tökfőzeléknél talán nincs vitatottabb recept (dehogynem van), annyira személyes, családi kötődésű, hogy aki világ életében pirosan, rántással, melegen ette otthon, az egészen biztos nem tud megbarátkozni a másik iskolával, amely fehéren, hidegen adja. A mi családunk az utóbbi csoportba tartozik, én a budapesti nagymamám elkészítési módját viszem tovább. Egy dolgot változtattam meg benne, ami az ízre nincs különösebb hatással: lisztes habarás helyett a végén csak egy pici étkezési keményítővel sűrítem. Nagymamánál egy trükk volt: a tököt mindig besóztuk, amitől az rengeteg vizet enged (1 kiló gyalult tök 2.5dl vizet!), így jobb az íze, kevésbé vizes. A sózástól ráadásul a tök el is veszíti a nyersességét, aminek köszönhetően a főzési idő minimális. Mi behűtve, hidegen, sok kaporral szeretjük.

A recept tehát a mi családi változatunk, hátha akad az olvasóim között akár a pirospaprikás táborból is, aki szívesen elkészíti egyszer így is, vagy aki fiatal és/vagy kezdő, és örömmel vesz egy bevált, hagyományos tökfőzelék receptet, sok sikert, bármely indíttatásból is főzitek meg.

Annak, aki pedig marad a saját, szeretett családi receptjénél, ajánlom a jéghideg töklevesemet kaporolajjal, ami nagyon közel áll a tökfőzelékhez, és ilyenkor nyáron a kánikulákban az egyik legsikeresebb leves.

A gyalult tököt egy nagy tálba tesszük, és megszórjuk két evőkanál sóval, úgy, hogy a só mindenütt érje, tehát kevergessük át. 15 percig állni hagyjuk, ez alatt rengeteg vizet enged. Alaposan kinyomkodjuk, a vizet leöntjük róla, majd a tököt átmossuk, hogy ne legyen túl sós. Egy lábasba öntjük a vizet és a tejet, felmelegítjük, majd beletesszük a tököt és az egyik egész csokor kaprot (összekötve, ezt az ízéért főzzük bele, később el fogjuk távolítani). Érdemes megkóstolni a levet, ilyenkor általában már nem szükséges sózni, mivel a tök valamelyest sós maradt. Kb. 10 percig főzzük, amíg a tök kissé megpuhul. A tejfölt csomómentesre keverjük, majd hozzámerünk a forró főzőléből, elkeverjük, és visszaöntjük a tökhöz. Két evőkanál étkezési keményítőt egy kis kézi habverővel simára keverünk néhány evőkanálnyi hideg vízzel, majd a forró tökfőzelékbe öntjük, és fakanállal azonnal, folyamatosan keverjük. Néhány másodperc alatt el is kezd sűrűsödni, forralni ilyenkor már nem szabad. Szobahőmérsékletűre hűtjük, csak akkor véglegesítjük az ízeket ecettel, pici cukorral, vagy mézzel, ha szükséges, sóval. Nálunk behűtve, hidegen adjuk.