BREAKING: Itt a Meyer citrom!

Visszanéztem a blogot és a Facebook oldalt, néhány éve minden januárban, szinte pontosan hétre ugyanilyenkor kitettem a figyelmeztetést: megjelent a Meyer citrom.

Januártól kb. február végéig kerül be a zöldségesekhez, és eddig egyetlen olyan helyet láttam, ahol tudták, hogy mi ez, és ki is írták, a többség nincs vele tisztában, hogy milyen “celebcitromot” árulnak, amikor ilyen szállítmány érkezik.
Biztos ti is találkoztatok már vele, vagy véletlenül vettetek – teljesen egyértelműen megkülönböztethető a sima citromtól. Én rajongok érte, úgyhogy amikor látok, több kilót veszek, amíg szezonja van és folyamatosan kapható, de néha kis tasakokban el is teszem a kifacsart levét a mélyhűtőbe.
Miről lehet megismerni?
– Formája általában kissé gömbölyűbb, a héja vékonyabb és simább, amikor érett, akkor a színe narancssárgába hajlik, inkább egy éretlenebb narancsra hasonlít.
– Legárulkodóbb az illata, ami karakteres, édeskés, mandarinos, fűszeres. Néha határozottan kakukkfüves jellegű.
– Az íze sokkal édesebb, lágyabb és igen lédús, gyakran sok a magja.
Szóval, ő a Meyer citrom, amit a nemzetközi gasztronómia nagyrabecsül, és igen különleges lesz tőle minden citromos fogás.
Érdemes sasolni, piacon, szupermarketekben is elő szokott fordulni és kisebb zöldségeseknél is. Én legutóbb a Csanády utcai zöldségesnél (Hollán E./Pannónia u. Között) vettem egy nagy adagot, náluk tavaly is szinte végig ilyen volt. A Facebook-on általában referáltok, hogy hol másutt láttok még, úgyhogy érdemes azt is figyelemmel kísérni.


Néhány kedvenc receptem:

(Visited 1 203 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

5 hozzászólás

  1. A Fővám téri piacon is rengeteg van, van ahol a sima citrom közé keverve, van, ahol lédús citromként, de van műveltebb zöldséges is, aki “Mayer-citromot” árul, természetesen kétszeres áron 🙂

Hozzászólás a(z) nagypapi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük