Játék! Umami vacsora Nobu Matsuhisával

 

 

 

 

 
Különleges, és minden valószínűség szerint egyszeri alkalommal megrendezett vacsorára kerül sor most hétvégén a Nobu-ban, az étterem második születésnapja alkalmából. Két okból kifolyólag exkluzív: az Umami vacsoráraegyrészt olyan menü készül, amelyet Nobu Matsuhisa kifejezetten erre az alkalomra tervezett (persze a budapesti séf és csapat bevonásával), végig jelen lesz ő maga is, és szigorúan, személyesen felügyeli az elkészítését. Ilyen Umami vacsorára a világ összes Nobu éttermében egyetlen alkalommal kerülhet sor, tehát a budapestiben minden bizonnyal ez lesz az első és utolsó. Másrészt az egész menü az umamira épül, ami azt jelenti, hogy egy nagyon intenzív ízélmény vár a vendégekre.
Akik közül ketten az olvasóim közül kerülhetnek ki, részletek lsd. alább….
Az umami a tudományosan bizonyított ötödik íz, az édes, savanyú, sós és keserű mellett. Japán szóból ered, jelentése kb. a „rendkívül kellemes íz” megfelelője. Gyakran sós, vagy hús-ízként is hivatkoznak rá, és ez az a nehezen megfogalmazható intenzív, felfokozott aroma, amelyet pl. szárított halak, algák –vagy az európai konyhákból gyakoribb – paradicsom, vagy parmezán ízlelésénél érzékelünk. A Tokiói Császári Egyetem kutatója, Kikunea Ikeda fedezte fel 1908-ban, és az 1980-as évektől ismerik el tudományosan is az ötödik ízként, amelynek az emberi ízlelőbimbókban saját receptora van. A legtöbb umamit tartalmazó hozzávaló a japán konyhában található meg, ugyanakkor az umami megtalálható a paradicsomban, vagy a szarvasgombában is. Természetes formában pl. ezekben az ételekben található meg leginkább: sonka, algák, zöldtea, parmezán, paradicsom, marhahús, szarvasgomba, kimchi, gombák, szárított gombák, szardínia, makréla, szárított halak, szója, szardella.
Millió leírás található az interneten, magyar nyelven a legjobb és legértelmesebb összefoglalókat itt és itt találtam. Akit mélyebben és tudományosabban is érdekel a téma, itt rengeteg érdekes információt talál róla.
Az Umami vacsora menüje (itt részletesebben is):
Zöldséges tekercs szezámos-mustáros misomártással
Algával érlelt új-zélandi sügér tiradito szójás sóval
Konfitált norvég lazac szárított misoval
Királyrák bébizöldségekkel és Matsuhisa salátával
Chilei tengeri süllő libamájjal és szarvasgombás mártással
Wagyu marha perui fűszeres anticucho szósszal és “umami” paradicsommal
Sushi válogatás (O-toro, tengeri süllő, Szt. Jakab kagyló, lazackaviár, puhapáncélú rák tekercs)
Meglepetés desszert
JÁTÉK!
Szeptember 23-án, vasárnap estére kisorsolhatok Nektek egy kétszemélyes vacsorát a fenti eseményre. A tennivaló: itt a blogon, hozzáaszólásban a következő kérdésre kérem szépen a választ (a szerencséért is meg kell egy kicsit dolgozniJ:
Szerintetek mi lenne az umami szó legjobb magyar fordítása, megfelelője (egyetlen szó)?
Válaszokat itt, kommentben (jól beazonosítható névvel, vagy nicknévvel!), legkésőbb holnap, azaz 2012. Szeptember 20-án, este 19.00 óráig kérem szépen, sorsolás is akkor. Kérem, hogy csak olyan jelentkezzen, aki most vasárnap este valóban ráér. A meghívás két személyre szól, értéke 62.000Ft.
SOK SZERENCSÉT!
(Asztalok szombat és vasárnap este 19.00-20.30 közötti időpontokra foglalhatók.
Információ és asztalfoglalás­:
25.000 HUF + 12,5 % szervizdíj
Tel.: 06 1 429-42-42
Kempinski Hotel Corvinus, 1051 Budapest, Erzsébet tér 7-8.)

(Visited 349 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

317 hozzászólás

  1. Én meghagynám úgy, ahogy van, “umami”-nak. (Van más jövevényszó is a magyar nyelvben, pl. a spagetti is spagetti és nem “giliszta tészta”.) Nem édes, nem sós, nem keserű és nem savanyú, hanem picit sós-lehelletnyit édeskés íz, tehát umami!

  2. szinesztézia= összérzés
    mivel elvileg négyféle ízt tudunk érzékelni, ezért az ötödik már valószínűleg agyban keletkezik, részben a látvány, az illat hatására. ezért tehát az umami maga is egy szinesztézia

  3. a zenében is mondjuk a lélektelen játékra, amikor nincs benne a tűz, hogy nincs benne a “dög”,
    mivel itt is az alapvető jó érzethez fontos dologról beszélünk, ezért legyen itt is a neve a “dög”

  4. Nekem is tetszik az umami, maradjon inkább az. “Umami, az ötödik íz.”
    Pláne, hogy egyre többen ismerik, a magyarra fordítás csak összezavarná az embereket 🙂

  5. Savas

    (mivel savképző tulajdonságú)

    vagy

    Ikedás

    (Ikeda Kikunae után szabadon…, mivel a mesterséges adalékanyagot – nátrium-glutamátot – ő fejlesztette ki)

  6. Nekem az umami nem csak íz, hanem egyben állag is, és fordítva: ahogy a cupákosság sem csak állag, hanem íz is egyidejűleg. Szóval: állagízű.

  7. Szerintem egzotikusabb megtartani az eredeti unami szót, ha mégse esetleg az ötödik íz (az ötödik elemre “vajazva” kicsit)

  8. Nekem a szinesztézia szó jutott eszembe.
    Összeérzés…

    Persze más kapcsán használjuk de szerintem át lehet érezni, hogy miért is mondom ezt.. arról nem is beszélve, hogy a szó is legalább olyan stílusos mint maga az étel.
    Szép napot!

  9. Nekem a szinesztézia szó jutott eszembe.
    Összeérzés…

    Persze más kapcsán használjuk de szerintem át lehet érezni, hogy miért is mondom ezt.. arról nem is beszélve, hogy a szó is legalább olyan stílusos mint maga az étel.
    Szép napot!

  10. Ugyanitt megjegyezném, hogy az umami íz egyik legfontosabb közvetítője a nátrium-glutamát, ami a közhiedelemmel ellentétben nem mérgező, hanem segíti a tanulást és az immunreakciókat. A japók is ettől élnek sokáig. E621
    továbbá kiváltja még az E635 csoport, aminek két alkotója az E627 és az E631. Persze természetes formában a legjobbak, és akkor biztos nem lesz tőle bajunk.

Hozzászólás a(z) nempiskóta bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük