Még véletlenül sem sanyargatós receptek következnek, éppen ellenkezőleg: marad a hedonizmus, a színek, illatok, fűszerek, állagok, nemzetközi és hazai ízek, kulináris kultúrák kavalkádja. Amiből több érkezik: még több zöldség- és gyümölcsbőség (természetesen az évszak ritmusa szerint), jóféle gabonák, olajok, magvak, a hétköznapi főzésünkben méltatlanul alulbecsült, pedig a magyar konyhában is fontos, és sokszínűen használható babok, lencsék, csicserik, más növényi fehérjék. Maradnak a sajtok, tojások, húsok is. Meg leginkább a főzés öröme. Mindehhez pedig a mediterrán étrendből importálunk néhány inspirációt a mi konyhánkba.
A Rockefeller Alapítvány 1948-ban tanulmányt készíttetett a krétai lakosság háború utáni állapotáról. Meglepődve tapasztalták, hogy a komoly pénzügyi és szociális nehézségek mellett, a helyiek egészségi állapota remeknek bizonyult. A felmérés megállapította, hogy a krétaiak étkezésében a legfontosabb szerepet az olívaolaj, a gabonafélék, hüvelyesek, a vadon termő gyógynövények és fűszerek, zöldségek, gyümölcsök játszották, de korlátozottabb mértékben juh- és kecsketejet, illetve abból készülő tejtermékek és sajtokat, halakat és vadhúst is fogyasztottak. A „mediterrán étrend”, mint fogalom, először ezt követően, az ötvenes években jelent meg, igazán népszerűvé pedig Ancel Keys, a minnesotai egyetem professzorának híres tudományos kutatását (The Seven Countries Study) követően vált, amiben hét ország: az Egyesült Államok, Japán, Görögország, Olaszország, Hollandia, Finnország és az egykori Jugoszlávia több mint tízezer középkorú lakosának egészségügyi állapotát vizsgálta. 2010 óta pedig az UNESCO világörökségének is része. A mediterrán étrend persze már sokkal korábban is létezett, hiszen évezredek alatt alakult ki, és a helyi, kulturális és vallási hagyományok formálták. A legjobb benne? Nem egy ételcsoport kiemelésére, vagy éppen tiltására épül, hanem egy kiegyensúlyozott, tápanyagokban gazdag, főleg növényi alapú étrendre, amiben a közös étkezés éppen olyan fontos, mint az alapanyag. Az életmód fontos része továbbá a mozgás, a vendégszeretet, a generációk és kultúrák közötti kapcsolódás és párbeszéd. Van tehát mit ellesni és átemelni, persze a saját, közép-európai, magyar adottságainkhoz, alapanyagainkhoz és kulturális hagyományainkhoz igazítva.
Az alábbi, színes, téli hozzávalókban és csupa egészséges hozzávalóban gazdag salátával induljon az év, Boldog Főzést az Új Évre is!
Sült céklasaláta lencsével, gerslivel és gránátalmával
Hozzávalók (6 adag)
1 kg cékla, megsütve
100 gersli, megfőzve
250 g főtt lencse, vagy csicseriborsó (lehet konzerv is)
100 g dió, durvára vágva
1 gránátalma magjai
1 csokor menta és/vagy kapor
100 g feta-, vagy kecskesajt, morzsolva
Öntet:
2 evőkanál ecet (bor- gyümölcs- vagy balzsamecet)
fél kávéskanál só
1 lapos teáskanál dijoni mustár
1 teáskanál méz
6 evőkanál olívaolaj
bors
1. A céklákat meghámozzuk, negyedekbe (vagy nagyobb céklagumóknál kisebb darabokra) vágjuk, meglocsoljuk kevés olívaolajjal, majd 220 C fokos sütőben (alul/felül üzemmód) 30 perc alatt megsütjük. Ezt akár napokkal előtte is megtehetjük, a hűtőben kiválóan eláll.
2. Közben kb. 40 perc alatt megfőzzük a gerslit. Érdemes nagyobb adagot főzni, mert ez is eláll pár napig a hűtőben, a fagyasztást is jól bírja, és változatosan használható a hétköznapi főzésben.
3. Megpucoljuk a gránátalmát, durvára vágjuk a diót.
4. Az öntethez egy nagy tálba tesszük az ecetet. Hozzáadjuk a sót, elkeverjük, hogy teljesen feloldódjon. Beletesszük a mustárt, a mézet, simára keverjük. Vékony sugárban öntve, fokozatosan hozzáadjuk az olajat és folyamatosan keverjük, amíg sűrű, fényes emulzió képződik.
5. Összeállítás: egy nagy tálban összekeverjük az összes hozzávalót az öntettel. Az ízeknek jót tesz, ha áll egy órát (a gersli pedig a céklától pink lesz). Tálaláskor a tetejére morzsoljuk a fetát, megszórjuk extra gránátalmával, és friss mentával, kaporral.
