Rólam

mautner-zsofi-400Mautner Zsófi vagyok és 2005-ben, több mint egy évtizede kezdtem el írni ezt a blogot. Akkor még brüsszeli diplomata voltam, szabadidőmben, hobbiként foglalkoztam gasztronómiával. A Chili&Vaníliát azért hoztam létre, hogy legyen egy felületem, ahol ki tudom magamból írni azt a rengeteg mondanivalót és élményt, amit az évtizedek során összegyűjtöttem. Soha eszembe sem jutott, hogy a szenvedélyemből egyszer gyönyörű hivatás lesz. Nem volt pályaváltási ambícióm, csak temérdek közölnivalóm. 2008-ban Brüsszelből hazaköltöztem Budapestre, 2009-pedig végleg magam mögött hagytam a diplomáciai pályát, azóta hivatásszerűen foglalkozom a gasztronómiával. Eddig összesen kilenc szakácskönyvet írtam, plusz kettőt a Lidl együttműködés keretében Széll Tamással közösen. Három évig televíziós főzőműsort vezettem, világszerte számos országban tartottam/tartok magyar főzőbemutatókat és rengeteg kreatív kulináris projekt közreműködője, vagy kezdeményezője voltam. A Chili&Vanília blog a mai napig rendkívül fontos számomra.

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki a kezdetektől követi a receptjeimet, és azoknak is, akik később csatlakoztak a Chili&Vanília olvasói táborához.

A kultúrák és emberek sokszínűsége iránti tisztelet, a nyitottság, az utazás szeretete számomra a legfontosabb értékek, ezek nagy hatással vannak a főzésemre is. Számos országban jártam, most is sokat utazom, ezeket a kulináris tapasztalatokat pedig szívesen beépítem a hétköznapi konyhámba. Amit főzök: határtalan házikoszt, sok fűszerrel és sok színnel.

A blogon sokszáz személyes recept található, ezen az új honlapon most már áttekinthető, kereshető formában, itt volt az ideje, hogy ennyi idő után új köntöst és új logot kapjon.

Köszönöm, hogy követtek és olvastok, mindenkinek jó főzést, és ha bármit szeretnétek kérdezni, vagy írni, itt megtaláltok:

Kapcsolat: chiliesvanilia@gmail.com

Várok mindenkit sok szeretettel a Facebook oldalamon és az Instagramon is, mindkettőt személyesen én kezelem.

mautnerzsofionlineportre

 

Bio

Szül. 1974. szeptember 2., Budapest
Toldy Ferenc Gimnázium
Külkereskedelmi Főiskola, nemzetközi kommunikáció szak német és orosz nyelven
Hosszabb külföldi évek: Prága (5 év), Köln (2,5 év), New York (1 év), Brüsszel (5 év)
2003-2008: Brüsszeli diplomata (esélyegyenlőség, kultúra területen)
2005: Chili&Vanília blog alapítása
2009: A diplomáciai karrier felfüggesztése, ettől kezdve kizárólag gasztronómiával foglalkozom hivatásszerűen
2009: Felkérnek, hogy legyek az akkor induló diningguide.hu főszerkesztője
2009: Első szakácskönyv, a sikerlistás Chili&Vanília szakácskönyv
2011: Gyere Velem Főzni
2012: Így Főzünk Mi – Menedék Egyesülettel közös szakácskönyv
2013-14: Főzőiskola Alapfok-Középfok-Felsőfok
2013-2015: RTL Klub Ízes Élet napi főzőműsor háziasszonya
2015: Budapest Bites – Spicy and Sweet Hungarian Home Cooking angol nyelvű szakácskönvy
(kiadják Taiwanon kínai nyelven is)
2016: Gasztrocsajok bookazin, amelyben 100 olyan nőt mutatok be a világból, aki a gasztronómiában találta meg magát
2016: Karácsonyi színező 15 ünnepi recepttel
Nemzetközi főzőbemutatók: Frankfurt, Jeruzsálem, Isztambul, Prága, Varsó, Taipei, Párizs, Tunisz
2007. óta állandó gasztronómiai rovatom van a Magyar Narancsban, és számos magazinban, újságban publikáltam/publikálok recepteket és gasztronómiai tárgyú írásokat

 

(Visited 18 158 times, 8 visits today)