Hanni napja – Jótékonysági teraszbuli, paella&sabih

 

 

 

 

Az egzotikus bakui gasztrotúra élménybeszámolója előtt egy kicsit vissza a valóságba, és Budapestre. Kedvenc “házi kávézómmal” , a Sarki Fűszeressel összefogva, most szombaton, azaz 2013. június 29-én, reggel 10h-17hóráig jótékonysági teraszbulit tartunk egy édes kislány, Hanni javára, amelyen nagyon sok szeretettel várunk benneteket! Lesz étel, ital, jó hangulat, a bevételből pedig Hanni műtétjéhez szeretnénk minél többet összegyűjteni (részletek alább).
A menü: Nemesvölgyi Attilával, a Sarki Fűszeres vezetőjével közösen fogunk főzni a teraszon, ő egy fenomenális paellát, én pedig az alábbi képen látható “szendvicset”. Grillezett padlizsánnal, főtt tojással, citromos tahiniszósszal, salátával és chilis, csípős-édes mangóchutney-val. Az a neve, hogy sabih, és az iraki bevándorlók  honosították meg Izraelben, ahol ma népszerű utcai étel. (A fotó kedvéért látható a “töltelék”, nem pont így fog kinézni, ugyanis minden egy pitába lesz töltve). Gyertek, kóstoljátok!
Az alapinformációk:
Mikor: Szombat, június 29., 10.00-kb. 17.00 óráig
 
Hol: Sarki Fűszeres, Pozsonyi út 53-55.
Program: 10.00 órától evés, ivás, bandázás, 16.00 órakor záróprogramként egy nagyszabású árverés, amelyen számos értékes és nagyvonalú felajánlásra lehet licitálni (Vágó Réka táskatervezés, Mandala Spa wellness program, a teljes vizilabdaválogatott által aláírt labda, stb.)
Mi más: a program részeként egész nap gasztrofogadóórát tartok, ahol szimbolikus összegért bármit kérdezhettek tőlem – receptet, főzési tippet, étteremajánlót, kulináris ajándék-ötletet, amit csak akartok. Természetesen ez az összeg is Hanni javára megy.
Szabó Hanni súlyos szívfejlődési rendellenességgel született. A bal kezén hiányzik a hüvelykujja, a jobb kezén pedig kicsi vékony hüvelykujjacska van, ám csont nincs benne, ezek számos hétköznapi tevékenységben nehézséget okoznak neki. Hanni jövőre iskolás lesz, és a műtéttel, illetve az követő féléves fizikoterápiával segíteni lehet azon, hogy például könnyebben tudjon majd írni.A kéz problémára van megoldás, Bécsben van ugyanis egy specialista, aki el tudja végezni azt a műtétet, aminek köszönhetően Hanni képes lesz majd fogni. Mindezeket persze ő, illetve szülei sokkal jobban és szakértőbben tudják elmondani:
Az operáció 10.500 Euro-ba kerül, ehhez próbálunk meg minél többet összegyűjteni a jótékonysági napon.
Ha esetleg valaki jönni nem tud, de van rá lehetősége, és szívesen segítene, közvetlenül Hanniék felé is megteheti:
FHB bank, 18100002-00132795-11010015 (Szabó Krisztián édesapa)
Swift kód: FHKB HU HB
Sok szeretettel várunk Benneteket a Sarki Fűszeresnél szombaton!

 

(Visited 169 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

3 hozzászólás

  1. az benne van az eredeti verzióban is, amba a neve, egy savanyított, csípős mangószósz, csak azt sehogy nem tudom itthon előállítani, beszerezni, úgyhogy valami hasonlót találtam ki helyette. Tesztelve, fini:)

Hozzászólás a(z) nagypapi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük