Nápoly – őrült, lüktető, kaotikus katlan, tele a szürke, a kék és rózsaszín összes árnyalatával, színekkel, dallamokkal, hömpölygő tömeggel, sötét sikátorokkal és tekintetekkel. Tömény, sűrű, féktelen, nem is mindenkinek való vidék. Aki viszont szeret megmerítkezni az ilyen intenzív, déli energiákban, és nem bánja, ha közben (szó szerint) némi kosz és valóság is ragad rá, annak akár két nap is maga a Dolce Vita lesz.
Nápoly idegenforgalmi imidzse nem egyértelműen pozitív, nehezen tudja felvenni a versenyt az idilli, igézően vonzó olasz városokkal. A környéken inkább a meseszép Amalfi-partvidék, a fenséges Sorrento, Positano és Capri babonázzák meg az ide látogatókat, Nápolyt a többség érkezési pontnak tekinti, ahová esetleg érdemes betérni egy pizzáért. Tény, hogy nagyvárosi zajával és általános dzsumbujával nem fog mindenkit meghódítani, de aki szereti a pezsgő lüktetést és az inspiráló totálkáoszt, az hamar bele fog szeretni. Legkésőbb akkor, amikor először végigsétál a Via Pignaseccán, Nápoly legrégibb piacán, amely a város esszenciáját egyetlen utcába sűríti. Itt aztán mindent lehet: megfigyelni a heti gasztronómiai rutinjukat végző olasz asszonyokat, valamelyik kocsma bárpultjára támaszkodva hangos olasz zenét hallgatni, vagy focit nézni a helyiekkel, bármilyen nyelven megvitatni a világ dolgait a hetvenpluszos baristával, akinek néhány tízezer kávé és stampedli minden bizonnyal benne van a kezében, na meg persze végigmustrálni a bámulatos kulináris kínálatot.
Alább következzen egy gyorstalpaló villámajánló, hátha valaki kedvet kap hozzá még most, az őszi utószezonban, hogy kiruccanjon, csak rábeszélni tudom. Külön kiemelném, hogy mennyire jó a repülési menetrend (Budapestről): pétek este megy a repülő oda (késő este már Nápolyban lehet vacsorázni), hétfőn korán reggel (de nem hajnalban) pedig vissza, tehát valóban el lehet csenni egy hétvégét úgy, hogy még szabadságot se kelljen kivenni. Az ajánlóm nem tartalmaz elegáns, kifinomult helyeket, inkább olyan ikonikus pontokat, amik szerintem kihagyhatatlanok – akár először jár az ember Nápolyban, akár visszatérő.
Ha első látogatás, akkor bőven akad két napra is látnivaló, de ha esetleg már nem először van itt valaki, akkor mindenképpen ajánlok egy Amalfi-parti kirándulást – ez Nápolytól bő másfél órányi autózás (vad, szerpentines terepen, nem jó ötlet itt nem helyi embernek vezetni). Mi reggel 8 órai indulással (este 7 órai visszaérkezéssel) egy kellemesen hosszú és tartalmas kirándulást tettünk a parton, a Ravello-Amalfi-Positano-Sorrento útvonalon. Amalfiban az Aceto család organikus citromfarmját látogattuk meg–erről majd még bővebben, később (novemberig, naponta 2 alkalommal indul, itt ebédre, vagy főzőkurzusra is van lehetőség, mindenre előzetesen kell regisztrálni). Választhatjuk akár csak az egyik parti települést is, ez esetben a komp is egy jó opció, ha viszont az egész napot a partra szánjuk, akkor a legkényelmesebb megoldás mindenképpen az, ha Salvatore sofőrszolgáltatásait vesszük igénybe!:) Szuperszervező útitársam, barátom brilliáns ötletét minden egyes éles szerpentinkanyarban és minden egyes Campari soda korty mellett áldottuk. Nincs vezetés, nincs parkolási küzdelem (ami ezeken a településeken amúgy is gyakorlatilag lehetetlen), és még árban sem sokkal több egy körülményes autóbérlésnél. Ide is írom Salvatore számát, bátran keressétek (whatsappon kell neki írni. Taxi Napoli Salvatore, +39-351-059-8339).
Most pedig jöjjön három kihagyhatatlan gasztroélmény:
La Pescheria Azurra / I Sapori della Pescheria Azurra
A Via Pignasecca piacutca folytatásán (Via Portamedina) található ez a halszaküzlet, ami már önmagában is megérne egy látogatást, nem csak a pazar, szuperfriss halak, kagylók, tintahalak, garnélák, polipok látványa miatt, hanem az egész működési ritmus és hangulat megfigyelése miatt is, óriási élmény egyszerűen csak magunkba szívni az egész lüktetését. Szerencsére ezt úgy is megtehetjük, hogy az üzlet melletti bisztróban üldögélve, közben a frissen készített halas fogásokat falatozgatjuk. Műanyag asztalok, papírterítő, totálkáosz, óriási hangulat (előfordulhat, hogy akár egy órát is kell várni asztalra, de megéri kitartani!) és a legfrissebb, legegyszerűbb halas fogások. Szenzációs fritto misto (vegyes, ropogós, bundás), calamari, szardella, életem egyik legjobb grillezett óriásgarnélája, seafood-os tészták, grilltálak, egyebek. (Hétfőn zárva, vasárnap csak 16h-ig nyitva, többi napon késő estig).
Antica Pizzeria Da Michele
Klisé ide, Julia Roberts oda, ez a pizza nagyon ott van. A maga nápolyi egyszerűségével, az 1870-ben alapított hely szellemével és a paradicsomszósz édes tökéletességével. Itt forgatták a sokak által kedvelt Ízek, imák, szerelmek film ikonikus pizzás jelenetét, amiben Julia Roberts megvilágosodik, és rájön, hogy az étel élvezete is az élet jó és fontos dolgai közé tartozik, és elfogyasztja élete pizzáját. Ennek köszönhetően a Da Michele pizzéria a világ különböző pontjáról érkező turisták célpontjává vált, a bejutás egy kihívás, helyi közönséggel is elvétve lehet csak találkozni, ennek ellenére jószívvel ajánlom. Mi nyitás körül mentünk, akkor viszonylag gyorsan bejutottunk, a pizza pedig pazar volt, nem mellesleg 5 euro. Összesen kétféléből lehet választani: margherita (a turistáknak dupla sajttal) és marinara (oregánós, fokhagymás paradicsomszósz, és semmi más, imádtuk).
Megosztom veletek a nápolyi pizzák hazai, koronázatlan királynőjének, az Igen pizza alapítójának, Vidó Nórinak a tippjét kevésbé ismert helyre, az ő kedvencük a “Starita” pizzája (nekünk ez végül legközelebbre maradt, de hátha jól jön).
Antico Forno delle Sfogliatelle Calde Fratelli Attanasio
Egészen pontosan másfél órát vártunk a világ legjobb sfogliatelléjére, tehát csak elszántaknak ajánlom, de minden másodperce megéri (a sorszám húzását követően kb. fel lehet mérni, hogy mikor kerül sorra az ember, addig a szemben levő bárban lehet kávézgatni, üldögélni, figyelni). Pályaudvar melletti kis utcában található ez a régi, kopott cukrászda, ahol évtizedek óta sütik Nápoly ikonikus süteményét, a kagylóformájú, ricottával töltött batyut, kizárólag elvitelre. A tészta ezerrétegű, ropogós (zsírral készül), a töltelék krémes, finoman fahéj és kandírozott narancshéj ízesíti. Frissen, melegen egészen földöntúli élmény (mi végül este, a tengerparton, naplementében fogyasztottuk el, addigra sem veszített a minőségéből). Plusz tipp: Nápoly másik híres süteménye, a rumbaba is szenzációs itt, mindenképpen érdemes azt is megkóstolni!
Arrivederci, Napoli, alig várom, hogy visszatérjek ezekre a helyekre, és felfedezzek újakat is.
Egy élmény volt a leirás, mintha ott lettem volna.
Három hete jöttünk vissza, 13 napos Nápoly, Pompei, Sorrento, Capri, Amalfi, Positano, stb. Mi valszeg egy másik Nápolyban voltunk, mert majdnem minden étel ehetetlen volt, (2x gyomorrontás, patika), különösen a pizzák. A legdrágább kaja volt a legrosszabb. A sorrentoi Marina Grande egyik éttermében ehető volt a fish of the day. A 4csill szálloda reggelije egy középkori inkvizíciós vallatóeszköz. Pedig most voltam harmadszor.