Első zöldek levélpesztóval, burratával

Apró, méretes, éppen csak a földből kiszedett babarépák, harsogóan zöld salátalevelek, a lehető legfrissebb spenót, fodros- és feketekel, zsenge, piros-fehér franciaretek, a legédesebb újhagymák, koriander, mizuna, apró céklák – megérkeztek a tavasz első, primőr hírnökei a piacra. Ezekkel az első zöldekkel nincs is más feladata az embernek, mint hogy békén hagyja őket, és vagy nyersen, frissen, salátaként, vagy minimálisan hőkezelve fogyassza őket, úgy, hogy a finom ízük maximálisan megmaradjon. Aztán ott állunk mindig a sok levéllel (cékla-, répa-, retek például), nehogy eszünkbe jussonk ezeket kidobni, azonnal mindent fel kell használni! Remek megoldás lehet mindig egy üveg pesztó, amibe az összes levelet bedobhatjuk. Hihetetlenül változatosan tudunk vele később is főzni, hiszen belekeverhetünk egy-egy evőkanállal egy körözöttbe, túrókrémbe, tojássalátába, görög joghurtba, lehet belőle göngyölt hús, vagy kelttésztás csiga ízesítő tölteléke, halmozhatjuk tavaszi zöldséglevesre. Egy pesztós tésztát pedig megfejelhetünk némi mozzarellával, vagy burrataval, mint az alább ajánlott langyos, piaci zöldek esetében.

Első zöldek levélpesztóval, burratával
Hozzávalók (2 adag)

Zöldlevélpesztó:
kb. 100 g zöldfűszer, vagy levél vegyesen:
pl. reteklevél, répalevél, néhány szál medvehagyma, fodroskel
30 g dió, durvára vágva
30 g frissen reszelt parmezán
kb. 100 ml olívaolaj
kis gerezd fokhagyma
(ha sok a zöldek között a medvehagyma, akkor elhagyható)
csipet só

Zöldek:
Egy csokor apró bébirépa
(vagy új, zsenge répa, feldarabolva)
150 g fodroskel, vagy friss spenót
2 evőkanál olívaolaj
1 gerezd fokhagyma
só, bors

Tálaláshoz:
1 gömb burrata, vagy mozzarella

A pesztót egy-két nappal korábban is elkészíthetjük: a leveleket alaposan átöblítjük, használhatunk teljesen vegyesen mindenfélét, aminek éppen szezonja van. Ha fodroskelt is használunk, annak eltávolítjuk a vastag szárát. Nagyobb mennyiséget turmix-, vagy robotgépben érdemes készíteni, szimpla adagot kis aprítógépben, vagy botmixerrel. A keverőtálba tesszük a zöldeket, hozzáadjuk a durvára vágott diót, a reszelt parmezánt, olívaolajat és a fokhagymát. Pürésítjük, kevés sót adunk hozzá (a parmezán sós!), majd szükség szerint igazítjuk az ízeket és az állagot (ami mindig kicsit más lehet a levelek fajtájától, víztartalmától függően). Ha túl hígnak érezzük, akkor még egy kis diót adunk hozzá, ha túl sűrűnek, akkor még olajat. Üvegbe töltjük. Hűtőben 3-4 napig eláll, de kiválóan fagyasztható is. A friss, piaci zöldeket (bébirépa, kel, spenót, francia retek) éppen csak alaposan átöblítjük, hámozni nem is szükséges. Kevés olívaolajat hevítünk egy nagy serpenyőben, beledobunk egy egész, meghámozott fokhagymát, amit kissé meglapítunk. Beletesszük az apró bébirépákat (páron maradhat a levél is, a többi levelét felhasználjuk a pesztóhoz), néhány percig átforgatjuk, úgy, hogy csak enyhe színt kapjon, majd felöntjük egy lötty vízzel, és pár percig fedő alatt pároljuk, amíg kissé megpuhul, de még ress. Ekkor hozzáadjuk a spenót-, vagy kelleveleket, és addig pároljuk, amíg azok összeesnek. Sózzuk, borsozzuk. Langyosan tálaljuk, körbelocsoljuk a levélpesztóval, a tetejére pedig egy burratat, vagy mozzarellát ültetünk.

Medvehagymás receptek a blogon.

(Visited 1 870 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük