Pirított ropogós müzli

Ha nagyon rendezett, szuper-egészséges, kiegyensúlyozott Életet élnék, akkor hétköznap reggel időben felkelnék, nyitott ablaknál néhány frissítő tornagyakorlatot végeznék, kellemes, de dinamikus zenével a háttérben készülődnék, előző este kikészíteném a szék támlájára a másnapi (vasalt) ruhát. Friss, vitaminban gazdag narancslevet facsarnék, és szépen megterített asztalnál átlapoznám a napilapokat, majd elfogyasztanám a teljes kiőrlésű pirítóst, egész kevés hideg vajjal, egy lágytojást pohárban és esetleg egy szelet friss ananászt. Sajnos, ehhez képest a reggeleim egész másképp néznek ki, teljesen mindegy, hogy hatkor, vagy negyed nyolckor kelek, mindig késésben vagyok. Reggelizni pedig hétköznap soha nem szoktam, kivéve az elmaradhatatlan kávét. Erőset. Kis tejjel, cukor nélkül.

A müzlivel alapvetően jó barátságban vagyok. Ez a pirított, ropogós változat (amelyet amerikaiul granola-nak hívnak) pedig annyira finom, hogy akár arra is alkalmas lehet, hogy reggelente egy pohár joghurttal mégiscsak valami reggeli-szerűségbe torkoljon a koffein függőség. Még ha csak állva, kanalazva is. Egyébként egy szép üvegben szerintem remek karácsonyi ajándék. Ja, és garantálom, hogy ezt még egy pasi is különösebb beszóló kommentárok nélkül (=szívesen) megeszi reggelire (a rántotta után desszertnek…)

Az eredeti müzlit (a szó a német „Mus”-ból ered, amely nehezen fordítható -leginkább gyümölcsből készülő pürét, lekvárfélét jelent) Maximilian Bircher-Benner svájci orvos készítette először svájci szanatóriuma betegei számára a 19.sz. végén. Áztatott zabpelyhet kevert össze reszelt almával, magokkal, némi tejszínnel. Ezt az ételt a mai napig Bircher-müzlinek hívják. Ettől teljesen függetlenül, de időben nagyjából ugyanekkor az Egyesült Államokban az egészséges életmód területén úttörő munkát végző Kellog testvérek írták magukat be a reggelizés történelmébe, azzal, hogy feltalálták a kukoricapelyhet (corn flakes). (Amelyen azonban úgy össze is vesztek, hogy utána soha többet nem beszéltek egymással, ugyanis az egyik testvér ellenezte a cukor hozzáadását, amelytől a másik azt remélte, hogy így vonzóbbá teheti a terméket a tömegek részére. )

Néhány kivételtől eltekintve a bolti, dobozos változatok tele vannak cukorral, csokival, joghurttal(?) meg mindenfélével, amitől az egészségestől igencsak messze kerülnek. Persze ez a változat sem kifejezetten kalóriaszegény, hiszen méz, olaj, meg szárított gyümölcsök és magok vannak benne, viszont legalább én döntöm el, hogy mi kerüljön bele. Egyébként meg egy doboz joghurthoz csak 2-3 evőkanálnyit teszek, és ezzel simán átvészelhető az egész délelőtt.

Így készül (kb.1/2kg-os adag):
A sütőt előmelegítem 170C-ra. Egy kis lábasban összemelegítek 1dl jó minőségű mézet és 1/2dl olajat, hogy teljesen folyékony állagú legyen. Összekeverem 20dkg zabpehellyel, hogy a méz egyenletesen befedje. Egy alufóliával bélelt tepsibe szórom. (Ha nagyobb, pl. dupla adagot csinálok, inkább két adagban sütöm, de mindenképpen egy rétegben maradjon). Kb. 20 percig sütöm, amíg arany színűre pirul (én kicsit túlsütöttem, ennél valamivel világosabbnak kell lennie), sütés közben néha átkeverem. Kiveszem a sütőből, és hagyom kihűlni. Ekkor válik ropogóssá. Összekeverem ízlés szerint magokkal, szárított gyümölcsökkel, nálam pl. 5ek kókuszreszelék, 5dkg durvára vágott pirított mogyoró, egy marék mazsola, 5db apróra vágott aszalt sárgabarack került bele. Üvegedényben, vagy fémdobozban tárolom.