Sabich káosz – sült padlizsán tahinis joghurttal, zöldségekkel

Tel Aviv-ban árulják a földkerekség legfinomabb szendvicsét: a puha pitába olajban sült padlizsánt, főtt tojást, uborkából és paradicsomból álló, friss salátát, tahini öntetet és csípős mangóchutneyt, ambát töltenek. Izraelben az iraki bevándorlók honosították meg, és a mai napig az egyik legnépszerűbb utcai étel. Azon kevés izraeli ételek egyike, amelynek eredetéről nincs vehemens csetepaté (szemben például a falafellel és a hummusszal). Vita pedig azért nincs, mert a sabich azon kevés ételek egyike, amelyeket egy konkrét személyről neveztek el. A Halabi család feje, Sabich Zvi Halabi 1938-ban született Bagdadban, az 50-es években érkezett Izraelbe, és 2012-ben hunyt el. A hatvanas évek elején egy busz végállomásánál vásároltak meg feleségével a bódét, amelyik üdítőket, péksüteményeket árult. A buszsofőrök és kalauzok azonban valami laktatóbb fogást is kerestek, így azt a szendvicset adta, amit otthon is fogyasztottak. A tojás a szombati egytálétel tetején főtt tojás volt, a padlizsánt pedig a felesége otthon sütötte meg. Később a nagy sikerre való tekintettel, bővítették és korszerűsítették az üzletet. Sabich lánya, a gyerekkönyv illusztrátor Tami Shem-Tov édesapja emlékére gyerekkönyvet is kiadott, amelyben az ikonikus padlizsános szendvics születését és apja életútját mutatta be (A Haaretz cikke nyomán). Az alábbi receptben a kenyér elmarad (persze, semmiképpen nem tesz neki rosszat), a szendvicsből amolyan freestyle saláta lesz. A csípős mango chutney fontos eleme, így azt vagy szerezzük be valamelyik Ázsia-boltban, vagy készítsünk házilag, mangó helyett akár nektarinnal, vagy késői sárgabarackkal.

Sabich káosz – sült padlizsán tahinis joghurttal, zöldségekkel
Hozzávalók (4 adag)

6 bébipadlizsán, vagy 2 normál
½ dl olaj
2 gerezd fokhagyma, lereszelve
só, bors
4 főtt tojás
1 uborka
4 paradicsom
1 csokor petrezselyem
3 dl görög joghurt
4 evőkanál tahini
4 evőkanál mangóchutney
(vagy házi készítésű sárgabarack amba)

A sütőt előmelegítjük 200C fokra. A padlizsánokat hosszában félbevágjuk, és a felületüket egy éles késsel, átlósan keresztben, rombusz formában beirdaljuk. Ha apróbb méretű bébipadlizsánnal dolgozunk, a szárát nyugodtan rajta hagyhatjuk. Egy vastagfalú serpenyőt felforrósítunk, amikor forró, beleöntjük az olajat, majd néhány másodperc múlva, vágott felével lefelé, beletesszük a padlizsánokat. Néhány percig pirítjuk, amig aranybarna színű lesz, és a padlizsán felülete megpirul, karamellizálódik. Áttesszük – most már vágott felével felfelé – egy sütőlapra. Megismételjük az összes padlizsánnal. A két gerezd reszelt fokhagymával bedörzsöljük a padlizsánokat, úgy, hogy a vágások közötti résekbe is jusson. Sózzuk, borsozzuk és még egy kevés olívaolajjal meglocsoljuk. A sütőben 15 percig sütjük, amíg megpuhul. Ha nagy méretű padlizsánokkal dolgozunk, akkor 2-3 cm vastag karikákat szeletelünk, egyebekben ugyanúgy járunk el. Miközben sül a padlizsán, előkészítjük a többi kiegészítőt: megfőzzük a tojásokat, apróra felkockázzuk az uborkát és paradicsomot, a joghurtba keverjük a tahinit és kevés sót. Ha a tahini sűrű, akkor előtte fellazítjuk kevés hideg vízzel. A megsült padlizsánokat (vagy karikákat) elrendezzük egy nagy tálon, evőkanállal kupacokat halmozunk a tahinis joghurtból, rászórjuk a felkockázott zöldségféléket, rátesszük a cikkekre vágott főtt tojást, megszórjuk a petrezselyemmel, végül rátesszük a csípős mangóchutneyt. Lepénykenyeret, vagy pitát adunk mellé.

(Visited 6 938 times, 6 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

One comment

  1. Csúcs, köszönöm, finomra sikeredett, és imádom a káosz nevet is 🙂
    (Egy másik híres-hazai gastroblogon is most láttam egy sabich-ot, de ott himnusszal és pitába töltve.)

Hozzászólás a(z) RG bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük