Narancsflan á la Casa Moro

Hát nem botrány? Ebben a zseniális desszertben az égadta világon semmi, de semmi más nincs, mint frissen facsart narancslé, kevés cukor és tojássárgája. Az egész összekeverve, vízfürdőbe be és kész. Ilyen minimális erőfeszítéssel micsoda kiváló desszert…odavagyok az ilyenekért! Nemcsak az íze remek, de mutatós is, karácsonyi menü végén is simán el tudom képzelni.

A receptet abban a szakácskönyvben találtam, amely az utóbbi időkben leginkább megmozgatta a képzeletemet. A londoni Casa Moro könyve. Az Alexandra most megjelent három csúcsgasztronómiai nehézbombázója közül a kedvencem, na a másik kettő se kutya (Locatelli, Trotter). Rövid értékelésemet és a főzésre kiszemelt receptek listáját a szomszéd irodában publikáltam. Nagyon kíváncsi lennék, hogy egy ilyen könyvből Magyarországon hány példányt vesznek meg, mert bár örömmel fogadtuk, hogy a cég bevállalta olyan kötetek kiadását, amelyek nem kecsegtetnek óriási haszonnal, ennél kifejezetten úgy érzem, hogy kemény dió. A borítója ízléses, de a legkevésbé sem feltűnő, az egész külalakja modern, matt papíros, és a közízléstől szerintem igen távoli. A dél-spanyol és arab receptek az én személyes ízlésemhez borzasztó közel állnak és ezzel még biztos sokan vannak így, de hogy nem tömegek, az szinte biztos. Ugyanakkor ha már kézbe veszi az ember és nem csak átlapozza, hanem alaposan végig, akkor egy percig sem kell gondolkozni. Egyszerű és izgalmas receptek sora, amelyek arra várnak, hogy az ember szép sorban kipróbálja őket, vagy játsszon velük.

A narancspudinghoz tehát mindössze három alapanyag szükséges, persze lehet vele variálni, én ezúttal annyit tettem, hogy a narancslé egy részét citromlére váltottam, hogy savanykásabb legyen, valamint adtam hozzá egy csipet kardamomot, ami jól működik a citrusokkal. De a gyümölcslé lehetne pl. mandarin, vagy netán ünneplőre passiógyümölcs (a Culinarisban mindig van, 6db kb. 1000Ft-ra jön ki), a fűszer pedig esetleg gyömbér vagy zöldfűszer (amit nyilván áztatni kellene akkor a lében)

Tejterméket nem fogyasztó kedves ismerőseimnek ajánlom, az ananász- és a mangópuding társaságában. Botrányosan egyszerű!

Narancsflan
Hozzávalók (4-6 adag)

6 tojás sárgája
3dl frissen facsart, leszűrt narancslé (nálam 2,5 narancs, 1 citrom)
Kb. 6dkg porcukor
+nálam csipet őrölt kardamom, só

A sütőt 120C-ra melegítjük.
Elektromos kézi habverővel fehéredésig keverjük a tojás sárgáját a porcukorral (és a fűszerrel). Hozzáadjuk a gyümölcslevet. Hőálló tálkákba öntjük, tepsibe állítjuk, amelyet felöntünk vízzel. 1 és ¼ órát sütjük (a köny 1,5 órát ír, nekem hamarabb kész lett). Teljesen kihűtjük (én előző nap készítettem). Szépen kiborítható.

Recept: Sam és Sam Clark: Casa Moro, Alexandra kiadó, 298. oldal

(Visited 1 096 times, 1 visits today)
Print Friendly, PDF & Email

37 hozzászólás

  1. Zsófi, nem is jöhetett volna jobbkor ez a recept. Már a mangópudingodon is elgondolkodtam, hogy azzal fejezzem be az ünnepi menüt, de az előételben már lesz mangó.
    Ez nagyon tetszik, kösziiiii!!! 🙂

  2. Kedves Zsófi!
    Az utóbbi hetekben rajongód lettem. Nagyon klassz a blogod és a könyved is. Most kicsit elkeserítettél, mert idén már egy rakás gasztronómia könyvet vettem és persze mind nagyon jó. És persze ezt is meg kéne venni, mert imádom az arab konyhát és az arab világot…már nézegettem párszor, de eddig ellenálltam. Na, most nem lesz könnyű!
    Gabi

  3. Pont egy ilyet képzeltem el, csak gőz fölött főzve, mivel csokis-narancsos desszert a megrendelés.
    Lehet, hogy ezt a verziót próbálom ki, még csak ott sem kell állni mellette.
    Köszi! A legjobbkor jött.

  4. én nagyon lelkesen vettem meg ez a könyvet, de nem találtam benne sajnos sok izgalmasat : (( Nem ismerem nagyon behatóan az arab, dél-spanyol konyhát, ennek ellenére nem sok újdonság volt benne, illetve nekem nagyon kevés a fotó

  5. Kriszta, nahát, komolyan nem tetszik Neked?? engem nagyon inspirál, szerintem fantasztikus. de hát, képzeld milyen unalmas lenne, ha mindenkinek ugyanaz indítaná be a fantáziáját:)

  6. Zsófi, szerinted szilikonformába is rakhatom, mert nagyjából az van nekem, ami kicsi és hőálló “tálka”?

    Köszi

  7. “Nagyon kíváncsi lennék, hogy egy ilyen könyvből Magyarországon hány példányt vesznek meg.”

    Ezek azért elég drága könyvek, szerintem szűk az a réteg, aki ilyeneket vesz. Talán nem véletlen, hogy a te könyved – ugyanúgy mint a blogok révén az olvasókhoz szintén közelebb álló Dolce Vita és Fűszeres könyve – ezeknél olcsóbb.
    Ráadásul egyszerre hármat is kiadtak, amivel csak egymást kannibalizálják. Nem tudom, hogy mit várt az Alexandra, de érdekes, hogy Locatelli könyvét már csaknem félárom adják – alig pár hónappal amegjelenés után. Ha egyből megvettem volna, akkor most nagyon ideges lennék.

    A narancsos flan viszont jó. 🙂

  8. Kérlek segíts! Több mint húsz éve küszködök, sosem sikerül egyetlen krém sem. Mézes zserbót csináltam és avval is ugyanúgy jártam mint a többivel, mindig olyan lesz a krém mint a túró, pedig mindent recept szerint csinálok. Öszeugrik, lefolyik a kanálról…borzalom…évek óta nem merek krémes dolgot csinálni, és most megint pórul jártam! Tanácsodat előre is köszönöm:Ani

  9. én is odavagyok ezért a könyvért. még nem vettem meg, hátha megkapom, de akárhányszor könyvesboltban járok szorongatom, olvasgatom egy kicsit. ma is 🙂

  10. Ma este vendégeink voltak ezért tegnap megcsináltam a narancsflant. De sajnos nem sikerült:( Nagy volt az elkeseredés, de szerencsére kéznél volt a csokis mousse recept és az nagyon fini lett:)

  11. Nekem sem sikerült sajnos 🙁 Kíváncsi lennék mit rontottam el, mert biztos itt volt a gond. Én is szilikonformával próbálkoztam, Anyukám szerint az lehetett a probléma, mert az nem adja át úgy a hőt talán. Vagy az én sütőm 120C-a kevés lehetett. Azért én nem mondanék le róla, csak az a tanácsom, előtte való nap gyártsátok le, hogy legyen idő az esetleges korrigálásra 🙂

  12. Nekem sem sikerült. Én kisebb jénai tálkákat használtam, de azt hiszem a mérettel is gond lehet. Lehet hogy olyan méretű tálka kell, ami ennél a mennyiségnél 3-4 adagot produkál (az enyémnek az átmérője kb 15 centi lehet, így kellett kettő). A sütőm az sajnos nekem sem a legjobb, valószínű ez is hozzájárult, de nekem még 3 óra elteltével is híg volt az egész. 🙁
    A légkeverés szétpirítja a tetejét, légkeverés nélkül pedig semmi sem történt vele 🙂

  13. Sziasztok!
    Én most csinálom, de már most látszik, hogy nem lesz jó mert
    nagyon híg.:-( Mi lehet a hiba? Mindent a recept szerint csináltam.
    Szerintetek?

  14. ÓÓ, ezt a könyvet én is kiszemeltem, kiszúrtam…. csak… át kell ruccanom hozzátok, Magyarországra, hogy a kezembe foghassam és szemügyre vegyem…izgat mostanában a spanyol konyha, felzaklat, mert számomra még ismeretlen. Viszont Locatelli meg azért izgat, mert olasz és nekem ez garancia, hogy akkor az jó!!! 🙂

  15. Sziasztok!

    Nekem sikerült! (bár sajnos kardamomomot nem kaptam sehol egyelőre…Pest mellett lakunk, és hipermarketekben próbálkoztam, de nincs sehol…Majd legközelebbre beszerzem.
    Én egy olyan hőálló fémtálkában sütöttem meg, amiben a krémeket, habokat szoktam keverni.. Ezt beletettem egy mély tepsibe, vízzel felöntöttem a tepsit. Ennyi… Kardamom helyett pici gyömbért tettem bele, de így is nagyon finom :-))
    (Zsófi, elnézve a fotóidat Te semmit nem változtál a Külker óta,bezzeg én hogy öregszem)
    Imádom ezt a receptet, mert ha valaki édességre vágyik, nagyon rövid idő alatt “össze lehet ütni”.
    Boldog Új Évet Mindenkinek!
    Üdv.Kriszta

  16. Gratu, hogy sikerült 🙂 Ezek szerint, ha jól értelmeztem, Te egyetlen nagy tálba töltötted az egészet? Mert olyan fémtálam nekem is van, csak nem mertem az egészet egyben. Vagy ezek kisebb fémtálkák voltak? 🙂 Tuti megcsinálnám mégegyszer, nemadomfel 🙂

  17. A legkisebbe tettem, kettő ugyanolyanba.A pereménél felül olyan 14-15 centi átmérőjű lehet és kb. 4-5 centi mély a tálka. (ahogy elnéztem a képen, Zsófi sem csinálta túl nagy edénybe). Az én kis drágám azt mondta nekem telefonon (aki kb. ezer éve szakmabeliként végzett,bár azóta sem dolgozott ilyesmit, de még mindíg sok mindent jobban tud mint én :-(( hogy bár ő ilyent még nem csinált, szerinte inkább kis edénybe tegyem, mert akkor úgy gondolja nem marad folyós, mert átjárja a hő. Aztán az egészet bepakoltam egy mély tepsibe, amit megtöltöttem vízzel.
    Mikor kihült dél körül, akkor még azért betettem a hűtőbe is…
    Nem tudom, Zsófi hogy csinálta, lehet, másképp és nekem ma mázlim volt, de bejött…

    Most szedtem ki kb. negyed órája a hűtőből és roppant röstellem, de kb. 3 perc alatt az egyiket komplett befaltam, mert nagyon-nagyon fincsi, még kardamom nélkül is :-))
    Üdv. Kriszta

  18. Még egy megjegyzés:
    én villany sütőben, hőlégkeveréssel sütöttem, 125 fokon, kb. másfél órát. A sütőm a “G” betűs szlovén márka egyik új típusa (az a márka aminek a hűtőit anno honfitársaink előszeretettel cipelték haza az osztrákoktól a Ladák tetején :-))
    Arra gondoltam, lehet, a sütő is számít, gondolom az egyes márkák egyes típusai meglehetősen eltérőek lehetnek…

  19. Sajnos nekem sem sikerült. 🙁 ..pedig mindent előírás szerint csináltam. Villany sütőm van és légkeveréses is… fogalmam nincs mi volt a baj. Fém tálkákba töltöttem, mély tepsibe tettem vízzel feltöltve… másfél órát sütöttem 120°-on…. frissen facsart narancsléből készítettem.. szóval passz. 🙁

  20. Ekkora szerencsém lett volna, hogy nekem azonnal összeállt? ha jól értem, a többségnek nem állt össze, híg maradt? megcsinálom még egyszer és figyelem lépésről lépésre, tudósítok

  21. Sziasztok!

    A Ferihegy centerben vagy egy német nevű drogéria, ahol van minden féle, tegnap nagyon jó edényeket és konyhai cuccokat láttam ott, igaz, nem éppen a legolcsóbb kategória. Itt láttam ilyen kis méretű hőálló edényeket is, szerintem be fogok szerezni vagy négyet, bár elég húzós az ára…

  22. akiknek nem sikerült: egyszer én is nagyon ráfáztam egy vízfürdős étellel, azóta tudom, hogy forralt vizet kell a tepsibe önteni, és úgy bele a formákat. nekem is elektromos sütőm van, alacsony hőmérsékleten órák alatt sem melegíti fel a vizet rendesen. remélem segítettem valamit.

    Zsófi: egy kérdésem lenne, én megkaptam a könyvet, nagyon tetszik, DE! van benne az a birsalmás sertés recept, ahol a következő hozzávaló van felsorolva: 1,5 kg sertészűz (csontos) és a leírásból is az derül ki számomra, hogy inkább bőrös karajból készült az étel. szerinted???

  23. Kdves Zsófi!
    Gratula a könyvedhez.Gyönyörű lett.A fotók fantasztikusak.Az ételek isteniek.
    Ma csináltam meg a kukoricakrémlevest chilis pattogatott kukoricával és az elegáns gubát, dióval és narancsos vanilia öntettel.Egyszeűen fenomenálisra sikerült.Köszönöm és további sok sikert és még több könyvet kívánok.

  24. sziasztok!

    Az a gond, hogy én forralt vizet tettem bele, frissen facsart narancslé, friss tojás, kardamom, 120C, két órán keresztül,alsó sütéssel.
    A légkeverés jobb lett volna? Az kiszárítja nem?

  25. Akkor még egy kísérlet tapasztalatai:

    Fele adagot csináltam, és 3 sárgája helyett 1 sárgája + 1 egészz tojás kombinációval (már annyi fehérjém volt a linzer meg a borhableves miatt, hogy elegem lett). Összeállt, de nem lett igazán szép az állaga. Szerintem azért, mert nem vertem fel eléggé a tojást.
    Icipici szilikon formákban csináltam (a fél adagból lett több, mint egy tucat) közepesen szépen sikerült a kiborogatás. Talán van fotó, megkérdezem a családot.
    Kis darab kandírozott narancshéjat csempésztem mindegyikbe, nekem ízlett hozzá.
    Gázsütőben csináltam, legkisebb fokozaton (de ki tudja az hány fok) forró, de nem forralt vizet öntöttem alá, ami a krém szintjéig ért.

  26. Helló, Lányok!

    Nekem is meghozta a Jézuska a Casa Moro-t, nekem iszonyúan tetszik. Három ételt főztem eddig belőle, mind zseniális, tökéletesen az én ízlésvilágom.

    És végül a férjem beszólása, mikor két vega étel után elkészítettem a könyvből egy bárányos “normálisat”, ami végre neki is bejött:

    “pedig már kezdtem félni,
    hogy ebben csak csicseriborsós-fokhagymás-sütőtökös-céklás kuszkusz burzuj korpafőzelék receptek vannak lencsével, kelkáposztával, és sárgaborsóval”

  27. Sziasztok!

    Én a férjemnek vettem meg a könyvet szülinapjára (január 4-én volt, szóval karácsony után), és Szegeden már nem volt a könyvesboltokban, úgy kellett rendelni. Szóval, szerintem azért van piaca…
    A flan nekem is nagyon tetszett, de sajnos, nekem sem sikerült…. A kedvem is elment tőle, de azért majd megpróbálom még egyszer forró vízzel, meg egy kicsit magasabb hőfokon.

    Boldog, finom ízekben gazdag új évet!

    Én is Zsófi

  28. Elnézve a postokat, örülök, hogy nem én voltam az egyetlen 🙂

    Karácsonyra próbálkoztam vele, sok kis edény helyett egy muffinsütő-szerűségben (csúszós edény 12 mélyedéssel). Talán a hőmérsékletet nem találtam el (gáz 1-2), mert nagyon sokáig folyós maradt a belseje. Végül kénytelen voltam kivenni a sütőből, mert a külső rész viszont erősen barnult.
    Gondoltam, majd a hűtőben megdermed éjszaka. Hát nem. Végül a mentő ötlet: 2 órával a vendégek érkezése előtt úgy döntöttem: fagyi lesz belőle, azaz betettem a mélyhűtőbe. Ez már segített rajta :-). Amúgy finom lett.

  29. Hahó!
    Az a helyzet, hogy nekem is túlságosan folyékony maradt a flanom. Tegnap este a vendégek szerencsére kaptak más desszertet, a flanok mentek az erkélyre. Ma reggel velük kezdtük a napunkat: láss csodát, a -10C megtette a hatását, pont olyanok lettek, mint a nagykönyvben. (Nem fagytak össze.) 🙂
    Ungi

  30. Két hete vettem meg a Casa Morot és másnapra pedig a Te könyved!
    Évekig éltem a Közel-Keleten és Spanyolországban…(szerelmes bolondja lettem mindkét vidéknek) és most épp a karibi sziget- és ízvilágot igyekszem felfedezni…
    A blogod és a könyved is fantasztikus és inspiráló, amelyet ezúton is köszönök!
    További sikereket kívánok tiszta szívemből!

  31. Szia,
    azt írod, hogy “1 és ¼ órát sütjük (a köny 1,5 órát ír, nekem hamarabb kész lett)”.

    De honnan tudom, hogy mikor kész? Amikor már nem folyik? Nem vagyok teljesen laikus, de még sosem gőzöltem, ma készítek tesztverziót aztán meg szombaton jön a vendégsereg.. 🙂

    Köszi,
    kernelp

Hozzászólás a(z) Giu bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük