Eat Love & Lecsós nokedli

Szinte biztos vagyok benne, hogy Marije Vogelzang Eat Love Budapest projektjének valamilyen módon lesz még folytatása és utóélete. Annyi érzelmet és annyi erőt mozgatott meg ez a három nap, tíz nő és a háromszázötven résztvevő!

Direkt visszakerestem, az első e-mailváltásra Marije-vel 2011. február 7-én került sor. Eredetileg egyébként egy másik (más városban már kivitelezett) projekttel kerestük meg (A Wamp-pal közösen) a művésznőt, aki válaszában arra kért bennünket, javasoljunk még további témákat, mert azok a feladatokat kedveli, amelyekben kibontakoztathaja kreativitását, és amelyek őt is inspirálják. A cigánykultúra azonnal megihlette. Közben a Holland Követség is felkarolta a projektet és az ötletünket, és a szükséges finanszírozást is megteremtette, a program szépen illeszkedett a Holland Design Napok keretébe.

Aztán sok hónap és sok e-mail telt el, és amikor először érkezett meg a kreatív koncepció, nekem háromszor kellett elolvasnom, mire felfogtam, hogy tulajdonképpen mit jelent. Sokáig bizonytalanok voltunk, hogy egy ennyire merész koncepciót meg lehet-e itthon valósítani, aztán valahogy annyira bíztunk Marije munkájában, hogy belevágtunk.

Az előadás előtt egy nappal sem tudtuk, hogy az egész működni fog-e, vagy sem. Működött. Mindenkit gondolkozásra és érzelmekre kényszerített, és ezzel elérte az egyik célját. Akadtak, akik kifejezetten negatív élményként élték meg az előadást –olyan szokatlan és olyan merész volt, hogy erre számítottunk.

Az ételek csak eszközként szolgáltak. Ha csak almát, vagy csak cigánykenyeret, azaz bodagot (vagy vakarót) etetnek a lányok, akkor is ugyanilyen hatása lett volna. A legnagyobb sikere talán mégis a lecsós nokedlinek volt, amely jellegzetes cigány étel (többnyire azért hús: csirke is kerül bele).

Nagy hatással volt rám ez a három nap (illetve azt azt megelőző próbák), még úgy is, hogy résztvevőként nem tudtam megtapasztalni az élményt, hiszen az összes etető, mesélő lányt megismertem. Ezáltal pedig pont az arctalanság által biztosított távolságot veszítettem el. Én azáltal is rengeteget kaptam, hogy szinte végig a teremben tartózkodtam, és az előadások alatt végig magamba szívtam azt az elképesztő erőt és energiát, ami ott felszabadult. Valamint láttam utána az arcokat.

Senki nem tudja, hogy ennek a tíz lánynak milyen nehéz dolga volt. Három napon keresztül lecsupaszították magukat, és csak adtak. Magukat. A három nap alatt egyenként harmincegy embernek.Vendégeik rezdüléseiből és közelségéből pontosan érezték, hogy ki mennyire tudja átadni magát, mennyire feszült, elfogadó, vagy elutasító. Boldogok voltak, amikor valaki megnyílt nekik, és szenvedtek, amikor érezhetően és egyértelműen elutasították őket. Ők is pontosan olyan különbözően éltek meg egy-egy embert, mint a résztvevők fordítva. Nagyon csodálom és tisztelem őket.

Múlt hétvége óta pedig csak a lecsós nokedlire tudok gondolni, mert ők jutnak róla eszembe: Ági, Ilona, Reni, Mari, Kriszti, Kamilla, Emi, Emília, Ági, Vera.

Recept túlzás lenne, így készítettem: 2 tojásból, 20dkg lisztből és bő 1dl langyos vízből nokedlitésztát kevertem. Kifőztem. A lecsót 1/2kg paprikából főztem, kevés paradicsommal, pirospaprikásan. A lecsóhoz kevertem a nokedlit, picit a főzővízből is tettem hozzá.

Íme néhány visszhang:

http://www.origo.hu/kultura/20111109-marije-vogelzang-holland-etkezes-designer-az-a38on-tartott-performanszrol.html

(talán fenti videó érzékelteti legjobban az egész hangulatát, ha csak egyre van időtök/türelmetek, ezt nézzétek meg)

http://www.noltv.hu/video/3995.html

http://www.origo.hu/kultura/20111107-marije-vogelzang-holland-etkezesi-designer-az-a38-hajon.html (fotógaléria)

http://nol.hu/mozaik/20111110-vakrandi_datolyakkal

http://mno.hu/naposoldal/budapest-enni-1030073

http://www.trendguide.hu/?kult%2F703-holland-design-pillanatok

http://www.diningguide.hu/hirek/etterem-informacio-7341

http://hvg.hu/kultura/20111107_eat_love_budapest

nov.7-i Magyar Nemzet

Magyar Narancs nov.10-i szám