Knäckebröd & három halas villámvacsora

Jacobs Karin kiváló ropogós, lapos kenyeret – azaz knäckebröd-öt/crispbread-et sütött 1817-ben a svédországi Leksand településen. Fotó nem készült róla, mivel még nem találták fel a fényképezőgépet. Mindössze saját rozs, forrásvíz, egy kis élesztő és csipet só volt benne. A receptben azóta az égvilágon semmi nem változott, Karin óta pedig immár a hatodik generáció viszi a családi “abonett” üzemet. Generációról generációra történtek a mérföldkövek: valaki a jellegzetes mintázatot újította, egy dédnagypapa a dagasztógépet találta fel, egy másik szép, új pékséget nyitott, amely aztán 1942-ben egy tűzben odaveszett, a következő generáció újranyitotta. Az évszázadokon átnyúló örökség mellett ki kell emelni, hogy a Leksand márkájú Knäckebröd, kifejezette finom, talán a műfaj legjobbja. A skandináv országokban óriási hagyománya és kultusza van a fogyasztásának, a 19. században elindult tömegtermelésnek köszönhetően pedig az északi nemzetek katonaságának legfontosabb élelmiszere. Ha jó feltéteket, krémeket készítünk hozzá, akkor kulináris értéke is értelmezhető. Ha már északon járunk, akkor ezekhez is skandináv ihlet jött. A halkonzervek a következő időszak értékes kamrakincsei lehetnek, érdemes megbarátkozni a fogyasztásuk gondolatával. Mindhárom alábbi recept szuperegyszerű, villámgyors, a krémeket lehet fogyasztani knaeckebrottal, pufirizzsel, salátalevelekkel, (vagy nagy karéj kovászos kenyérrel).

Kapros tzatziki füstölt lazaccal
Hozzávalók (2-4 adag)

1 kígyóuborka
100 g natúr krémsajt
150 ml görög joghurt
1 gerezd fokhagyma
100 g füstölt lazac
1 csokor kapor

Az uborkát hosszában félbevágjuk, magját kiskanállal kikaparjuk (különben túl vizes lenne), lereszeljük, kissé besózzuk és pár percig állni hagyjuk. Alaposan kinyomkodjuk, majd összekeverjük a krémsajttal, görög joghurttal, reszelt fokhagymával, sóval és finomra aprított kaporral. A tetejére füstölt lazac darabokat teszünk.

Tonhalsaláta uborkával és avokádóval
Hozzávalók (2-4 adag)

2 x 100 g konzerv tonhal
1 kígyóuborka
1 kis lilahagyma
1 csokor petrezselyem, finomra aprítva
2 evőkanál olívaolaj
2 kezeletlen citrom reszelt héja és leve
só, bors
1 érett, puha avokádó

A tonhalat lecsepegtetjük, majd egy tálban összekeverjük a meghámozott, kimagozott, apró kockákra vágott uborkával, finomra aprított lilahagymával, petrezselyemmel, hozzáadjuk az olívaolajat, a citromhéjat és levet, sózzuk, borsozzuk, végül belekeverjük a felkockázott, puha avokádót, ez krémesen bevonja majd, ahogy keverjük.

Makrélás céklasaláta
Hozzávalók (2-4 adag)

1 nagy sült cékla (vagy vákumcsmagolt főtt)
1 nagy nyers cékla
1 alma
1 doboz olajos makréla, vagy szardínia
1 evőkanál majonéz
1 dl görög joghurt
2 evőkanál ecetes torma
1 csokor kapor

A kétféle céklát meghámozzuk, és a reszelő nagy lyukán lereszeljük. Hozzáadjuk a szintén lereszelt almát, végül a lecsepegtetett, villával szétszedett makrélát, a majonézt, joghurtot, tormát és a finomra aprított kaprot. Sózzuk, borsozzuk. Hagyjuk állni néhány órát.

(Visited 6 029 times, 3 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük