Kulisszatitkok I. – A tények

Az elmúlt években több alkalommal felmerült a szakácskönyv gondolata, megkeresések is akadtak, majdnem megállapodás is született, aztán végül csak másképp lett az élet. Kezdetekben még egészen más megközelítésben állítottam volna össze, később valahogy meginogtam, hogy az talán mégsem az igazi, pihentettem. Végül egy merőben más struktúra született, amivel végtelenül boldog vagyok, mert nagyon a magaménak érzem, és nagyon belülről jön (ezért nehezebb is volt megírni). Bízom benne, hogy nemcsak az én fejemben tűnik követhetőnek, hanem majd Nektek/Önöknek is. Részleteket még nem árulok el.

Tudtam, hogy könyvről kizárólag akkor fogok komolyan gondolkozni (és egyáltalán nem mindenáron), ha olyan keretek között tudok dolgozni, amelyben semmilyen kompromisszumra nem kényszerülök. A jelenlegi konstrukció tette ezt leginkább lehetővé. Nekem most „mindössze” annyi volt a dolgom, hogy a lehető legjobban megírjam azt a könyvet, amelyiket szeretném. Kiválaszthattam azokat az embereket, akikkel dolgozni szerettem volna, és akik érzésem szerint a leginkább segíteni tudtak abban, hogy a könyv megjelenítse az ízlésemet és gasztronómiai világomat. A képek szerintem gyönyörűek lettek, erről majd még később részletesen.

A Chili&Vanília Szakácskönyvet a Kulinária Kiadó adja ki, és ha minden jól megy, november elején kerül üzletekbe. Nagyon alaposan átgondoltam és mérlegeltem mindent, a döntésemet egy percre sem bántam meg.

Nincs még borítónk, pedig már nagyon égető, remélem, jövő hétre ez is rendeződik. Nem is gondoltam volna, hogy az egészben ez lesz az egyik legnehezebb. El sem tudom mondani, hány féle verzióra mondtam már azt, hogy ez az, majd másnap ugyanarra, hogy utálom. Talán majd egyszer, utólag mutatok néhányat.

A képen egyébként a titkos íróhelyem. Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy itthon, Budapesten egyetlen sort sem tudok rendesen megírni, mert teljesen más lelkiállapotba kell magam átkattintani. Ez pedig nem megy úgy, ha közben percenként csörög a telefon és özönlenek az e-mailek. Így hát, néha elloptam egy-egy napot, és levonultam, szó szerint a puszta közepébe, ahol semmilyen inger, információ és internet nem akadályozott meg abban, hogy letisztítsam a gondolataimat. (Nem mellesleg, megállapítottam, hogy ez borzasztóan jólesett) Közben pedig olyan jó érzéssel töltött el, hogy a Nagypapám mennyire boldog lenne, ha tudná, hogy az ő rozoga székében jött mindig a legjobb ihlet.

Elsőre ennyi, majd még jönnek érdekes és vicces kulisszatitkok is, persze közben néhány recept is, holnap rögtön egy nagyon jó!