Koreai ihletésű, csípős, őszi zöldségleves

A koreai konyhát erős, karakteres ízek jellemzik, más ázsiai konyhákhoz hasonlóan azonban itt is fontos szerepet játszik az ókori kínai filozófiából átvett öt elem (fa, tűz, föld, fém, víz), illetve az azokhoz kapcsolódó öt íz: sós, édes, savanyú, keserű, csípős és azok egyensúlya.
Talán meglepő, de kimondottan közel áll a magyar ízléshez, számos olyan étel létezik, amely néhány fűszertől eltekintve akár hazai ételként is megállná a helyét, például az összes kimchis (kovászolt, csípős savanyúkáposzta), sertéshúsos fogás. Vagy éppen a daktoritang nevű csirkés, zöldséges egytálétel, amelyben a hús sárgarépával és krumplival fő, a végeredmény pedig ízében kísértetiesen hasonlít a gulyásunkra. A koreai fogásokkal éppen ezért hálás feladat kísérletezni a konyhánkban, az alapanyagok javarészt ugyanis könnyen beszerezhetőek, a siker pedig szinte garantált. Magyarországon számos koreai vállalkozás telepedett le, ezzel összefüggésben egész magas az itt élő koreaik száma. A Koreai Kulturális Központ például Európa legnagyobbja, éttermekből is szép számmal akad, de még koreai szupermarket is működik (a Rózsadomb centerben és K-Mart néven a Honvéd utcában), ahol mindent be lehet szerezni a főzéshez, a többféle házi kimchitől a különböző szójapasztákig. Utóbbiak közül érdemes feltankolni a koreai chilipasztából (gochujang) és chilipehelyből (gochugaru), ezekből ugyanis szinte minden receptbe kell. Az alábbi leves igazi őszi, csípős, fokhagymás, gyömbéres náthaűző, és bármilyen zöldséggel készíthetjük, ami éppen kéznél van.

Koreai ihletésű, csípős, őszi zöldségleves
Hozzávalók (4 nagy adag)

0,5 dl olaj
1 póréhagyma, vékonyra karikázva
50 dkg sütőtök, meghámozva, felkockázva
2 sárgarépa, meghámozva, felkockázva
2 fehérrépa, meghámozva, felkockázva
50 dkg (3 közepes szem) burgonya, felkockázva
só, bors
ha van: 2 nagy marék spenót
Fűszerpaszta:
4 cm friss gyömbér, lereszelve
4 gerezd fokhagyma, lereszelve
1 evőkanál chilipehely
1 evőkanál csípős paprikakrém
1 evőkanál nádcukor
0,5 dl szójaszósz

Előkészítjük az összes zöldséget: mindent meghámozunk, és nagyjából egyforma méretű kockákra vágunk. Az olajon pár percig dinszteljük a felkarikázott póréhagymát, majd hozzáadjuk a felkockázott sütőtököt (bármilyen fajta lehet, pl. sonkatök, vagy kicsi, kerek Hokkaido tök), a sárgarépát, fehérrépát, burgonyát (bármilyen más gumós zöldséget is használhatunk, ami éppen kéznél van, pl. zellert, édesburgonyát, paszternákot). Átkeverjük, majd felöntjük 2 liter vízzel. Sózzuk, borsozzuk, de óvatosan, mert a szójaszósz is sós lesz. Erős lángon, fedő alatt kb. 15 percig főzzük, amíg megpuhulnak (de nem főnek szét) a zöldségek. Miközben fő, egy kis tálkában elkészítjük a csípős fűszerpasztát: simára keverjük a reszelt gyömbért, reszelt fokhagymát, a chilipelyhet, csípős paprikakrémet, nádcukrot és a szójaszószt. Amikor kész a leves, belekeverjük a fűszerpasztát, és egy-két percig főzzük, végül – ha van – beledobjuk a spenótleveleket, amelyek a hőtől azonnal összefonnyadnak.

(Visited 7 592 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

One comment

  1. Ez aztán nagyon jól hangzik! Hál istennek minden hozzávalót szeretünk, úgyhogy tuti befutó a leves!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük