Gasztroblogolók, kezeket a szívekre. Előfordult már olyan, hogy egy igazán emlékezetes gasztronómiai élményben volt részetek, vagy bizonyos különlegesen jó alapanyagra, vagy annak titkos beszerzőhelyére bukkantatok, és meg akartátok tartani magatoknak? Amelyet valahol felfedeztetetek, de teljesen nyilvánvalóan csak kis mennyiségben, rendszertelenül lehet hozzájutni. Felmerült-e olyankor az a dilemma, hogy megosztani, vagy nem megosztani?
Alapjáraton talán kijelenthetjük, hogy aki nem szeret megosztani, annak nem való a gasztroblogolás műfaja. Akik belekezdünk, többek között abból az indíttatásból tesszük, mert szívesen kürtöljük világgá a kulináris gondolatainkat, receptjeinket, élményeinket. Megvannak ennek persze a hátrányai is, hiszen benne van a pakliban, hogy viszontlátjuk a sorainkat, ötleteinket. De ez egy másik történet. Mi van azonban abban az esetben, amikor valami nagyon szuper alapanyagot találunk, de a forrás egyáltalán nem állandó. Megtartjuk magunknak a titkos információt, vagy nagyvonalúak vagyunk, és vállalva ezzel annak kockázatát, hogy pont ezért esetleg nem lesz legközelebb, közzétesszük?
Ilyen dilemmák gyötörtek, amikor nemrég felfedeztem ezt a zseniális szilvalekvárt. Belvárosi zöldségesnél lapult a pult alatt, feltűnésmentesen, szerényen. Valószínűleg pont ezért szúrtam ki. Amikor arról érdeklődtem, hogy lehet-e 1kg-nál kisebb kiszerelésben venni, a válasz egyértelmű nem volt. De hát, hogy vegyek meg egy kilót, amikor azt sem tudom, jó-e? Ránézésre, érzésre, lutrira. Amikor megláttam a borsos árát (1980Ft), még inkább elbizonytalanodtam. A lehető legegyszerűbb, legcsúnyább műanyagdobozon semmi csomagolás, semmi felirat, mindössze egy sor: 100% szilva. Noszvaji, a termelő neve most ép más, mint két hete, a minőség azonban ugyanaz. Kiváló, sűrű, majdnem fekete, savanykás-édes, intenzív szilva ízű lekvár, amely derelyébe született. Vajas kenyéren is nagyon jó. Kiskanálon is. Esőben is.
Ahol lőttem: 13. kerület, Katona József utca, Tátra u. és Hollán Ernő u. közötti szuper zöldséges (nevét sajnos nem tudom), ahol télen pl. kapható megsütött sütőtök („mert az a hangulathoz egyszerűen kell”). És akkor már dupláznék: pont a zöldséges mellett kettővel található a Nana büfé (Bangla curry house), egy bangladeshi kifőzde. Borzalmasan lepukkant, pici, és valóban a büfé a legmegfelelőbb név. (A website-ján legjobban az üzleti ebéden kellett röhögnöm). Minden nap különböző ételeket főznek, a színvonal változó, de az egyik legjobb aloo gobit (karfiolos, krumplis curry) kóstoltam náluk. Inkább elvitelre.
