Sós-édes, mogyoróvajas keksz

Az amerikaiak kedvence, a mogyoróvaj kétségtelenül nem tartozik a világ legkifinomultabb alapanyagai közé. Soha nem tudtam követni a megszállott rajongásukat, két kivételtől eltekintve. Az biztos, hogy más dimenzióba került a mogyoróvaj, amikor Alabama államban jártam, ahol a déli államok jellegzetes konyháját viszik, tonnányi földimogyoróval. A helyi szupermarketben kimérve lehetett kapni mogyoróvajat, amit frissen darált magának az ember – natúr, vagy mézes verzióban. Merthogy a mogyoróvaj nem más, mint ledarált, pépesített mogyoró, amely a saját, rendkívül magas zsírtartalmától válik krémessé, ha elég sokáig pépesítjük (pl. robotgépben). Bár a mogyoróvajnak rettenetesen magas a kalóriatartalma, legalább telítetlen zsírsavakat és antioxidánsokat tartalmaz.

Az elképesztő mogyoróvajkultusz ellenére sem igazán érintett meg, kivéve két dologban: az egyik a Reese Peanut Butter cups nevű csokoládés “falat”, ami szerintem egyszerűen abbahagyhatatlan, éppen ezért nem is szoktam venni. Miniatűr tejcsokoládékorongba töltik a mogyoróvajat, és valahogy ez a sós-édes kontraszt eszméletlenül addiktív. Az egyik legszínvonalasabb blogon, a My New Roots-on találtam ennek egy szuperegészséges, nyers változatát, sok különleges alapanyag szükséges hozzá, de ha valaki elkészítené, kérem jelentkezzen, nagy tételben vásárolnámJ. A másik étel, amiben nagyon szeretem, a dél-kelet-ázsai konyhában jellemző fűszeres, csípős mogyorószósz, amit húsokhoz, tekercsekhez adnak. A vietnami konyhában például nyári tekercshez, az indonéz konyhában csirkenyárshoz, vagy salátára.

Az alábbi keksz lett a harmadik kivétel, amiben szerintem nagyszerű. Három titka van: 1. a só, 2. a belesütött egész mogyorók, 3. Nem szabad túlsütni. Só duplán is van benne, egyszer a tésztában, egyszer pedig a tetejére szórva. Ettől lesz sós-édes kontrasztos az egész. Állagban pedig a puha kekszben itt-ott felbukkanó egész, ropogós mogyorók. Dobozban hetekig eláll, és nagyon strapabíró, úgyhogy kiváló például kirándulásokra, utazáshoz. Magában is nagyon finom, de elárulom, hogy a legzseniálisabb: megtörve, morzsaként, vaníliafagyi tetején, kis sós karamellaöntettel….

Hozzávalók (24 kb. 10cm átmérőjű nagy kekszhez)

25dkg puha vaj

20 dkg finomítatlan nádcukor

20 dkg darabos mogyoróvaj

2 egész tojás

25 dkg liszt

1 teáskanál só

1 teáskanál szódabikarbóna

15 dkg pörkölt, sótlan mogyoró

tetejére durvaszemű só

A sütőt előmelegítjük 180C fokra. A puha vajat elektromos kézi keverővel habosra keverjük a nádcukorral, majd hozzáadjuk a mogyoróvajat, a két tojást, végül a lisztet, a sót és a szódabikarbónát. Összekeverjük. A masszába keverjük az egész mogyorót is. Két tepsit leterítünk sütőpapírral, és egyforma méretű –körülbelül pingponglabdányi golyókat adagolunk. Ezt legegyszerűbben egy fagyis adagoló kanállal tudjuk megtenni, így biztos, hogy minden adag egyforma lesz. A golyók között hagyjunk legalább 3-4 cm-nyi helyet, mert a kekszek elterülnek majd. Nedves kézzel lapítsuk a golyókat koronggá. A keksz két sütőlapra fér, de lehet egyszerre sütni. A tetejét megszórjuk a sóval. 16-17 percig sütjük.