Húsvéti accessoires

A húsvét idén nálam a kiegészítőkről szól! Mint minden más területen, a gasztronómiában is gyakran előfordul, hogy a főszereplő mellett a kiegészítők is tündökölnek. Ráadásul, az a tapasztalatom, hogy a hagyományos húsvéti főszereplőket, azaz a sonkát, a tojást, kalácsot, bárányt többnyire úgysem bolygatjuk, azok a maguk egyszerű tökéletességében szerepelnek az ünnepi asztalon. Az alábbi színes kiegészítőkkel viszont kimondottan tekinteteket vonzó, látványos tálakat tudunk varázsolni, minden mindenhez passzol, és további jó hír, hogy a három legmutatósabbat (korallszínű retek, neonsárga tojás, kaviárszerű mustármag) bőven előre el lehet készíteni, csak el ne fogyjon idejekorán! Mind az öt kiegészítő kiváló, de ha csak egynek állnak neki, a mustármag legyen az, új világot nyit.

Korallszínű, savanyított retek:
4 csokor zsenge retket (kb. 40 dkg) zöldséggyalun, vagy éles késsel vékonyra szeletelünk. 4 dl jéghideg (akár jeges) vizet elkeverünk 1 evőkanál sóval. Beáztatjuk a retket (ez egyrészt tompítja a csípősségét, másrészt sózza a zöldséget), 15 percig állni hagyjuk. Alaposan kinyomkodjuk. Amíg áll a vízben, összekeverjük a pácot: 1,2 dl rizsecetet, 1,2 dl vizet, 4 dkg cukrot (lehet alternatív), beledobunk 2 vékony szelet gyömbért. Beletesszük a kinyomkodott, szeletelt retket, majd 12 órát állni hagyjuk, az alatt a képen látható korallszínt kapja. Hűtőben, befőttesüvegben, vagy műanyag dobozban tároljuk, 1-2 hétig eláll. Ha elfogy belőle a retek, a pácot újra lehet hasznosítani következő retekhez.

Édes-savanyú mustármag:
Egy kis lábasban felmelegítünk 2,5 dl jóminőségű (lehetőleg bio, szűretlen, hozzáadott cukrot nem tartalmazó) almalevet és 2,5 dl almaecetet. Hozzáadunk 2 teáskanál sót és 2-3 evőkanál nádcukrot, vagy mézet (a pontos mennyiség az almalé édességétől/fajtájától függ). Beleszórunk 10 dkg egész mustármagot, majd közepes lángon 1 órán át főzzük. Ezalatt a mustár magába szívja a folyadékot és megdagad, úgy fog kinézni, mint egy kaviár. Ha szükséges, közben pótoljuk a folyadékot. 2,5 dl-es befőttesüvegbe töltjük, hűtőben hónapokig eláll.

Mandulás-almás torma:
Lereszelünk egy nagy savanykás, ropogós almát. Hozzáadunk kb. 2-3 evőkanál ecetes tormát és ugyanennyi durvára vágott, hámozott mandulát. Kb. tálalás előtt húsz perccel érdemes bekeverni, annyi idő alatt állnak össze az ízek, és a mandula sűríti be úgy, hogy felveszi az alma levét.

Neonsárga, ecetes tojás
Összeforralunk 2 dl vizet 2 dl ecettel (rizs- vagy alma), 1 teáskanál sóval, 1 evőkanál ecettel, 1 evőkanál őrölt kurkumával. Lehűtjük, majd beleteszünk kb. 6 meghámozott keménytojást, teljesen lepje el. Egy éjszakát állni hagyjuk. Utána két hétig eláll a hűtőben.

Egy kis zöldfűszersaláta:
Vékonyra szeletelünk egy csokor újhagymát, nagyobb levelekre csipkedünk egy-egy csokor kaprot és petrezselymet (keverhetünk bele bármilyen más friss zöldfűszert – a lényeg, hogy nem kell finomra aprítani), összeforgatjuk olívaolajjal és sóval, valamint kevés chilipehellyel (vagy akinek van otthon a török/arab konyhában használt sumac nevű fűszere azzal), esetleg szezámmaggal.

(Visited 5 558 times, 19 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

2 hozzászólás

Hozzászólás a(z) Greff Izabella bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük