Sáfrányos-ricottás malloreddus pirított szalonnával

Az év egyik legszebb napja. Várom mindig. A szélrózsa minden irányából érkezünk: ki óceánokon és megannyi reptéren kel át, Amerika legkietlenebb pontjairól, ki Londonból ugrik át, más Barcelonából, Kölnből, vagy éppen Budapestről. Egyszer én ácsorgok már hamarabb a reptéren, és várakozással lesem a kijáratot, hogy mikor bukkannak már végre fel, máskor én érkezem később, és a másik oldalról lépkedek dobogó szívvel a kijárat felé, hogy végre meglássam az egy éve nem látott, és számomra oly kedves arcokat. Valójában teljesen irreleváns, hogy mindez éppen melyik ország, melyik repterén zajlik, az évek során összemosódtak a helyszínek, a sztorik és a kulisszák, egyedül a személyek és az érzések állandóak. Évről-évre egyre hihetetlenebbnek tűnik, hogy ez a tizenöt éves barátság még mindig töretlenül tart. Pedig forgatókönyv szerint egyáltalán nem így kellene történnie: a külföldön, más külföldiekkel kötött barátságok leggyakrabban időszakosak, néhány nyarat még talán megérnek, aztán megy mindenki a saját (élet)útján. Bennünket mégis valami olyan különleges és szoros kötelék fűz egymáshoz, hogy fel sem merül, hogy valaki hiányozzon az éves találkozóról. Amikor nem engedhettem meg magamnak az utazást, összedobták, és küldtek nekem meglepetés repülőjegyet. Voltunk már mindenkinél otthon -Barcelonában, Párizsban, Parma-ban, aztán később házakban és tengerpartokon, Provance-ban, Portugáliában, Szardínián, Isztambulban, megint Szardínián….és idén ismét Szardínián.

Szardíniára már hazajárunk. Ismerjük a házunk és a kertünk zegzugait, a tenger valószínűtlenül türkíz zöld árnyalatát, a naplemente itteni színeit és az út szélén pöfékelő egykori pásztort, Peppino-t, akitől a pecorinót és a kolbászt vesszük. Már csak egyszer tévedünk el a pékség felé, a kisboltban már tudjuk, hogy melyik mézet kell venni, a tésztás lányoknak már telefonon makogjuk el minimál olasz tudással a másnapi pasta rendelést és rutinossan tesszük hozzá: “venti ricottini per favore”.

A nagy kirándulásokat már feladtuk, ez a hét annyira az együttlétről szól, hogy rájöttünk, sokkal többet adnak a négyórás teraszos reggelik, a késő esti közös főzések és a kettő közötti hosszú beszélgetések, amelyek alatt egyévnyi barátságot kell bepótolni, és előre feltölteni a következő évre, amíg nem látjuk majd egymást. Igazi, tiszta barátságok ezek, amelyekben nincsenek érdekek és álszentség, és amelyekben nem kell tartani meglepetésszerű, furcsa felismerésektől és csalódástól.

A malloreddus tipikus szárd specialitás – bordázott apró, kagylóformájú tészta, amelyet szárd gnocchi-nak: gnocchetti sardi-nak is szoktak nevezni –hagyományosan kevés paradicsommártással és édesköményes kolbásszal tálalják. Idén valami miatt ennek volt a legnagyobb sikere, kétszer is visszatapsolta a társaság- bárányhúsos, mustmézes ragu került rá, recept jön.

Ezt a tésztát már itthon készítettem, hogy még frissiben felidézzem az elmúlt szép napokat. Tulajdonképpen nem áll messze a mi túrós tésztánktól, a pirított szalonna már ezért került rá. Hacsak nem talál valaki itthon malloreddust, akkor helyettesíteni kell valamilyen hasonló formájú, apró, bordázott tésztafélével, amely jól fel tudja venni a sáfrányos túrókrémet, megjegyzem, én szentségtörő módon még csigatésztával is el tudom képzelni. Vagy galuskával. Én egy kanálnyi szárd keserű mézet is tettem rá, (a miele amaro, vagyis keserű méz, amelyet az eperfa (corbezzolo) virágából nyernek, az egyik emblematikus helyi specialitás), de ezt a receptből elhagyom, egyrészt mert itthon nem lehet beszerezni, másrészt mert azon kevesek közé tartozom, akinek ez nagyon ízlik, a többségnek azonban nem.)

Miközben főztem, arra gondoltam, hogy a barátaimnak is nagyon ízlene, úgyhogy jövőre mindenképpen elkészítem majd nekik, akár Szardínián, akár másutt találkozunk egy év múlva.

Sáfrányos-ricottás malloreddus pirított szalonnával

Hozzávalók (2 adag)

20dkg malloreddus (vagy más, apró, tömör, bordázott tészta)

3dkg vaj

1dl tejszín

csipet sáfrány (6-7 szál, vagy 0,40mg)

10dkg ricotta

5dkg füstölt szalonna, felkockázva

só, bors

opcionális: chilipehely (pl. Espelette)

A tésztát lobogó, forró, sós vízben kifőzzük. Közben elkészítjük a “mártást”: kis lábasban felmelegítjük a vajat és a tejszínt. Hozzáadjuk a sáfrányt, néhány percig hagyjuk kiázni. Kézi habverővel elkeverjük benne a ricottát, hogy homogén krémet kapjunk. A füstölt szalonnát felkockázzuk, és serpenyőben ropogósra pirítjuk. A kifőtt tésztát összeforgatjuk a sáfrányos ricottakrémmel. Megszórjuk a ropogós szalonnával. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, kevés chilivel is megszórhatjuk.