A fehérrépa konkurrense: csemege baraboly

Január végi lyoni utamról jó sok beszámoló elmaradt, amit azonban feltétlenül hamarosan pótolni szeretnék, az a Nicolas Le Bec éttermében töltött ebéd, amelyet mindenképpen a legkomolyabb gasztronómiai élményeim közé sorolok. Az egyik fogásnál a felszolgáló úgy vezette fel: „racine du cerfeuil”. Szent Jakab kagyló köreteként érkezett hófehér, enyhén édeskés, különleges ízű püré formájában, és azonnal beleszerettem, el is raktároztam az emlékezetemben: turbolyagyökér.

Így történt, hogy miközben a zseniális Les Halles piacon a többiek eksztatikusan elmerültek az osztrigákban, rántott pacalokban, véreshurkákban, én ellógtam egy kicsit, és elmentem felderíteni, hogy vajon találok-e valahol turbolyagyökeret. Egyáltalán nem volt ez könnyű feladat, a piacon ugyanis túlnyomórészt hentesek, sajtárusok és etetők vannak, zöldséges stand mindössze kettő. Az egyiknél csak rábukkantam –sok más érdekes gumó és gyökér között ( a piros göcsörtös pl. egy perui burgonyafajta, amely állítólag citrusos ízű, már nagyon bánom, hogy nem hoztam). Turbolyagyökeret vettem egy fél kilót, bőröndben prímán utazott Budapestig (jobb alsó fotó).

Aztán, ahogy elkezdtem utánajárni, kiderült, hogy ez nem is a turbolya gyökere, sőt, olyannyira nem, hogy ennek a levele kifejezetten mérgező. Hanem ez egy külön gumós zöldség, amelyet magyarul úgy hívnak: baraboly. (Angolul tuberous-rooted chervil, németül Knolliger Kälberkropf, franciául pedig cerfeuil tubéreux). Magyarul még viccesebb elnevezései is akadnak, úgymint: baraboj, földi mogyoró, mogyorósaláta, mihóka, csemegebürök, mihályka, monya, bubolyicska, bubujicska, bubojicska, vad turbolya. Állítólag Közép- és Kelet-Európában, a Balkánon, Oroszországban fordul elő, én még soha nem találkoztam vele.

A Terebess leírása szerint „Korábban étkezési célra termesztett növény volt Közép-Európa-szerte, így hazánk területén is. Ma vadon nő: pl. a Hortobágyon.” Szintén itt találtam Fehér Béla: „A baraboly nyomában” című átfogó esszéjét („Hónapokig tanulmányoztam a barabolykérdést, míg aztán a véletlen az utamba vezérelte a Háztartás – a magyar háziasszonyok közlönye – 1902. évi 4. számát. Ebben találtam egy írást a barabolyról, ami azért szerencse, mert a barabolynak amúgy nincs semmiféle irodalma.”), amelyet nagy élmény végigolvasni.

Mivel előfordult már, hogy termelők érdeklődtek nálam, hogy mit termesszenek, üzenem, hogy ezt is kéretik felvenni a listára! Én mindenképpen vevő leszek, ez az egyik legfinomabb zöldség, amelyet valaha kóstoltam. Ha pedig valaki esetleg olyan helyen jár, ahol van ilyen, légyszi hozzon nekem pár gumót, meghálálom.