Az Amateur Gourmet oldalán január 24-én jelent meg ez a recept, ma febr. 17. van, ha jól számolom, én összesen háromszor készítettem el az elmúlt két hétben ezt az ételt (három különböző vendégségre), amelynek ő azt a címet adja, hogy „Braised duck legs for idiots„, de ez szofisztikáltabb változatban úgy szól, hogy sült kacsacomb ázsiai fűszerekkel, vagy akár lehetne mondjuk fúziós konfitált kacsacomb is. Ami nálam ráadásul kacsamell, mivel valami rejtélyes okból kifolyólag, Brüsszelben hiánycikk a kacsacomb, még a speciális szuperhentesnél sincs, akinél egyébként a borjúvelőtől a fürjig minden kapható.
Rendkívül praktikus recept, alkalmas olyan helyezetkre, amikor húsos, laktatóbb ételt szeretne az ember főzni valakinek, viszont minimális ideje van, és főzés közben öt másik dolgot kell csinálnia. Arról, hogy mennyire finom, talán elég annyit elmondani, hogy a három alkalomból most sikerült először (direkt) annyi maradékot kimenteni, hogy le tudjam fotózni. Szükséges hozzá egy-két különlegesebb hozzávaló (kínai ötfűszerkeverék, thai citromfű), de ezek már otthon is viszonylag könnyen beszerezhetőek, ha pedig megvannak, akkor némi szeletelést követően az ember csak beteszi az egészet a sütőbe, majd szépen elfeledkezik róla. A vendégek pedig nyelik mint kacsa a nokedlit.
Recept forrása: Amateur Gourmet via Jean-Georges Vongerichten
1. A sütőt előmelegítjük 160C-ra.
2. Közepesen finom, egyenletes méretű kockákra vágunk két közepes sárgarépát, egy hagymát, két rúd szárzellert, egészen finomra egy nagy darab friss gyömbért és egy thai citromfüvet.
3. Alufóliával bélelt tepsire tesszük a zöldségeket, meglocsoljuk kevés semleges ízű olajjal.
4. 3-4 kacsacombot (vagy kacsamellet) mindkét oldalán megsózunk, és bőven megszórjuk kínai ötfűszerkeverékkel.
5. Megsütjük (ha comb, 2 óra, ha kacsamell, 1,5 óra alatt). Rá sem kell nézni, szépen elsüldögél a saját zsírjában.
6. A kisült zsírt leöntjök róla. Amikor kezelhető hőmérsékletűre hűlt, a csontról lefejtjük a húst (vagy vékonyan felszeleteljük a kacsamellet), a ropogós bőrt ízléstől függően eltávolíthatjuk, vagy az ételben hagyjuk. A hűst összekeverjük a zöldségekkel, kevés frissen reszelt gyömbérrel, pár tk szójaszósszal (én pár csepp szezámolajat is tettem rá)
7. Natúr jázminrizsen tálaljuk, újhagymával és korianderzölddel megszórva.
3. Alufóliával bélelt tepsire tesszük a zöldségeket, meglocsoljuk kevés semleges ízű olajjal.
4. 3-4 kacsacombot (vagy kacsamellet) mindkét oldalán megsózunk, és bőven megszórjuk kínai ötfűszerkeverékkel.
5. Megsütjük (ha comb, 2 óra, ha kacsamell, 1,5 óra alatt). Rá sem kell nézni, szépen elsüldögél a saját zsírjában.
6. A kisült zsírt leöntjök róla. Amikor kezelhető hőmérsékletűre hűlt, a csontról lefejtjük a húst (vagy vékonyan felszeleteljük a kacsamellet), a ropogós bőrt ízléstől függően eltávolíthatjuk, vagy az ételben hagyjuk. A hűst összekeverjük a zöldségekkel, kevés frissen reszelt gyömbérrel, pár tk szójaszósszal (én pár csepp szezámolajat is tettem rá)
7. Natúr jázminrizsen tálaljuk, újhagymával és korianderzölddel megszórva.
Előző nap is elkészíthető.
Megjegyzés: ez a recept JGV könyvében 170C-on készül. Csakhogy ez a remek könyv 10 éve, 1998-ban íródott, azóta sokat fejlődött a konyhatechnológia, ma nagy valószínűséggel egész alacsony hőfokon sütné órákon át. Nem próbáltam így ki, mert egyszer sem volt rá időm, de hozzá kell tennem, hogy a így is kiváló, a hús nem száraz.
(Visited 4 047 times, 3 visits today)
Amateur Gurmet a legjobb! Annyira vicces, és mégis nagyon jó dolgokat ír, pedig rettenetes fotókat készít, de nem lehet nem szeretni.>És a dalai! 🙂 Imádom!
a zöldségeket is megsütöd? mert a receptben csak addig jutottunk, hogy tepsibe teszed.
Remek ötlet, ízléses tálalás. Újhagymát én nem tennék rá, hanem külön szervíroznám. Nem mindenki szereti a bukéját 🙂 Vagy póréhagymával helyettesíteném.
Nem tudom ki merre lakik, de nekem mindig nehéz kacsát, nyulat és hasonló, viszonylag kurrensebb alapanyogat beszereznem a hentesnél. Ez egy fantasztikus recept:) A Móriczon van egy hentes a 6-os megállójában, ott gyakran lehet kapni kacsát, nyulat, és különböző vadhúsokat.
hello! nagyon jól hangzik!>Kérdésem lenne: >miből áll azaz 5fűszer keverék? vagy hol is lehet beszerezni? >>köszi!
igen, a felkockázott zöldségágyra kerül a hús, és azzal együtt sül!>>kínai ötfűszerkeverék: csillagánizs, fahéj (jobban mondva cassia), szecsuáni bors, szegfűszeg, édesköménymag az öt alkotója. Fűszereket áruló üzletekben általában kapható ilyen néven (Ázsia, Culinaris biztos, én otthon nemrégiben a Fény utcai piac aljában valami pici boltban vettem)
Köszi ezt a receptet, nagy sikert arattam vele!!>Legközelebb valószínûleg kétszer ennyi zöldséggel is kipróbálom, és a zsírját sem öntöm le teljesen.
Egy barátnőmnél kóstoltam a múlt héten és a lelkesedéstől fűtve pár nappal később én is elkészítettem. És hát valóban….mint kacsa a nokedlit úgy. Én még a hagyma mellet friss szárzellerdarabokat is szórtam a tetejére és nem ártott meg neki.
Nagyjából értem a leírtakat, gondolatban végigsütöttem a kacsát, de nem derült ki számomra, hogy mi lett az alufóliával bélelt tepsire rakott a zöldségekkel, amit meglocsoltam kevés semleges ízű olajjal. „A hűst összekeverjük a zöldségekkel” írja a recept. A sült husit a nyers sárgarépával? Amateur Gourmet. Mit is jelent ez?!
Szia, recept 5. lépéstől:
5. Megsütjük (a zöldségekkel együtt). Rá sem kell nézni, szépen elsüldögél a saját zsírjában.
6. A kisült zsírt leöntjök róla. Amikor kezelhető hőmérsékletűre hűlt, a csontról lefejtjük a húst A hűst összekeverjük a zöldségekkel, kevés frissen reszelt gyömbérrel…
tehát a leírtak szerint a megsült (ha comb, a csontról lefejtett) húst kevered össze a sütés során megpárolódott zöldségekkel.
Köszönöm a gyors válasz. Kérdésem már csak az, hogy ha ez így van(így gondoltam én is de csak találgatásképpen), miért nem írod be a receptbe, hogy egyértelmű legyen.
szerintem egyértelmű:) de ha valakinek nem, nyugodtan kérdezhet, mindig válaszolok
Ha én szakács létemre nem értem, akkor miért is lenne egyértelmű? Nyilván azért, mert más nyelvet beszélünk.
Csak segíteni akartam. Egy ismerősöm kérdezett rám, hogy ezt olvasta, akkor most mit is kell tenni? Gondoltam utánanézek. Ezért szóltam. Bocsi.
jaj, ne hülyéskedj, ne kérj bocsánatot, nem bunkón akartam válaszolni, csak szerintem tényleg érthető:) viszont pont most látom,hogy ugyanezt megkérdezte más is egy előző kommentben, amire válaszoltam is, úgyhogy talán mégis igazad van:)
Én kacsamellel szeretném elkészíteni.
Meg szeretném kérdezni, hogy ebben az esetben nem kell-e előbb a kacsamelleket serpenyőben megsütni majd a zöldségekre és úgy a sűtóbe tenni.
Ha az egész akció a sűtőben történik nem kell-e alufóliával lefedve sütni, hogy esetleg ne száradjon ki a kacsamell? Bár az utóbbi esetben nem lesz olyan szép sült megjelenése a húsnak mont amikor serpenyőben súl.
Engem is az erdekelne hogy foliaval le kell-e fedni a sutes alatt vagy nem?