Ha már reggeliről van szó, akkor beszámolok, hogy a nagy inspiráció hatása alatt vasárnap reggel csináltam french toast-ot. A french toast valójában nem más, mint konkrétan bundáskenyér, csak french toast-ként kicsit elegánsabban hangzik ugye, mint bundáskenyérként, amiről talán inkább a napközis citromos tea és hideg gyermekkori reggelek jutnak eszembe, és kevésbé az elegancia. Na jó, a french toast nem is elegáns. De lehet úgy is csinálni, ha akarjuk. Viszont csak azért, hogy jobban hangozzon, csak nem fordítom „francia pirítósnak”, ha egyszer bundáskenyér, nna. Ha van valakinek jobb ötlete, szeretettel várom. Ráadásul a francia pirítós se nem biztosan francia, se nem pirítós. Az eredetéről elég sok ködös információ található, egyes források szerint már 17.századi amerikai szakácskönyv említi ilyen névvel, van olyan teória, amely szerint az USA-ban egy Joseph French nevű ember találta volna fel (háát..), a legvalószínűbbnek és leghitelesebbnek talán az tűnik, hogy már a középkori Európában szinte mindenhol létezett valamilyen formában, hiszen a száraz kenyérnek egy kiváló felhasználási formája volt. Franciául „pain perdu”, azaz elveszett kenyér az étel neve. És csak valahogy innen keveredett arrafelé is..Ehhez viszont a legabszurdabb sztori, hogy 2003 elején a Fehér Házban és számos amerikai étteremben Franciaország az iraki háború kapcsán tanúsított magatartása miatt átkeresztelték a french toastot freedom toast-ra, a french fries-t pedig freedom fries-ra (ráadásul a sült krumpli belga..)Mindenesetre ma az amerikai reggeli egyik kedvenc fogása, körülbelül ötezer féle elkészítési módja létezik. Lehet kísérletezgetni a fűszerezéssel, a bundával, a belsejével (kenyér, kalács, briós, croissant), a lehetőségek tárháza tényleg végtelen. Én most egy extravagánsabb változatot próbáltam ki, ez volt az alaprecept, amin persze változtattam. Alapvetően az arányokon változtattam, továbbá a kókuszos „panírhoz” reszeltem egy fél lime héját, ami nagyon feldobta ezt az amúgyis egzotikus beütésű ízvilágot. Legközelebb viszont egyértelműen kaláccsal csinálom (csak az most nem volt)
Recept
Hozzávalók (2 adag)
4 szelet toast kenyér (vagy kalács)
2 tojás
1 dl tej
4 dkg corn flakes morzsa (kb 3 marék pehely)
4 dkg kókuszreszelék
fél zöldcitrom reszelt héja
(opcionális: 1 tk vaníliakivonat)
csipet só
5 dkg vaj
*legközelebb úgy csinálnám, hogy a kókusz-corn flakes arány a kókusz javára billenne (mondjuk 6dkg kókusz, 2 dkg corn flakes)
a tálaláshoz: egy banán, karikázva, juharszirup, vaj
A kenyereket két fél háromszögre vágom (ha kalácsot használok, egyben hagyom a szeletet). A corn flakes-et aprítógépben nem túl finom, durva morzsa állagúra darálom. Egy mélytányérban összekeverem a kókuszreszelékkel és a reszelt citromhéjjal. A két tojást felverem a tejjel és a csipet sóval (és esetleg vaníliakivonattal). A kenyér háromszögeket belemártom a tojáskeverékbe, megforgatom, picit benne hagyom, de csak annyira, hogy megszívja magát a tojással, de megtartsa a formáját. Beleforgatom a kókuszos keverékbe, hogy egyenletesen befedje, az összes „panírozott” kenyeret egy tálra helyezem sütésig. Egy nagy serpenyőben felolvasztom a vajat és a amikor forró, belehelyezek annyi szeletet, amennyi kényelmesen elfér benne. Közepes lángon mindkét oldalán aranyszínűre sütöm. (Ha két menetben kell sütni, az első után érdemes a serpenyőt kitörölni és friss adag vajon sütni a második adagot, mert a vaj hamar odakap és a panír kis fekete morzsákat hagy hátra). Karikára szeletelt banánnal és juharsziruppal meglocsolva tálalom.
