ARANYKÖNYV 2014 díjazott a Főzőiskola-Alapfok

A tegnapi nap megkoronázása és meglepetése számomra, hogy a:
kötetem elnyerte az 
ARANYKÖNYV 2014 díjat a gasztronómiai kategóriában.
Külön öröm számomra, hogy ez egy közönségdíj, tehát az olvasók idén ezt a könyvet szerették legjobban.
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki megvette, aki főzött belőle, és/vagy aki szavazott.
Rendkívül hálás vagyok Hajós Szandra barátnőmnek, aki a Főzőiskola sorozat megálmodója, kitalálója és producere, ő az, aki meggyőzött engem arról, hogy most kivételesen ne olyat könyvet írjak, amelyben római kömény, tonnányi koriander és török ihlet szerepel, hanem olyat, amiben azt mutatom meg, hogy hogyan kell galuskát, palacsintát és sült csirkét készíteni. (Nyugi, azért lesz amolyan másik könyv is nemsokáraJ).
Köszönet a Libri Kiadónak, akikkel ez volt az első közös munkánk, és akikkel rengeteg ambíciózus tervvel vágunk neki a következő évnek is, Hollywood-ig meg sem állunkJ
 
Amikor írtam a Főzősikola Alapfokot, elsősorban olyan fiatal lányokra gondoltam, akik most alapozzák meg a főzésüket, akik háztartást alapítanak, és szeretnék magabiztosan elsajátítani az alapokat. Ehhez képest az élet úgy hozta, hogy legalább két olyan olvasócsoport is felbukkant, akikre nem számítottam: az egyik a 10-15 éves korosztály, akik egyértelmű bizonyítékai annak, hogy ez a generáció már egészen más szellemiségben áll a főzéshez. Főzőműsorokon, Jamie Oliveren nőttek fel, és már ilyen fiatalon kiválóan és lelkesen főznek. Mi lesz itt 10 év múlva, te jó ég, de jó!!!! Aztán rengeteg ötvenes, hatvanas pasi is arról számolt be, hogy most értek abba a korszakba/korba, hogy érdekli őket a főzés, van idejük és affinitásuk, de az alapoktól szeretnék kezdeni, így pontosan erre a kötetre volt szükségük.
Köszönöm hát még egyszer mindenkinek ezt a csodás díjat, nagyon boldog vagyok tőle!

 

 

 

 

 

Olyannyira, hogy a következő kötet –a Középfok – már finisben van, és június elején fog megjelenni. Bízom benne, hogy ugyanilyen pozitív lesz a fogadtatása, szerintem nagyon csinos és hasznos lett, alig várom, hogy megjelenjen.
Köszönöm szépen!
(Visited 249 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

2 hozzászólás

  1. Gratulálok az elismeréshez!
    Őszintén szólva az agyonretusált, beállított, megrendezett borítókép nem hozta meg a kedvem ehhez a kötethez.
    Éppen az ellentéte annak a termeszetességnek és kifinomultságnak, amit Zsófi képvisel.
    Az én kedvencem továbbra is a Chili és vanília-könyv.

  2. Igen, ez egy más műfaj, más a célja, és én is nagyon szeretem az első könyvet:) Olyan is lesz nemsokára. De azért nagyon nagyon örülök, hogy ezt is ilyen sokan szerették, és használják -arra, amire szántuk:)

Hozzászólás a(z) chili&vanilia bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük