A Nemzeti Galéria 3. emeletén található egy különleges kiállítás, amit nagy szeretettel ajánlok, és amit még egy hétig lehet megtekinteni. Február 23-ig hosszabbították meg, ha tehetitek, nézzétek meg! Még két ünnep között volt szerencsém magának a kiállítás kurátorának, Barki Gergelynek a tárlatvezetésében megtekinteni, nem is tudom eldönteni, hogy a kiállítás maga, vagy a Gergő magával ragadó, jó értelemben vett totális megszállottsága és szellemes előadása volt rám nagyobb hatással, a majd háromórás vezetés minden egyes perce lebilincselt, és egész más minőségben tette lehetővé a kiállítás, a festmények, és a tragikus sorsú művészpár: Galimberti Sándor és Dénes Valéria történetének befogadását. Az idők során műveik jelentős része elveszett, mindössze negyven kép került elő, amik a kiállítás gerincét alkotják.
A múzeum hivatalos összefoglalója a kiállításról:
“A Galimberti házaspár a 20. századi modern magyar festészet megkerülhetetlen szereplői voltak, ígéretes pályájukat tragikus haláluk a nemzetközi siker kapujában törte derékba. A kiállításon a házaspárnak az utóbbi években ritkán látható munkái mellett a festőművész édesapja, Luigi Galimberti, valamint első felesége, Lanov Mária művei is megtekinthetők. A művész házaspár életének helyszíneit is bemutatjuk: Galimbertiék Párizsban a legmodernebb festőktől tanultak, Dénes Valéria Henri Matisse tanítványa volt. Szinte minden évben kiállítottak a párizsi szalonokon is, sőt 1914-ben önálló tárlatuk nyílt a legendás hírű Galerie Berthe Weillben, ahonnan többek között Pablo Picasso és Henri Matisse karrierje is indult. A kiállításon – amely a Galimbertik munkásságának eddigi legteljesebb bemutatása – 85 festmény és grafika és számos dokumentum is látható.”
Pár hete Gergő megkínált két festménnyel, és egy finom ráutaló javaslattal, hogy hátha megihletnek egy étel elkészítésére. Mivel imádom az ilyen feladatokat, természetesen azonnal elkezdett dolgozni az agyam, és színek, formák, ízek jelentek meg lelki szemeim előtt.
A kiindulási pontok: az egyik kép Galimberti Sándor Párizsban festett “Karfiolos csendélete”, a másik pedig első felesége, a cseh Lanov Mária Normandiában festett “Vörösmárna és makréla” című festménye. Elsőként az ábrázolt alapanyagok esztétikája – forma- és színvilága ihletett meg, ezek visszaköszönnek a konyhanyelvemen is. Fontos volt számomra, hogy egy kulinárisan érvényes és élvezhető ételt kreáljak, olyat, amiben nem áldozom fel az ízeket az esztétikum oltárán, és amit bárkinek szívesen ajánlok elkészítésre. Sok csapongó gondolat után végül egy normandiai receptből indultam ki, ebbe házasítottam be Galimberti Sándor karfiolját. Mivel feltételeztem, hogy a halmodellek minden valószínűség szerint egy normandiai halpiacról kerülhettek a festőnő elé (az 1900-as évek legelején járunk), abban biztos voltam, hogy kell léteznie valamilyen normandiai elkészítési módnak. Így jutottam a ciderig.
Az étel: makrélafilé ciderben párolt almával és sült karfiollal. Ehhez egy serpenyőben barnavajat készítettem (beurre noisette), vagyis a vajat felolvasztás után hagytam kissé pirulni. Ebbe felkockázott zöldalmát tettem, amit átforgattam, majd felöntöttem ciderrel. Miután elpárologtattam belőle az alkoholt, tejszínt kevertem bele és magos mustárt. Kissé beforraltam, majd beletettem a kisebb rózsákra szedett, aranyszínűre sütött karfioldarabokat. Az éppen csak előpirított makrélafiléket a tetejére helyeztem, és forró sütőben öt perc alatt készre sütöttem.
A nagyszerű “A Galimbertik” kiállítást február 23-ig tudjátok megnézni a Magyar Nemzeti Galériában, szívből ajánlom, ne maradjatok le róla!
