Gyömbéres-birsalmás mesepite

Elindult a birsalmaszezon, itt az ideje felidézni a legjobb dolgokat, amik a konyhánkban történhetnek vele, azon túl, hogy bódító, gyümölcsös illatfelhőbe burkolják az egész lakást. Kezdjük is az évadot a hajdúsági birsalmás libalevessel (az ízes húslevesbe kockázott birs, majd tejfölös habarás kerül). Következhet a török ihletésű, fűszeres csirkeragu – keleti tájakon sokféleképpen párosítják hússal, báránnyal is pazar). Készülhet belőle ecetes, édeskés savanyúság (hurka, vagy libasült mellé parádés), remekül áll a párolt káposztának, tormával ízesítve pedig kitűnő mártása lesz húslevesben főtt húsoknak. Szögezzük le: a birsalma egy csoda. A létező egyik legszebb gyümölcs, a legenda szerint a Párisz által Aphrodité-nek átnyújtott aranyalma valójában birsalma volt. Perzsiából származik és számos vallásban és kultúrában a boldogság, szerelem és termékenység szimbóluma. Leglenyűgözőbb tulajdonsága, hogy lassú, hosszú főzési idő alatt semleges sárgából lélegzetelállító, mély bíborvörös színre vált, ennek ékes bizonyítéka a török konyha ikonikus desszertje: a lassan sült birsalma (mascarponekrémmel, pisztáciafagylalttal akár ünnepekre is bevethető), vagy éppen maga a birsalmasajt. Az alább ajánlott süteményben almával és gyömbérrel keverjük, az íze mesés, a nevét azonban nem csak ezért kapta, hanem mert a tésztája a falusi piték klasszikus tésztájához, a Váncza-féle mese almáshoz nyúl vissza.

Az összes birsalmás recept a blogról.

Gyömbéres-birsalmás mesepite
Hozzávalók (12-16 szelet)

Töltelék:
1,5 kg birsalma és alma, vegyesen
kb. 120 g nádcukor
1 kezeletlen citrom reszelt héja és leve
4 cm friss gyömbér, lereszelve
50 g darált dió
Tészta:
500 g liszt
1 csomag sütőpor
1 teáskanál só
150 g porcukor
150 g libazsír
1 tojás
200 ml tejföl

A sütőt előmelegítjük 200C fokra. Először elkészítjük a birsalmás tölteléket: az almákat (ideális esetben fele-fele birsalma és alma) meghámozzuk, majd a reszelő nagy lyukán lereszeljük. Egy nagy, széles lábasban (méretes edény kell, mert ez sok alma!), minden nélkül elkezdjük párolni, amikor elkezd levet engedni, hozzáadjuk a citromlevet és citromhéjat (adhatunk hozzá kevés C vitaminport is, ami még jobban megakadályozza, hogy az alma bebarnuljon, szép, világos sárga marad a színe). Amikor az alma szinte teljesen megpuhult, és elfőtte az összes levét, akkor belekeverjük a cukrot (a pontos mennyisége az alma és birsalma ízétől függ), a reszelt gyömbért és a darált diót, még néhány percig főzzük, amíg a cukor feloldódik. A töltéket szobahőmérsékletűre hűtjük (kitehetjük erkélyre), közben begyúrjuk a tésztát. Egy keverőtálba szórjuk a lisztet, belekeverjük a sütőport, sót, porcukrot, majd hozzáadjuk a hideg zsírt, a tojást, amivel kézzel elmorzsoljuk, vagy géppel morzsalékosra keverjük. Beletesszük a tejfölt, és viszonylag kemény, de jól nyújtható tésztát gyúrunk. Ha száraznak érezzük, még tejföllel, vagy kevés jeges vízzel tudjuk lágyítani. A tésztát ketté osztjuk, majd az első felét kb. 30x40 cm-es téglalapra nyújtjuk. A tepsit kibéleljük sütőpapírral, kissé kikenjük, kilisztezzük, majd bele emeljük a kinyújtott tésztalapot. Ráhalmozzuk a gyömbéres, birsalmás tölteléket, elegyengetjük. Kinyújtjuk a tészta másik felét, befedjük a tölteléket. A tetejét megkenjük tojássárgájával, villával megszurkáljuk, majd kb. 35 percig sütjük. Langyosan szeleteljük, de igazából finomabb másnap, amikorra a tészta omlósra puhul a tölteléktől.

(Visited 7 142 times, 6 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

One comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük