Ilyenkor, amikor néhány napra levonulok vidékre, hogy magam mögött hagyjam a felfokozott városi idegállapotot, ritmust váltok. A két óra, amíg levezetek, pont arra elegendő, hogy fejemből kiszellőztessem a felgyülemlett felesleget, és helyet csináljak a szabadgyököknek. Amikor leérek, kell még vagy egy óra, mire be tudom fogadni a csendet és nyugalmat. Másnap, mire felébredek, távolinak és szürreálisnak tűnik a város, annak minden valós, vagy mondvacsinált ügyével és problémájával. Tudom azonban, hogy pár nap múlva már hiányozni fog és jó lesz visszamenni.
Itt viszont addig kiveszek néhány nap szabadságot a saját életemből és megpróbálom a kavargó gondolatokat is a helyükre tenni. Rendkívül korán kelek, viszont későn fekszem le, napközben pedig teljesen elveszítem az időérzékemet, munka közben csak a folyamatosan érkező e-mailek emlékeztetnek rá, hogy nem lehet teljesen eltűnni. Itt írtam a könyvemet, az elsőtől az utolsó betűig. Ebben a percben is itt ülök, Nagyapám régi karosszékében a verandán, amely hűs menedék a száraz falusi forróság, vagy éppen a lezúduló haragos vihar elől. Előttem a laptop, egyel tovább a fel-fel libbenő függöny, mögötte a kert megnyugtató látványa, a néma csendben néha egy-egy áthaladó busz zaja.
Falun az ízlésem és az étkezési szokásaim is megváltoznak. Itt valahogy természetellenesnek érzem az egzotikumot és a finesse-t, egyáltalán nem vágyom kulináris izgalomra, jól esik kicsit kilépni az egyébként szeretett habok, fülek, zsük és karamellszálak világából. Egyszerű ételeket kívánok, amelyeket még ételnek is túlzás nevezni. Sűrű szilvalekváros kenyeret a reggeli kávé mellé, zöldséglevest, lecsót, paradicsomsalátát, krumplit magában. A bolt szombaton délelőtt 11h-kor bezár, utána kihal az összes utca. A boltban nincs vaj, csak margarin és minden egyes alkalommal mardos a bosszúság, amikor megfigyelem a kosarakban landoló mélyhűtött zöldségeket és nudlikat. A boltban kapható friss ananász, de nem kapható szép paradicsom, vagy friss zöldbab.
Egy közeli vidéki fesztiválon vettem szilvalekvárt, igazi juhgomolyát, és a fő attrakciót, ezt a csodálatos minőségű kifliburgonyát. Apró, göcsörtös, hámozása idegőrlő. Azt mondta a fiú, a nagybátyja termelte. Talán Kiskörén. Olyan mogyorós, intenzív az íze, hogy kár vele bármit is tenni, az állaga meg olyan tömör, hogy szinte villával sem lehet összetörni.
A burgonyát héjában megfőztem, meghámoztam. Meglocsoltam jó olívaolajjal. Giuseppe valamelyik olaját mindig hozom, akkor már nagy baj nem lehet. Kevés krémtúrót kikevertem sok petrezselyemmel, citromhéjjal és kevés lereszelt, kifacsart uborkával. Ezt a krumplira helyeztem. Először szépen a tetejéről kanalaztam hozzá, kulturáltan, aztán összekevertem, összeolvadt az olívaolajjal, és magától uborkás krumplisaláta keletkezett. Holnapra paradicsomos krumplit tervezek.
(Visited 981 times, 1 visits today)
Klassz. Egyszerű, de azért van benne finesse. 😉
(Csak azt nem értem, miért gondoljuk, hogy Budapest fenn van, vidék meg lenn…)
Nagyon elkapott ennek az írásnak a hangulata, még a könnyem is kicsordult a végére.
Esetleg maradt még a krumpliból? 🙂
Helga
Rossa, igazad van, nem is tudom:) talán, mert tényleg dél-kelet felé indulok. hú, tartozom neked valamire válasszal, csak elfelejtettem, mire:)
Helga, de édes vagy! igen, maradt, megpróbálom beosztani:)
:)) Kecskesajttortát kértem. Aztán megcsináltam a „sima” recepted szerint, muffinformában. Kekszalap nélkül.
Aztán mégegyszer. Párhuzamosan a financier-t. (Borhoz kísérleteztem túrós, mandulás, barackos desszerteket.) Az is isteni.
Aztán újra a sajttortát. Tetejére egy réteg a financier tésztájából, persze csak ha a sajttorta már félig megsült. Kifordítva a tömény mandulás cucc a tortácska alapja, tetejére sült sárgabarack.
Áááááááállat!
Köszönöm!!!
zöldbab, paradicsom akad az átlag magyar falusi kiskertben….ananász talán ritkábban…. ettől függetlenül szép, hangulatos írás…eszembe juttat rég elmúlt forró nyarakat és rég elmúlt, nagyon szeretett nagyszülőket…
Háát, azért a lecsót „nem étel”-nek nevezni bátor/botor dolog, komoly hitviták folynak az „igazi lecsó” komponenseiről, technológiájáról. Bizony, étel az a javából, és ha eddig nem ismerted, olvasd el Andor Csaba ide vonatkozó írását, de emlékezhetünk Simonffy András, vagy Cserna-Szabó idevágó értekezésiről.
http://mek.oszk.hu/02500/02524/02524.htm#2
Nagypapinál a pont. Ezt én is szóvá akartam tenni. Ettől függetlenül nagyon hangulatos írás.
Virág